Ez a történet belényúlik a tegnapba. Jól össze kell szedni az
emlékezésemet, hogy tisztán láthassam, merre kanyarog ez a mese,
amelyiknek címül ezt adám: „Az aranysarkantyús vitéz legendája.“
Tudnivaló, hogy a felséges király az aranysarkantyú-renddel legkiválóbb
főnemes híveit, katonáit tünteti ki. Az én emberem nem ezek közül való.
Ő inkább lentebb keresendő a falusi hétszilvafák árnyékában, ahol napos
dombok között csöndesen telik-mulik az idő. Az udvarház kéményei fölött
a keleti szelek zúgnak. Az ember pedig – ez alatt az _ember_ alatt Bikky
Pált értem – édes nyugalommal hallgatja meg Julis asszony jelentését
reggelenkint, aki beszámol a belső gazdaság állapotáról. A vörös
hollandi kakas sehogy sem fér össze a mi régi jó kakasunkkal, a
Gyurkával. Nemkülönben a tyúkok is éreztetik ezt a veszedelmet. Kevesebb
a tojós.
– Azt a német fajzatot pusztítsd el a háztól, Julis, – adja ki a
rendeletet Bikky Pál.
Azonkívül jó volna fát hozatni a berekből.
– Vágd kupán, Juliskám, azt a lusta betyárt! – dörmög Bikky Pál. (A
betyár: János, a kocsis.)
És hiányzik egy kulcs estve óta a karikáról. A jégverem kulcsa. Kovácsot
kellene hivatni a faluból.
– Csak cigányt ne, Julis. Mert a cigány lop.
Innen pedig nem sok már a lopni való. Ez igen nagy szegénységből. –
Ezzel rendbe folynak tovább a dolgok. És a nap eltelik csendesen.
Estve egy nagy bőrködmön búvik be az ajtón. Sárga bajusza táncol
rézvörös orra alatt az ispán úrnak, amint _Szerencséss_-t kíván. Nagy
csizmák, agarászustor, vadászpipa és pálinkaszag: ez Belpoták, a Bikky
Pál ispánja. Ez a Belpoták tulajdonképpen még azokból az időkből maradt
itt, amikor a németek uraskodtak a jó magyar földön. Belpoták azonban
nagyot változott. Nem szereti elsősorban a nevét és olyan rosszul beszél
németül, hogy Bikky Pál úrnak gyönyörűsége hallgatni. Belpotáknak
németül kell előterjesztenie jelentését a külső gazdaság mibenlétéről.
Bikky Pál ugyanis, úgy tudja, hogy a gróféknál – itt a szomszédban – a
német nyelv a divatos. Miért ne tehetne ő is úgy, mint a grófék?!
Belpoták jámborul áll meg a küszöbön; belépvén, mélyen meghajtja magát:
– Karsamadiner…
– Jól van, Belpoták fiam, – mondja Bikky Pál fennhéjázva és szeretné,
sokan hallanák, hogy hozzá az ő Belpotákja németül beszél.
Általán a roskadt házban a nagyúri tempók divatosak, kivéve Julis
asszonyt. Ő magyarul káromkodik és többször megrázta már a sovány,
nyurga Belpotákot, ha németül hallotta szólni.
Akkor, mondom, közbejött nálunk valami. Főispáni installáció. Amire ez a
történet megindul.