Hamburg utcáin lassan, szepegve járkált egy hat-hét éves, fehérkabátos
kisleány. Félénken nézegette a járókelőket, néha megszólított egy-egy
barátságosabb kinézésű férfiút vagy nőt. A legtöbben idegenkedve néztek
rá és szó nélkül vagy morogva tovább mentek. Egyik-másik azonban
belenyult a zsebébe, előszedett egy kerek kétpfennigest vagy
ötpfennigest és odaadta a kisleánynak. Mert a félénk kisleány koldult,
először életében. Egy mogorva öreg úr rákiabált és a lelketlen anyát
emlegette, aki az ilyen kis gyereket koldulni küldi. Néha meglökték,
taszigálták. Már majdnem elsírta magát és arra gondolt, hogy hazamegy.
De azután egy kedves bácsi húsz pfenniget adott neki, egy hölgy is adott
tíz pfenniget; megint nekibátorodott. Tovább járkált, a hideg szél
vörösre csípte arcocskáját, a balkezét fázékonyan bedugta a télikabát
zsebébe. Már sok pénze volt, majdnem egy márka, de Istenem, ez még
mindig kevés. Mégis megpróbálta, bement egy dohánytőzsdébe. Az asszony a
pult mögül mosolyogva nézett rá. Aggodalmasan kérdezte:
– Mennyibe kerül kérem egy doboz cigaretta?
Drága volt. Még sok hiányzott. Megint ki kell menni az utcára, haragos
embereket kérni, koldulni. A szája sírásra görbült, de azért ment. Az
asszony még utána szólt:
– Van itt cigaretta csomagban is, az csak nyolcvan pfennig.
A kisleány szeme fölvillant örömében. Odaadta a pénzt, éppen annyi volt,
elvette a cigarettát és kiment az utcára.
Ment tovább. A nagytéren, abban a házban, ahol ezelőtt az iskola volt,
most kórház van. Megállt az ajtó előtt, a nagy vöröskeresztes zászló
alatt. Be akart menni, de félt. Végre kijött a kapun egy sarkantyús,
kardos, fényes katona. A kisleány megszólította:
– Bácsi!
A tiszt nem hallotta, siető léptekkel ment tovább. A kisleány utána
futott és megint rákiáltott:
– Tiszt bácsi!
A katona megállt és ránézett a csöppségre. A kisleány szó nélkül
nyujtotta felé a cigaretta-csomagot. A tiszt nem tudta, hogy mit akar. A
gyerek hozzátette:
– A sebesülteknek!
A tiszt szeme fölcsillant, melegen nézett a gyerekre, megfogta a kis
kezet és megindultak visszafelé. Mialatt a lépcsőkön fölmentek,
megkérdezte:
– Honnan vetted a cigarettát?
A kisleány bűnbánóan nézett rá. Lehajtotta a fejét és szégyenkezve
mondta:
– Koldultam.
A tiszt megdöbbent.
– Mit csináltál?
A kisleány ijedten nézett a haragos tiszt bácsira. A szemébe könnyek
szivárogtak.
– Csak azért, mert az iskolában minden gyereknek adott a papája valamit
a katonáknak, csak az én papám nem. Ő nagyon szegény… A Bertáék is egész
doboz cigarettát adtak, meg a többiek is mind. De nekünk nincs pénzünk.
És én nem fogok többé koldulni. Soha többé.
A tiszt elfordult, egy kendőt vett elő a zsebéből és megtörölte a
szemét. Szegény gyerek, koldult a katonákért.
Most hogy fél, milyen ijedten néz. Csöndesen fölmentek az emeletre, a
tiszt leültette a gyereket egy székre és bement a másik szobába. Azután
megint visszajött, felkötött karú, kötésbe csavart fejű sebesült vitézek
jöttek vele. Mind szeretettel, megindultan néztek a kis koldusra.
Körülvették, a gyerek mindegyiknek adott a cigarettából. A tiszt elment.
Mikor az ajtóban volt, még látta, hogy az egyik katona karjára veszi a
csöpp leányt és babusgatva mondja:
– Éppen olyan, mint az én kislányom otthon. A kis édes…