Arany-alapra festeném arannyal
És olyan lenne, mint egy cukros angyal,
Aranyruháju és aranyszemű.
És búsan búgna langyos, édes teste,
Mint egy nemes és ódon hegedű.
Lefesteném őt korareggel, este,
Az ágyba, hogy fehéren gömbölyül,
Kék árnyait a szemei körül
S a kandalló mellett, mint puha macskát,
Huncut mosollyal, lustán, álmodón,
A vánkosok között két gyenge mellét,
Két illatos és langyos vánkosom.
És olyan lenne fáradt ajaka,
Mint szirupédes, barna malaga,
És karja, mint egy kóbor villanás
És dereka, mint egy meleg kalács,
És hangja álmos, bágyadt rezdülettel,
Mint enyhe fürdő és mint a meleg tej,
S lefesteném szeptemberi tüzét is,
Lobogó testtel festeném le őt,
Hogy aranyok között iszik aranysört
Hó-abroszon vasárnap-délelőtt.
A fanyar vonalja a bús, drága szájnak
Azt mondaná: szeptember és vasárnap.
Azt mondaná: én s én azt mondanám: ő
És szüntelenül csak ezt mondanám én
És fiatal, szemérmes szerzetes
Csak festeném örök iniciálém.