Még nem ért a nap a Tekintő-tetőre, mikor a kaszások belevágtak a
harmatos fűbe. Elébb kezdésnek két kurtát kaszaheggyel.
Sarj! – Sarj! – csillan a kasza. Tempót kanyarítanak, a hang most így
zeng végig a kaszaélen.
– Sűrü sarj! – Sűrü sarj!
A bogár összhang megszakad. A földbe valók alagútakba menekülnek, a
levegőbe valók szines, lágy szárnyakon felpárzanak. Mélyből és magasból
ijedten figyelik, mi történik. A csizmákra sárga, vörhenyes por tapad, a
virágok agyveleje. Ott egy sikló csapódik ki, mint egy nedves ezüst
ostor.
Jönnek a rendet verő leányok is és szétrázzák a sokszínű, nedves füvet
hímes, virágos villákkal. Jó illattól, fehér fénytől, tiszta vértől,
szerelemtől mámorosan tarka fátylat teritgetnek.
Az áldott nap tüzel az égen, a munka folyik s az áldott Isten nézi
délig. Akkor megáldja a fakanalat s a barna rozskenyeret a kezükben.
Ebéd után felkönyököl Beke Pali.
– No megjártam az este!