1882 október 24-én.
Oh halhatatlan halott, mielőtt elhagynád e csarnokot, küzdelmeid,
szenvedéseid és dicsőséged szinhelyét, fogadd búcsúját a
Kisfaludy-Társaságnak is, mely először koszoruzta meg lantodat s melynek
kebelében zengted el hattyúdalod is. Egy nagy költő és egy jó ember
húnyt el benned; nagy elmédet csak nagy szived múlta felül. A hazafi,
férj, atya és barát példányképe voltál. A költő és ember egy volt
benned. A képzelet magas röptét s a szív mély érzéseit, a szenvedély
erejét s az örök erkölcs igaz cultusát egyesítéd műveidben. A
népköltészetből merítéd ihleted, régi hagyományaink lelkesítettek s az
egyszerű népének formájában ki tudtad fejezni az ó- és új kor remekíróin
művelt szellemed egész gazdagságát. A magyar nyelvművészet
felülmulhatatlan mestere, az irodalom méltóságának képviselője s a
magyar jellem valóságos typusa voltál, minden erényeivel, gyöngeségei
nélkül. Oh mennyit vesztettünk benned, oh mennyi mindent takar e
koporsó! A fájdalom elfojtja a szót, csak könnyeink omlanak. Isten
veled! Isten veled! Isten veled!