A hosszú, hosszú, hosszú éjszakán
Ágyamra ül fásultan a magány
És rámtekint és nézdeli magát
És fésüli hosszú, hosszú haját.
Eszelős hölgy. A szeme oly szelid
És bontja, oldja tornyos fürtjeit
És oldja, bontja – percre perc enyész –
És ujra kezdi mindig. Sose kész.
És oldja álmom, bontja gondomat,
Álomtalan partokra hívogat.
Ha szunnyadok, csörrennek fésüi,
Hosszú haját nevetve fésüli.
Csak hallgatom álomban, éberen,
Hogyan motoz-motoz az éjjelen.
Most ujra kezdi. Végtelen haja
Oly hosszú, hosszú, mint az éjszaka.