A következő éjjel a főajtóra kiragasztottunk egy ábrázolatot, amelyet
Tom vérrel festett meg: koponyát és keresztbe tett csontszárakat. Az
azután való éjjelen pedig egy másikat, koporsót a hátulsó ajtóra. Hát
még ilyen keveredést se láttam egy familiában. Nem lehettek volna jobban
megrémülve, ha a házuk meg lett volna rakva kísértetekkel, akik rájuk
lestek volna minden holmi mögül, az ágy alul és ott suhogtak volna a
levegőben. Ha egy ajtó becsapódott, Szelli néni ugrott egyet s aszondja
»_juj!_« Ha valami leesett, ugrott egyet s aszondta: _juj!_ Ha
véletlenül hozzáértél, mikor nem látta, akkor is _juj!_ Nem tudott
sehova se nyugodtan nézni, mert azt állította, hogy mindétig volt valami
a háta mögött, így hát örökösen ide-oda perdült, hertelen és azt mondta:
_juj!_ S mielőtt háromnegyedrészt körbe megfordult volna, már meg
visszafordult és _juj!_ Félt lefeküdni és nem mert fönnmaradni. Igy hát
a dolgunk jól operált, mondja Tom; azt mondta, még soha semmit se
látott, ami így a kedve szerint ment volna. Azt mondta, ebből látszik,
hogy jól csináltuk.
Node, azt mondja Tom, most jön a bunkója! Igy másnap reggelre
hajnalhasadásra elkészítettünk egy új levelet s azon tünődtünk, hogy
csináljuk a dolgot, mert vacsora alatt hallottuk, amint mondták, hogy
ezentúl éjjelre mind a két ajtóhoz egy-egy négert állítanak strázsának.
Tom lemászott villámhárítón, hogy körülnézzen; hát a hátsó ajtón álló
szerecsenember elaludt. Ennek Tom a gallérjába dugta a levelet és
visszajött. Ez a levél így szólt:
»El ne áruljanak, én jóbarátjuk vagyok. Egy elvetemedett gyilkos banda
onnan felülről az indiánok területéről ma éjjel el akarja rabolni az
önök szökött szerecsenjét és iparkodott magukat úgy megfélemlíteni, hogy
ne merjenek kijönni a házból őket munkájokban megzavarni. Én a bandához
tartozom, de mert istent ösmérek, el akarok tőle szakadni és tisztes
életet akarok újra élni, és ezennel elárulom a pokolbéli tervet. Észak
felül fognak lelopózni a léckerítés hosszatt, pontban éjfélkor,
álkulccsal s úgy mennek be, hogy kiszabadítsák a szerecsent. Nekem kissé
távolabbra kell posztolnom és bele kell fujnom egy cinkürtbe, ha valami
veszedelmet látok. De ehelyett én bégetni fogok, mint a birka, mihelyest
bejöttek és egyáltalán nem fogok sípolni. Ekkor, amíg ők leszedik a
szerecsen láncát, maguk odalopóznak, rájok csukhatják az ajtót és kedvök
szerint leöldöshetik őket. Csak úgy tegyenek mindent, ahogy mondom,
különben gyanút találnak fogni és akkor ugyan jaj haddelhadd világ lesz
ott.
_Az ismeretlen jóbarát_.«