Egy tisztünk mondta el ezt a kis históriát: Mikor Sztaribródtól pár
kilométernyire egy szerb faluban voltunk, a csendőrkaszárnyában szállott
meg az ezredparancsnokság. Késő este volt és mivel a komitácsik folyton
lövöldöztek, megtiltották, hogy a házból bárki is távozzék. Azonban a
kerítésen kívül krumpliföld volt. És a fiúknak fájt a foguk egy kis
krumplipaprikásra. Három baka nem is gondolkozott sokat, lerakta a
fölszerelést és azzal a kis ásóval, amely minden bakának a bornyújára
van akasztva, elmentek krumplit szedni. Nagyban szedegették már a
krumplit, amikor egy tíz főből álló szerb járőrcsapatot láttak
közeledni.
Nem azért baka a baka, hogy megijedjen. Nem is ijedtek meg a fiúk, hanem
a föltúrt földet fedezéknek használták és torkuk szakadtából kiabálták:
– Rajta! Rajta! Üsd, nem apád!
A szerbek persze nem láttak senkit, csak az éktelen lármát hallották.
Ijedtükben a hang irányában fordultak, kezüket fölemelték és így
jelezték, hogy megadják magukat.
Most már megijedtek a bakák – az örömtől.
Megadta magát az ellenség, de hogy mennek értük, mikor azok fegyveresek,
náluk pedig csak ásó van. Ha észreveszik, agyon fogják őket lőni.
Egyikük a nagy ijedtségben átkiabált a szerbekhez:
– Puska oblasti, zadeszno. Ides napred!
(Dobd le a fegyvert, jobbra fordulj, eredj előre.)
És így is történt.
A szerbek elhajították a fegyvert, a bakák fölvették és a szerb
fegyverekkel kísérték be az ellenséget.
A három baka, krumpliszedés közben, ásóval, így fogott el tíz szerbet.