Nincsen öröm üröm nélkül,
Nincs szerelem bánat nélkül…
Patakként foly drága könyem,
És a bánat, a búbánat
A lelkemet gyötri szörnyen.
… Midőn elment, igy biztatott:
– Mint a többit, ha elmentem,
Elfelejtesz százszor engem!
… Akkor foglak felejteni,
Hogyha a föld lesz csillagos,
És fenn az ég tüskés, bokros;
Ha az ember szárnyat öltve,
A felhőket járja öszsze;
És a madár a világot,
Gyalog járja vesztve szárnyat;
Ha a világ felfordulna…
A szerelem, a szivemből
Nem pusztul ki soha, soha.
De jöjjenek szentelt papok,
Kik kezében kereszt ragyog,
S legyen bármily szent az ének,
Legyen bármily szent az ima,
Hő szerelmem a szívemből,
Nem pusztul ki soha, soha.
És hozzanak kuruzslókat,
Kik kezében a kő olvad;
De szedjenek százegy fáról
Famagokat, – és hozzanak
Gyógyfüveket hét határról;
Füves vizben füröszszenek,
Famagokkal füstöljenek, –
S legyen bármily szent az ének,
Legyen bármily szent az ima,
Hő szerelmem a szivemből
Nem pusztul ki soha, soha!