(3) Ébred az ország. A „Hitel" sikere
Széchenyi nagylelkű kezdésére a tudóstársaság csakhamar
megalakult. Ugyanekkor megteremtette Széchenyi a nemzeti kaszinót
és ezek fölé röppent az a gondolata, hogy mindkét új szervezet a
fővárossá emelendő Pestbudán működjék.
A nemzetnek, hogy szétzüllött és legyengült állapotából
kiépülhessen, természetes középpontra és vezérlő életszervekre
volt szüksége. Amazt megjelölte Széchenyi Budapestben, emezeket
létrehozta a szellemileg kiválók intézetében: az Akadémiában
(akkor magyar tudóstársaságnak nevezték) és a társadalmi
előkelőség gyűlőhelyén: a kaszinóban. Az egyiket a nemzeti
műveltség fejlesztésére, a másikat a nemzeti erkölcs és a társas
érintkezés nemesítésére szánta.
Következtek volna a többi feladatok, amikhez Széchenyi már
ezektől a szervektől kaphatott segítséget. De neki a nemzet
millióinak érdekeltségére is szüksége volt.
Már látta azt az eszközt is, mellyel a sokaság lelkéhez
hozzáférhet, azt felrázhatja a tespedtségből, életvágyakat
gerjesztve benne. Az országgyűlésen történtek nem hagyták
kétségben: a nemzeti nyelvért buzdult fel az országgyűlés és a
közvélemény. Széchenyi tehát a tollhoz nyúlt, hogy a milliókat
serkentse, irányozza, kergesse a nehéz úton, mely a nemzet jövő
nagyságához elvezet.
Első irata 1828-ban, mint kísérlet, csak kisebb körnek volt
szánva. A lovakról szólt; a lóverseny-egyesület mágnástagjainak
fejtette ki a lónemesítéssel elérhető gazdasági előnyöket és
ezekből a magyar lótenyésztésre váró világsikert.
Figyelmet keltett vele. De nyilvános titok volt, hogy Széchenyi
egy új, nagy munkán dolgozik, melyben le fogja rakni politikai
programjához a vezérlő gondolatokat. Feszült várakozással nézett
a dolgozat elé minden párt, osztály és felekezet, fenn a kormány,
legfelül az udvar is. Melyikükhöz fog Széchenyi szítani vagy
csatlakozni, melyiküknek izen hadat, vagy kínál békét és mily
feltételek mellett: erre voltak mind kíváncsiak.
Egy esztendőn át dolgozott rajta, 1828 decembertől 1829 végéig.
Végre 1830 őszén megjelenhetett alapvető műve: a Hitel.
Minden várakozást felülmúlt, noha mindenki csalódott benne, mert
nem azt kapták, amit vártak tőle. Nem volt tudományos könyv, sem
politikai irat. De magában foglalta mindazt, ami közviszonyainkról
elmondható volt.
A nemzet egyeteméhez írta, azért ajánlotta »honunk szebb lelkű
asszonyainak«, mert könyve minden családhoz, minden háztartásnak
szólt.
[Illustration: A nemzeti kaszinó épülete Széchenyi korában]
[Illustration: Ferenc király élete utolsó éveiben]
Lefesti az országot, mely a hitel áldásai nélkül tengődni
kénytelen és hogy megáldassák vele, ahhoz érdemben szűkölködő.
Szól a birtokosról, kinek dúsan terem a föld, mégis koldus, mert
javait nem válthatja pénzzé. Szól az uraságról, kire ősei
milliókig felbecsülhető értékeket hagytak, de becse még sincs,
mert a pénzforgalom erei elkerülik és ha segítni akar magán,
uzsorásra szorul. Szól gazdaságunkról, mely elavult és tunya.
Hitelképességünk hiányáért erkölcsi fogyatkozásunkat okozza.
Nemcsak a rend és takarékosság hiányzik belőlünk, hanem a
mérséklet és a fegyelem is, mely mulató és préda hajlamainkat
megfékezhetné. Pedig azzal az erővel, ami könnyedén rámegy a
világbaélésre, sokkal szebb világot teremthetnénk magunknak,
amelyben érdemesebb is volna élnünk. De minket ilyenné tett a
közszokás, a környezet példája, a család, melyben élünk, és az a
másik, melyet alapítani fogunk. Elhanyagoljuk kötelességeinket,
fölszínes a képzettségünk, igéretünk be nem válik, tartozást
fizetni nem szeretünk és a bajból kimászván, nem javulunk. Innen
származik elmaradtságunk, az országnyomor, a nemzet elernyedése,
jövőnk veszedelme.
