Kemény harcok után pihenőre tért és aludt a huszár, már amennyire a
harcmezőn aludni lehet. Reggel pedig elmesélte bajtársainak tempósan s
egy kis költői szabadsággal, hogy miket álmodott. És várta tőlük az
orákulumot, hogy mit jelent az álom. Azt mondja az egyik: „nem jó!“, a
másik: „úgy lehet, baj lesz ebből.“
Mi baj érheti a harcmezőn az embert? Csak a halál, vagy valami sebesülés
életreszóló nyavalyával. A mi emberünk fölkiáltott:
– Oda se neki! Hanem azért egypár muszkát előre küldök
kvártélycsinálónak.
Aztán parázs kis ütközet kerekedett. Huszárjaink ölre mentek a
kozákokkal, s mennyei örömet szereztek őrnagyuknak.
A huszárnak kutyabaja, de csak lógatta az orrát.
– Sose hittem volna, – mondta, – hogy így bevalósul a gonosz álom. Az
ütközetben rittig elveszett az utolsó pakli gyujtóm, ráadásul a pipám is
eltörött.
… Az se vígasztalta meg, hogy a kvártélycsinálókat „rittig“ előreküldte.