A hadnagy úr, miután hősiesen átverekedett egy csomó nagy csatát,
odafönt északon, srapnel-darabbal a bokájában hazatér, ahol rögtön új
ostromba kerül. A kíváncsiság ostromába. Mit látott? Miket élt át? Mik
voltak a legerősebb benyomásai? De főként és legsűrűbben: milyen is hát
a modern háború? A sebesült nem dacol az ostrommal, megadja magát, felel
és magyaráz. Amire az egyik hallgatója, nagy elméleti háború-szakértő,
az előadottak alapján kimondja a megállapítást:
– Szóval: egészen olyan, mint egy manőver. Mint egy harcszerű nagy
hadgyakorlat. Semmi különbség.
A sebesült elmosolyodik egy kicsit, sóhajt egy kicsit és csöndesen
mondja:
– Körülbelül!… De egy különbséget én mégis tapasztaltam.
– Mi az?
– Csak annyi, hogy a manőveren még az is megtanul káromkodni, aki
különben mindig imádkozik, a háborúban pedig az is megtanul imádkozni,
aki különben mindig káromkodik.