Mikor először elcsíphettem Tomot titokban, megkérdeztem, mi volt a
szándéka a szökés erányában; mit akart csinálni, ha a menekülés
mindvégig sikerül s ő kiszabadít egy szerecsent, aki úgy is már
szabadember volt? Azt mondta, az járt kezdettül fogva a fejében, hogyha
Dzsimet szerencsésen kiszabadítjuk, leszállítjuk a tutajon a folyón
végig és rémkalandokat vágunk a víz torkolatánál, ott aztán megmondjuk
neki, hogy szabadember, hazavisszük urasan gőzhajón, megfizetjük
elvesztegetett idejéért, levelet küldünk előre haza, összecsődítjük
elejbe a vidék összes szerecsenjeit és beszállítjuk ütet a városba
fáklyásmenettel és rezesbandával és hős lenne belőle és mink is az
lennénk. De én azt gondolom, körülbelül jó volt úgy is, ahogy volt.
Rövidesen kiszabadítottuk Dzsimet bilincseiből s mikor Polli néni,
Szelli néni és Szejlesz bácsi megtudták, milyen jól a kezére járt a
doktornak Tom ápolásában, iszonyú históriát csináltak vele, első
embernek mondták és enni adtak neki, amit szeme-szája megkívánt és jó
sora volt és semmi dolga. Mink meg fölvittük a betegszobába és őrült
beszélgetésünk volt vele. És Tom negyven dollárt adott Dzsimnek, amért
olyan türelmesen adta nekünk a foglyot és olyan jól is csinálta és
Dzsimnek halálos jó kedve lett és kifakadt és aszondja:
– No, Hokk, mit én megmondtam neked, mit megmondtam a Dzsekszon,
szigeten? Megmondtam, hogy szűrős neked a mellem és hogy ez mit jelenti.
És megmondtam, hogy egykor valamikor én gazdag megvutam, meg-meg, hogy
megint egyszer megleszek gazdag; hát igaz meglett, mostand itt van!
Püff, nohát! Ne mondjál, hogy jel megvan jel, mondok ne mondjál esztet.
Én oly bizomosan tudtam, hogy gazdag megleszek megéntelennék, mint ahogy
most itt állok ebben a szent minitában.
Aztán Tom beszélt sokat és hosszan és azt mondja, osonjunk ki innen
valamelyik éjtszaka mind a hárman, szerezzünk be valamelyes fölszerelést
és menjünk kalandot keresni az indiánusok közé, föl az ő területükre
egypár hétre vagy többre. És én azt mondtam, rendben van, nekem tetszik
az eset, de nekem nincsen pénzem a fölszerelésre s azt tartom, hazulról
se kaphatok, mert a tatám alkalmasint hazakerült azóta s elszedte a
pénzemet Szaccser bíró uramtól és eddig el is itta.
– Nem azt, – mondja Tom; – megvan a píz mind, hatezer tallér, de tán
több is. A táti se került haza azóta. Legalább addig nem, amíg én otthon
voltam.
Dzsim elkomolyodva aszondja:
– Se nem is gyün az már haza, Hokk, sohasem nem.
Azt mondom én:
– Mért Dzsim?
– Sohase ne kérdezd, Hokk, de nem gyüvi magát haza tebbet.
De én nem tágítottam, hát végre azt mondja:
– Tudod azt a ház, aki úszta a vízen? Abban vuta zember betakarítva és
en kitakarítottam ütet és nem engedtem neked, hogy begyüvölj. Nohát, te
megkaphatsz pízedet, amikor akarsz, mert az a zember ü vuta.
Tom most már egészen jól van és a golyóbisát a nyaka körül viseli
óraláncon óra helyett és mindig nézegeti rajta, hány az óra és így nincs
mit még írni erről a dologról, aminek én fenemód örülök, mert ha tudtam
volna, micsoda vesződség könyvet írni, soha bele nem vágtam volna, de
nem is teszem még egyszer. De azt tartom, hogy aligha el nem lépek arra
fölfelé egyenesen az indián területre, mert Szelli néni adoptálni akar
és ki akar mívelni, amit én ki nem állok. Egyszer már megpróbáltam.
_A vége._
Tisztelettel maradván HOKK FINN.
