Nagy-Szalonta, 1899 augusztus 27-én.
A Kisfaludy-Társaság képviseletében jelentem meg itt Kozma Andor
társammal, hogy üdvözöljem Nagy-Szalonta városa közönségét, mely annyi
kegyelettel csüng nagy szülötte, Arany János emlékén; hogy köszönetet
fejezzek ki az emlékbizottságnak, mely annyi tapintattal épen ez
épületben rendezte be az Arany-emlékszobát.
Valóban az úgynevezett Csonka-torony szoros kapcsolatban van Arany
Jánossal és költészetével. Mondják, hogy ez Toldi Miklós vára köveiből
épült s ím a költő emléke összevegyül a hősével, kit trilogiájával ő
keltett örök életre. A tornyot az a háromszáz hajdú nemzetsége építette,
a mely Bocskay, Bethlen és I. Rákóczy György zászlói alatt oly híven
küzdött az alkotmány védelmében.
Innen a háromszáz…
Táborban, mezőben hadakozni hősen
Hogy robbana mindjárt s köztük az én ősem,
irja Arany s a _Toldi szerelme_ végén s ősére mintegy büszkén kiált föl:
Szolgálta királyát, majd a fejedelmet,
Kinek én ezt írom tört czímere mellett,
Zárt sisakon s pajzson kézbe’ kivont kardú,
Nagyfalusi Arany, szalontai hajdú.
De nemcsak a magyar közép- és új-korra emlékeztet bennünket ez épület,
hanem a legújabb korra is s a politikai események közé irodalomtörténeti
emlékek vegyülnek. A Csonka-tornyot mind Petőfi, mind Arany
megénekelték: Petőfi 1847-ben, Arany 1850-ben; Petőfi megemlékezvén a
múlt idők szabadságharczáról, mintegy óhajtja az új időkét; Arany a
legyőzött harcz után mélabúsan gondol e múltra s a kifáradt küzdelemnek
hanyatló korszakán mereng. E két hangulat híven jellemzi a két költő
hazafias költészetét. Petőfi lelkesítője nemzetének a harczban, Arany
vigasztalója a harcz után. Petőfi költészetéből századokra hangzik a
kardok csattogása, a trombita hangja, az ágyúdörej s a diadal mámora.
Arany költészetében a késő unokák is érezni fogják a hazafi könnyét,
gyászát, a legyőzött Magyarország sóhaját és szenvedése erényeit. S mily
őszinte és erős barátság fűzte össze a két költőt. Mikor Arany föllépett
az irodalomban, Petőfi egész lelkesedéssel üdvözölte:
Mit én nem egészen dicstelenül kezdék,
Folytasd te, barátom, teljes dicsőséggel!
S a mikor csak tehette, hányszor látogatta meg Aranyt s hány szép
költeményt írt Szalontán. Arany hasonló érzelemmel viszonozta Petőfi
rokonszenvét és szeretete egész melegét árasztotta reá s később mennyi
bánattal gondolt a csatatéren minden nyom nélkül eltűnt barátjára s nem
egy költeményében siratta meg:
Ki nékem álmaimban
Gyakorta megjelensz,
Korán elhúnyt barátom,
Van-é jel síri fádon
Mutatní, hol pihensz?
Ime, mily gondolatokat és érzéseket ébreszt bennünk a megifjúlt
Csonka-torony s bizonyára hasonlókat fog ébreszteni a következő
nemzedékekben is. Épen azért fogadja még egyszer Nagy-Szalonta városa és
emlékbizottsága a Kisfaludy-Társaság szives üdvözletét és hálás
köszönetét.