1898 november 30.
Tisztelt Társaság! Közelebbről egyetlen év sem sujtotta Társaságunkat
annyi csapással, mint a jelen. A halál folyvást ritkítja sorainkat. A
tavaszszal Zichy Antal és Abonyi Lajos társainkat vesztettük el, a
nyáron Arany László és Szász Béla haltak meg férfikoruk delén; a mult
hóban Horváth Boldizsár társunkat kisértük végső nyughelyére.
Horváth Boldizsár nem a szépirodalom terén, Társaságunk körében aratta
babérait, hanem mint jogász, politikai szónok és igazságügyminister a
közélet legkimagaslóbb pontjain. Azon bajnokok első sorában küzdött, kik
védték és visszahódították alkotmányunkat s mint minister megvetette
alapját igazságügyünk reformjának. De jogászi és politikai
elfoglaltságai mellett is, ifjúkorán kezdve, folyvást szerette a
költészetet, ismerte az irodalmat s üres óráiban verselgetett is. Midőn
ministeri székétől megvált és lassankint a politikai pályától is
visszavonult, Társaságunk tagjává választotta őt, buzdítani kivánta
félbehagyott költői munkássága folytatására. Ő szivesen vette
rokonszenvünket, néhány költeményét fel is olvastatta üléseinken, de
betegeskedése megakadályozta abban, hogy egész lélekkel a múzsáknak
áldozhasson. A helyett lelkes barátságával ő lett buzdítónk, később
pártfogónk, végrendeletében ezer forintot hagyva Társaságunknak. Béke
poraira! Áldás emlékére!
Koporsójára az elnökség koszorút küldött, temetésén a Társaság számos
tagja vett részt. Intézkedésem jóváhagyását kérem s egyszersmind
indítványozom, hogy elhunyt társunk halálán érzett fájdalmunkat fejezzük
ki jegyzőkönyvileg is.