Aztán az orvosláshoz lát és ellenszer gyanánt megjelöli a hitelt
és hitelképességet. Szól a módról is, ahogy ez a gyógyszer
közéletünk reformjával mindenki számára megszerezhető. Odapillant
a »maradiakhoz«, akik azt mondják, hogy az ország így is megél,
sőt tán boldogabb más országoknál. Szemébe néz az
»elégületleneknek«, kik minden bajért a bécsi kormányt okozzák és
azt feleli nekik, hogy a nemzeti munkát magunknak kell elvégeznünk,
más azt el nem végzi helyettünk. »A kisded makkból--írja--magas
tölgyfa lesz, míg a tök soha nem emelheti fel magát a földről.«
[Illustration: A Hitel első kiadásának címlapja]
Új feladatok egész sorozatára irányozza az érdeklődést. Anglia
felé mutat, mely nem pénzbőséggel kezdte, hanem munkával.
Széchenyi erőteljesebb munkát sürget az egész vonalon. Termeljünk
sokkal többet és belső fogyasztásunk is legyen sokkal kiadósabb.
Sürgősnek vallja forgalmi utaink kiépítését, a közigazgatás
egyszerűsítését és intézkedéseket kíván a kereskedelem
fennakadásai ellen, a határvámok körül, jutalmakat a több és jobb
termelésre és a kivitelre, nemzeti bankot vagy legalább
földhitel-intézetet a hitelszükség fedezésére és hiteltörvényeket
(a váltójog szabályozásával) a tartozások biztosítására.
[Illustration: Dessewffy József gróf,
aki a maradiak nevében tiltakozott Széchenyi újító gondolatai
ellen.]
A dolgozaton átsugárzó szellemet mutatja a könyv első és záró
mondata. »Nem fogok én--így kezdi--hazám dicsérője lenni, mert
arra nem szorult, és mert oly szoros kapcsolatban látom magam
vele, mintha rokonomat vagy önszemélyemet dicsérném. Csak a
gyönge dicséri önmagát; az erős nemzeteket hordoz szívében.«
Szállóigévé lett végszavai pedig ezek: »Sokan azt gondolják,
Magyarország volt; én inkább azt szeretném hinni: lesz!«
[Illustration: Széchenyi István gróf ifjúkori aláírása]
Ezek a szavak forradalmilag hatottak a közönségre. Általán az
egész mű fölért egy nagyszerű cselekedettel. Mint irodalmi siker
szinte példátlan volt. Több kiadást ért és napirenden volt
évekig. Foglalkoztak vele Bécsben a császári udvarban, Budán a
nádori udvarnál, az összes kancelláriákon, minden kastélyban, a
legtöbb nemesi kúrián, a főiskolákon és a külföldi ujságokban.
El lehet mondani, hogy közvéleményt csinált. Tanításait a nádor
és Metternich főkancellár helybenhagyták, a vármegyei nemesség
tapssal fogadta. Széchenyi a nemzet vezéréből a helyzet urává
lett, mert győztek az eszméi.
Fenn állt a pártok fölött és erről a semleges helyről
irányozhatta a nemzeti újjászervezés munkáját.
Bécsben úgy gondolták: hadd kísérletezzen, sokkal kisebb
eredményre jut, semhogy az ő terveiket zavarhassa. De Széchenyi
érezte, hogy csöndes fejlesztő politikájával végső célokban nagy
és független Magyarországot nevel!
A Hitel fölött csak egy bíráló ítélt kárhoztatóan elleniratában.
Ez Dessewffy József gróf híres Taglalat-a. A régi rendhez
ragaszkodó uraknak, a maradiak pártjának vezére volt Dessewffy. Ő
vállalkozott Széchenyi könyvének szétbontására, taglalására:
azért adta az iratának is a »Taglalat« címet. Ebben az iratban a
régi Magyarország ódon szelleme szólalt meg az agg hazafi ódon
tollával. Az ő rajongó hite a hagyományokhoz és vak hitetlensége
minden újítás iránt, állta Széchenyi útját, megfeddi őt
vakmerőségeért, hogy tapasztalat nélkül támadott az ősi
hagyományok ellen és idegen mintáktól elkápráztatottan, hiú
elméleteknek feláldozza a kegyeletet, amivel nyolcszáz éves
fejlődésnek tartoznék. A régi szellem hamvadó tüze lobbant fel
így--utólszor.
(Folytatjuk)
Szerkeszti: ÁRKAY KÁLMÁN, az Országos Közművelődési Tanács alelnöke
Kiadóhivatal: BUDAPEST, IV., FERENCIEK-TERE 3.:: Telefon 108--84
Budapest, az ATHENAEUM irodalmi és nyomdai részvénytársulat nyomása