Az Arges vizén le
Amott a parton le,
Halad Negru vajda,
Tiz követi nyomba,
A kilencz nagy mester,
Mind kömives ember,
És Mánoli a fő,
Ő közöttük a fő.
A völgyben menének,
– Örőkös emléknek, –
És helyet választnak,
A fényes klastromnak.
És a mint haladtak,
Utközben akadtak
Egy juhász legényre,
Furulya kezébe;
És a mint meglátta,
Szól az ur hozzája:
– Hé te fürge juhász,
Oly ügyes furulyás,
Az Árges vizén le,
Juhnyájad legele;
Az Árges vizén fel,
Juhnyájad hajtád el,
Mondd csak te nem láttál,
Szerte a mint jártál,
Egy elhagyott falat,
Bevégzetlen falat,
Annak a tetője,
Fűvel van benőve.
– De uram én láttam,
A mint oda jártam,
Egy elhagyott falat,
Bevégzetlen falat;
Kutyám, a mint látta,
Futott is hozzája,
És meg is ugatta,
A halált jósolva.
Az ur örült ennek,
Ennek a beszédnek;
S indult is lefelé,
Ama kőfal felé,
A kilencz mesterrel,
Kömives emberrel,
És Mánoli a fő,
Ő közöttük a fő.
– Ime az én falam,
E helyet választom,
A zárda helyéül,
Örökös emlékül.
Hanem ti mesterek,
Kömives emberek,
Csak fogjatok hozzá,
Kezdjétek a munkát.
S nekem épitsetek,
E helyt emeljetek,
Egy oly magas zárdát,
Hogy ne lássam párját.
Kincset adok nektek,
Bojárokká teszlek.
De ha nem lesz olyan,
Megmondom komolyan,
Mind befalaztatlak,
Az alapba raklak!