Volt egy asszony, egy királyasszony, a ki a világon a legszebb asszony
volt. (Küsasszony volt, azt kellett volna írja.) Több királyok kérték,
de alig akadt egy, a ki őt el tudta feleségül venni, olyan szép volt.
Hëzzaadta magát a legszebb királyfiúnak. Ő el ës terhesedett, várta,
hogy legyen néki egy gyermeke. Lett is egy oan szép leánya, a ki még
nálánál ës szebb volt.
De volt néki egy félretérítő (csábító?) öreg boszorkánya, a ki azt
mondta, hogy:
– Te mán szép voltál, de a te leányod hétszerte szebb, mint te.
Ő azért nagyon haragutt, a királyné, hogy mért van nálánál szebb a
világon. Azt mondta a vén boszorkány, vessék el az ő leányát, hogy ne
legyen szebb mind ő a világon. El ës vetette a vén boszorkány. Bépakolta
egy bölcsőbe és elvetette az erdőben. Megtalálták ezt a rablók s
felkarolták s felnevelték, isten angyalának nevezték, olyan szép volt.
De tőlt-múlt az üdő, s a bűvös boszorkány adott néki egy tükröt, s a
mind azt mondta: szebb a leányod ez világon! No hogy így kitudódott,
hogy él, az édes anyja mindig kereste a halálát a leánynak a vén
asszonynyal, a boszorkánynyal. A boszorkány ellopta a rablóktól és még
visszakerült az édes anyjához.
Ennek az édes anyja megint megundorodott, hogy mért van szebb mind ő a
világon. Adott néki egyszer (a boszorkány) egy gyűrűt. Mihelyt rëahúzta
(a leánynak) az ujjára, mindjárt meghalt s vitték ki a temetőbe. A
rablók ott ës elrabolták, a kiknél volt előre (első ízben). Lehúzták a
gyűrűt az ujjából és feltámadott. Mint egy halott szentnek tartották.
De tőlt-múlt az üdő s a tükör esmënt azt mondta: Szebb a leányod ez
világon! Az anyja mind sírt, hogy mért szebb a leánya, mind ő. Akkor a
vén asszony megint ellopta a rablóktól s egy hajtőt dugott a fejébe.
Bétették egy évegkoporsóba s egy iromszarvasnak a szarva közé kötötték.
Hogy az iromszarvasnak jutott a szarva között, ment egy királyfiú
vadászni, a kinek sose tetszett e világon leány. A szarvast le akarta
lőni, de mégis meglátta, hogy valami a szarva között volt, tám valami
koporsó. Nem lelőtte, hát megszelidítette. Meg ës fogta s meg ës
szelidült az iromszarvas, hazavitte az édes apjához. A koporsót
levették, bévitték a szobába, vajjon mi lehet benne. Ugyan sírt, hogy
mit talált benne, egy gyönyörű szép királyküsasszonyt. De kihúzta a
hajtőt a fejéből s akkor kiszökött a királyküsasszony belölle. Aztán ő
volt neki a kedvese, mint halott kincset tartotta. El ës vette feleségül
s még most ës élhetnek, ha meg nem haltak.
_(Tóth Mihály, Zajzon.)_