… És egyre csak kopognak és dobognak,
Ottan zokognak a szivünk alatt
És a szivünk velük ver hallgatag
És halk zenéje az övékbe olvad.
Regélői homályos bánatoknak,
Hogy a tánc és a lánc mind elszakad.
Űzött szivünk sokszor szavukba csap,
De ők kopognak egyre és nyugodtak.
Éjfél-időn szavukra ébredünk.
Hogy zeng ilyenkor a vad éjszaka,
Hogy jajveszékel az órák szava.
Rájuk mered félénk tekintetünk.
És megsiratjuk, ami messze tünt.
Tik-tak, szerettünk mi is valaha?
Hol van holt húgunk kacagása ma?
És hol vagyunk mi? Ó jaj, jaj nekünk.
Mi is megyünk – velük – ha jő a holnap
És a szivek lassan megállanak
S ők ott dobognak a szivünk alatt
Zokognak és gyászindulót dobolnak…