Egyszer volt, hol nem olt, volt egy öreg ember s annak az öreg embernek
volt egy tizenhárom éves fiacskája. Ők ketten dolgozgattak úgy lassan,
hogy annyit kerestek, hogy úgy megéltek napról-napra. Úgy éldegéltek ők
tovább s egyszer bizony a fiút bésorozták katonának. S hogy bésorozták
katonának, s a fiú hazunnan nem kapott semmit, hát ő ott ës gyengén
éldegélt a katonaságba.
Jött egyszer egy vasárnap, s elmënën délután három órakor ki az erdőbe
sétálni. Sétál ő elé s hátra, s a mint ott sétál, jő egy öreg asszony.
Hát az öreg asszony azt mondja:
– Adjon isten jó napot, vitéz uram!
A katona ës azt feleli:
– Adjon isten, édes mányi!
Nohát ő így az öreg asszonyt mányijának fogadta, s az öreg asszony
kérdezi, hogy mit keres ő ott az erdőszéjbe. Azt mondta az öreg
asszonynak, hogy:
– Édes mányi, szegény fiú vagyok, eljöttem ide sétálni. Édes anyám
nincsen, az édes apám nagyon öreg, nem küldnek nekem soha semmit.
– Nohát – azt mondja az öreg asszony, – édes fiam, gyere velem.
S elindultak ők ketten, a katona az öreg asszonynyal, s mentek két egész
áldott nap. Harmadik napján béértek egy nagy mezőbe s mentek egészen
harmadik napján délig, a mező közepéig. Hát akkor ott értek egy olyan
kút formájú lyukat, és az öreg asszony a katonát leküldötte oda, hogy
ott van neki három háza, s hozza fel a harmadik házból, van egy tűzvasa,
van egy fitíl és van egy darabocska köve. De a szegény katona azt
mondta, hogy ő nem mënyën le, hogyha nem ád neki valamit.
Azt mondta az öreg asszony, hogy:
– Itt a nyakkendőm és a surczom. Menjen le és az első házban mind
rézpénz van, de azt a pénzt őrzi egy nagy fehér kutya. A mint bényit az
ajtón, ne ijedjen meg a kutyától, hanem a nyakkendőt és a surczot
terítse le az asztalra és a kutyát vegye fel az ölébe s tegye fel az
asztalra. S mikor jő ki, a kutyát szépen tegye vissza és a surczot vegye
el. És így a második és a harmadik házban ës. Pénzt annyit vihet,
amennyit akar, csak az aczélt, a kovát, meg a fitilt adja ide.
Nohát a szegény baka úgy csinált. Bément az első házba és bément a másik
házba ës. Hát ott volt egy roppantott nagy feteke kutya. De abban a
házban tiszta ezüst pénz volt. És ő kapja magát, leteríti a ruvát az
asztalra, rëateszi a kutyát oda. Abbizën ő elhányja a rézpénzt és
megrakja magát ezüstpénzzel. A hova csak lehetett, mindenüve tett, még a
sapka karimájába ës. Nohát abbizën leteszi a kutyát a helyire, elveszi a
ruvát és a surczot, és úgy mënën a pénzzel tovább a harmadik szobába. A
mint bényit abba a harmadik szobába, hát látja, hogy van egy roppantott
nagy veres kutya. Neki a szeme világa elveszett, mert annyi arany pénz
volt abban a szobában, hogy a szeme nem lepte bé. Ő bizën kapja magát,
leteríti a surczot az asztalra és a ruvát, felfogja a nagy veres kutyát
az ölébe és felteszi az asztalra. Hogy sok arany pénz volt, ő bizën az
ezüst pénzt lerakta és megrakta magát tiszta arany pénzzel. És ő akkor
keresni kezdette az aczélt, a fitilt és a kovadarabot. Keresi, keresi, s
ott megtalálta ëppen az asztalon a pénz között. S elveszi az aczélt, a
kovát és a fitilt, és kifelé indul a házakból, hogy menjen ki az öreg
asszonyhoz.
Nohát mënën, mënën kifelé. Mikor kijő, félig, az öreg asszony lekëjájt,
hogy hát:
– Jösz-é Gábor?
Azt mondta Gábor erre, hogy hát:
– Igen, igen, jövök.
Hát így szép lassan kiér a lik szádához, s kéri az öreg asszony tölle a
fitilt s az aczélt s a kovadarabot. Azt mondta a katona, hogy hát:
– Ugyan öreg mányi, mire való ez magának?
Az öreg asszony azt mondta erre, hogy nem szabad tudja itt senkinek. De
a katona mégës vallatta az öreg asszonyt, hogy mondja meg neki mire való
az. De hogy az öreg asszony nem mondta meg, ő baonétot húzott és megölte
az öreg asszonyt. És nálla maradott a három szerszámdarab.
Nohát ő bizën elment azzal a pénzzel, a kit hozott, a kávéházba. És ő
múlatott reggelig s reggel kifizeti, a mit kellett, a vendéglősnek, és
elment, csináltatott a szabónál egy rend kadéti ruhát. A szabó kért
tölle a kadéti ruháért egy marok aranyat, és ő hármat adott.
Elindult ő a városon végig és ott nem ösmerte meg senki. És ő bément egy
más kávéházba és múlatott tizenkét órakorig écczoka. Nohát ekkor
kifizette, a mit követelt a vendéglős, és megfizette a kontóját, és
akkor azt mondta a vendéglősnek, hogy adjon neki egy szobát. A vendéglős
rendelt neki egy szobát, és bémënyën ő abba a szobába és kirakja az
asztalra azt a sok pénzt, a kit ő kihozott onnan. És ott múlatgat
lassan, egyedül. S abbizën szivaradzott, s elfogyott a mësinája.
Szégyenlëtte, hogy a vendéglőstől kérjen, hát abbizën eszébe jut néki,
hogy van néki egy fitilje és egy aczél darabja és egy kovadarabja. Nahát
ő bizën eléveszi azt a három darabot, és mikor egyet koppant, akkor nem
gyullott meg a fitil, de látja, hogy egyszeribe ott van a nagy fehér
kutya. Ő bizën még koppant kettőt egymásután egyszerre. Mikor kettőt
koppantott, a fitil úgy meggyullott, hogy egy pillanatra öt czentiméter
égett el. Akkor ott van egyszeribe a fekete kutya meg a veres kutya is.
Nohát abbizën a kutyák azt kérdik a katonától, hogy:
– Mi van, édes gazdám?
Azt mondja:
– Most nincsen semmi, mert már meggyujtottam a szivarat, de – azt mondja
– kell nékem egy szép fehérnép.
Nohát azt mondja a veres kutya, hogy itt a szomszéd országban, azt
mondja, van a királynak egy szép leánya. Nohát elmënën a veres kutya és
elhozza a leányt, és a kadét megcsókolta szépen háromszor úgy, hogy a
leány nem ëbredëtt fel álmából.
Abbizën a kutya visszaviszi s leteszi a küsasszonyt az ágyba, a hol
aludt. És a kutya elmënën vissza a gazdájához, és visszaküldi a gazdája
mind a három kutyát a szobákba.
És visszamennek a kutyák a helyükre, és mondja reggel a királyküsasszony
az édes apjának, hogy né, őt álmában mintha egy kadét megcsókolta volna
háromszor. Nohát erre bizën a király felállított egy sereg katonaságot a
kapujához posztnak, hogy nëzzék, meg, hogy az ő leányához ki jár bé.
Abbizën felállottak a katonaság, és mikor megint az öste eljött, hát jő
a nagy veres kutya, hogy vigye el a királyi küsasszonyt. Akkor a sok
katonaság mëgjedëtt s jettibe mindegyik a földre esett, és a kutya úgy
megint elviszi a királyi küsasszonyt a kadéthoz. És megcsókolgatta a
kadét háromszor a küsasszonyt, és megint a kutya visszavitte.
És kérdezi reggel a király a leányt, hogy hát az éjjel mit látott
álmában. Abbizën azt mondta a királyküsasszony, hogy megint azt látta
álmában, a mit a múlt éjjel. Abbizën hát a király kimënën s kérdezi a
katonaságot, hogy láttak-e valamit. Azt mondták a katonaság, hogy ők
bizën nem láttak semmit.
Nohát úgy a király másnap östére felállított három batalión katonaságot
posztnak. Nohát eljő öste és várják mimmerén, hogy mi lesz. Ekközben a
király felkötött a leánynak egy kupa kását egy tarisznyácskába és a
katonaságnak mind egy darab krétát adott a kezébe, hogy a melyik
leghamarébb meglátja, hogy hova viszik bé, hogy a kapura csináljanak egy
keresztet.
Nohát abbizën a kutya eljött s úgy kivitte a leányt az életből (házból),
hogy nem látta csupán egy. Nohát erre az egyre az egész utána mentek a
kutya után, és mikor ahhoz bévitte a kutya a leányt, oda csënáltak a
kapura egy keresztet.
Nohát a kutya, a meddig a katonaság visszament, addig a kutya a leányt
hazavitte. És mikor jő vissza a kutya, ëszrevëtte, hogy né egy ösven van
kásából és a kapun egy kereszt vagyon. A kutya megmondta a gazdájának és
a gazdája azt mondta, hogy:
– Më, egy darab kréta. – És feltett a kutyának a hátára egy vékáni
kását, és hogy menjen onnan addig a kapuig. – És akkor harapd ki a
zsákot alól és hordozd el aztot az egész városba és keresztezz meg
mindegyik kaput.
És a kutya úgy csënált. És mikor elvégezte, hogy megkeresztezte
mindegyik kaput, akkor visszament a gazdájához és megmondta, hogy
megcsinálta, a mit poroncsolt.
Nohát abbizën a király reggel megkérdezi a katonaságot, kérdezi a
leányát:
– Nohát mit láttál az éjjel álmodban?
Akkor azt mondta a leány:
– Mindazt, a mit eddig.
A katonaságot megint megkérdezte, még egyszer, és a katonaság azt
felelte, hogy:
– Már rëaakadtunk, a hova elvitték a küsasszonyt.
Nohát felül a kocsiba és elindul ki a városba, hogy nëzze meg, hoa
vitték az ő leányát. És a katonaság ment elől, hogy mutaszsza meg, hogy
hol van a kereszt a kapun. Hát látja a király, hogy mindenütt a kása
elhullatva, és minden kapun meg van keresztezve, és egy se reménykedett,
hogy tisztán melyik lehet.
Nohát így elmënyën a király nagy szégyennel, és másnap estére a
katonaságnak rendelt kék plajbászt. Nohát megint eljő este és a veres
kutya eljő és elviszi a küsasszonyt. És meglátták, hogy viszi és a
katonaság utána ment és egy keresztet csináltak a kék plajbásszal a
kapura.
Nohát abbizën reggel kérdezi a király a leányát, és a leánya azt
felelte, hogy:
– Igenis, édes apám, mind csak azt az álmot láttam, a mit eddig.
De – hogy szavamat ne felejtsem – a küsasszonyt, a meddig hordozták,
sose ébredt fel.
Nohát kérdezi a király a katonaságot, hogy láttak valamit-e? A katonaság
azt felelték:
– Igenis, császárunk, meg van jelezve, a hova elvitték.
Nohát abbizë rëaakadtak a kadétra, és a kadétot elfogták és vasba
verték, s elitélték, hogy akasszák fel. Abbizë a kadét a börtönből, a
mint kitekintett, meglátott egy izét, egy suszterinast. És mondta neki:
– Me fiam, adok neked két marok aranyat, és me a kócs, és menj el ebbe s
ebbe a vendéglőbe. – És megmondta neki az ajtószámot ës. – És van az
asztalon egy fitil, egy aczél és egy kova darab, és hozd el azt nekem,
és hozd vissza a kócsot ës.
Nohát a fiúcska elmënën s elhozza az aczélt és a kovát és a fitilt,
akkor a fiúcska béadja neki és megadja a kadét a fiúcskának a két marok
aranyat.
Nohát eljő az üdő, hogy vigyék a kadétot és akaszszák fel. Nohát
elviszik a kadétot, a mint viszik, útközben találkozik egy napszámos
emberrel. Nohát azt mondja a kadét a napszámos embernek:
– Öreg bácsi, adja nekem a pipáját és adjon nekem egy pipa dohányt, mert
adok két marok aranyat.
Nohát az öreg megörült a pénznek, s odaadja a pipát, s ad neki egy fél
pakét dohányt. S mikor felakasztanák, azt mondja, hogy engedjék meg
neki, hogy még bár egyszer gyujtsa meg a pipáját, hogy még ereszszen bár
két füstöt. És megengedték a kadétnak. Eléveszi a pipáját s rëatölt,
eléveszi a kovát s az aczéldarabot s a fitilt, s abbizë ő hármat koppant
egymásután, hármat gyorsan. Mikor hármat koppantott, ott volt mind a
három kutyája. Akkor a sokrémüség nép megijedtek a kutyáktól és hanyatt
estek, mindamennyi, ëppen a király maradt egyedül. És akkor ő a
királylyal szembement, kihúzta a kardját, hogy vágja le, és a király azt
mondta:
– Édes barátom, ne vágj le, mert neked adom a leányomat és neked adom
fele királyságomat.
Nohát abbizë úgy ketten hazamentek, és a király odaadta a leányát és
rëairatta fele királyságát. Ha meg nem haltak, máég ës élnek.
_(Fórizs Márton, Zajzon.)_