„_Huckleberry Finn kalandjai_“
_Ezt a könyvet írta:_
[Illustration: MARK TWAIN]
=MARK TWAIN=, családi nevén Samuel Langhorne _Clemens_, a legnépszerűbb
amerikai író. Született 1835-ben, a Missouri állambeli kis Florida
városkában. Kalandos élete pályáját szedőgyerekként kezdte meg; volt
azután irnok, matróz a Mississippit járó gőzösökön, tanító, katona,
fölolvasó, aranyásó, újságtudósító, kiadó, utazó. Így gyűjtötte az
anyagot, élte át az élményeket szívderítő és megindító írásaihoz. Írói
nevét is a hajóséletből merítette. „_Mark twain!_“ – kiáltotta hátra a
hajó orráról, kezében a mélységmérő ólommal, ha a vízállás netán éppen
_két_ fonalnyit mutatott (_twain = two_). A polgárháború után előadói
körútra indul Californiába, lapot indít, megfordul a
Sandwich-szigeteken. Életének fordulója, hogy csatlakozhatott egy a
Szentföldre induló kirándulótársasághoz. Ebből az utazásából született
meg első könyve: _The Innocents Abroad_ (1869), amelyet egész sereg más
könyv követett. („Roughing It.“ The Life on the Mississippi. A Yankee.
Joan of Arc. A Tramp Abroad. More Tramp Abroad stb.) Később is
ellátogatott még Európába, majd fölolvasókörutat tett az öt
világrészben. Budapesten is járt. Legmaradandóbb munkái mégis a maga
gyermekkorát tükröző, mindnyájunk előtt felejthetetlen gyermekkönyvei:
_Tamás úrfi kalandjai, Huckleberry Finn kalandjai, Koldus és királyfi_.
Az előbbiek világhírű hőseit viszontlátjuk még egyszer a _Tamás úrfi
mint detektív_ és a _Tamás úrfi léghajón_-ban. A kitünő író nyilván
legérdekesebb regénye: _önéletírása_, halála évében (1910) jelent meg.
_A mű fordítója:_
[Illustration: RÁKOSI JENŐ]
=RÁKOSI JENŐ=. Született 1842 november 12-én Acsádon, Vasmegyében.
Szegény sorsu szülei kilenc gyermekről gondoskodtak s így ő maga
tanulmányainak elvégzése után nekivág az életnek és mint nevelő, majd
mint gazdasági irnok igyekszik boldogulni. Huszonnégyéves korában lépett
föl az irodalom terén. Első drámája az _V. László_ volt. 1866-ban
„_Aesopus_“ című színdarabjával egyszerre híressé tette a nevét, úgy
hogy báró _Kemény_ Zsigmond meghívta lapjához, a Pesti Naplóhoz. Itt
kiderült, hogy nemcsak kitünő író, hanem elsőrangú újságíró és politikus
is. Ez idő óta számos drámát, színművet, vígjátékot, bohózatot,
operettszöveget, regényt, tömérdek vezércikket, kritikát és egyéb
újságcikket írt. 1874-ben megvetette a budapesti _Népszínház_ alapját és
évekig volt annak igazgatója. Ezidőtájt alapította a „_Budapesti
Hirlap_“-ot, amivel óriási lendületet ád az újságírásnak. Lapjának ma is
főszerkesztője és egyben legszorgalmasabb munkatársa.
_A képeket rajzolta:_
[Illustration: PÓLYA TIBOR]
=PÓLYA TIBOR= 1886-ban született Szolnokon. Érdekes, hogy tanulmányai
során a negyedik gimnáziumban a szabadkézi rajzból megbukott. A
budapesti Iparművészeti Iskolában félévig tanult, de alakrajztanára más
pályára akarta küldeni. Tizennyolcéves korában a szolnoki művésztelep
kiállításán, mint Fényes Adolf tanítványa, tájképeivel és magyar
alakjaival nagy sikert ért el. 1905-ben a müncheni akadémián és az
ottani szabadiskolában folytatta tanulmányait. Első rajzát a Fliegende
Blätter közölte. 1906-ban Párisban, majd Olaszország nagyobb városaiban
tanult. Több nagyobb vászna és portréja van, karikaturáit pedig
élclapjaink állandóan közlik. Előszeretettel foglalkozik ifjúsági művek
illusztrálásával, amire főként kis leánya inspirálja.
(Szerzőjogilag védve 754/1920. sz. a.)
Az Athenaeum irodalmi levelei. Szerkeszti: Polgár Géza.
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: