Egy királynak volt egy fia s annak megint volt egy szolgája, de a
félig-meddig oan tátos volt.
Kihirdette egy királyküsasszony, hogy ő mesét fog mondani, s a ki az ő
meséjét eltalálja, ahoz mënyën férjhez. Nahát a kik odamentek
mesemondóra, s el nem találták az ő meséjét, azoknak fejét vette.
Meghallja a királynak a szolgája, hogy itt né milyen dolog vagyon,
milyen mesemondás, felbiztatja a királyt, hogy a királyúrfit engedje el
vélle mesemondani. A király nem igen akart, de mégës annyira beszéllëtt,
hogy mégës beléegyezett.
Másnap felkészülnek, megnyergelnek két paripát, hogy menjenek
mesemondani. S a mint mennék, hát arra tanítja az úrfit, hogy vigyázzon,
mikor ebbe s ebbe a faluba mennek, ott kihoz egy küsasszony egy pohár
bort, de akkor, mikor elveszi a bort, mert a bor meg van mérgezve, a
lovát sórkantyúzza meg, hogy ejtse el a pohárt.
Úgy ës tett. Elvette a pohár bort, de ő akkor megérintette a
sórkantyúval a lovát, s a ló megszökte magát, s a pohár bort kiejtette a
kezéből. Egy csepp a ló lábára cseppent a pohárból, s elig mentek egy
kilometernyire, s a ló megdöglött. Elbúsulja az úrfi magát, hogy most
mit csináljanak. Azt mondja a szolga az úrfinak, hogy:
– Nem kell búsulni, csak maradjon veszteg. Én elmënyëk s más lovat hozok
s addig csak üljön (maradjon) itt.
Míg ő ott veszteg ült, addig két fekete holló odament, a lóból enni
kezdtek, s megdöglött mind a kettő.
Megnyergelik most az új lovat s felülnek s esmég mennek. Hát mán
elszürkültek, nem tudtak elérni éppen a királyküsasszonyhoz, hát
találnak egy tüzecskére. Hát ott tizenkét tolvaj hever. S ők felhúzzák a
két hollót, meg voltak mejjesztve, a nyársra és sütni kezdik. Elig sül
meg félig, s a tizenkét tolvaj leszaggatja a nyársról, s megeszik, s
mind a tizenketten meghalnak.
– No most ne búsuljon az úrfi, mert most elmehetünk mesemondani, mert az
a könyübe (könyvben) nincsen megírva a küsasszonynak.
Odamennek a küsasszonyhoz, azt mondják:
– Mű mesemondani jöttünk.
– No hát magyarázzák elő.
– Egy csepp semmi megölt egyet, egy megölt kettőt, kettő megölt
tizenkettőt.
Hányja-veti a könyvét, de sohult se kap semmit, nem tudja megmagyarázni
a mesét nekik. Kér harmadnapig gondolkozást. No megadták a három napi
gondolkozást neki. Azt mondja a szolgalegény a királyúrfinak:
– Maga feküdjék benn a királyküsasszonynál, én künn fekszem az
istállóban.
No hát kiküldi a szolgaleányt éjjel tizenkét óra tájba, hogy valamiképen
kitudakozza azt a mesét a szolgától. Kimënyën a szolgaleány, hogy
valamiképen mondja meg neki azt a példabeszédet, hogy hogy mentek
keresztül. Azt mondja a szolga:
– Én megmondom, ha leveti a köntösét.
De a szolga már megmondta volt a királyúrfinak, hogy akkor jöjjön ki, s:
– Jancsi, szénát, zabot, abrakot a lovaknak!
Mikor az úrfi kiment, s azt mondta volna, hogy abrakolni kell a lovat,
akkor a leány megijedëtt, s jettibe kifutott a más ajtón.
Másik éjjel kiküldi a más szolgaleányt Aval ës éppen úgy járt, hogy
mikor punt tizenkét órakor kiment, hogy abrakoljon, az ës kifutott a más
ajtón. No úgy azt mondja a nagyságos küsasszony:
– Én látom, hogy tü mind szerelmeskedni jártok oda, én nem bízom immán
reátok, elmënyëk én a harmadik éjjel.
No a szolga most azt mondotta az úrfinak:
– Ezen a harmadik écczoka maga háljon itt ezen a helyen, de mikor a
küsasszony bément, addig ne mondjon semmit, csak ha a köntösét
levetette, akkor mondjon meg mindeneket, hogy hogy mentek keresztül.
Úgy ës tett. Harmadik éjjel bément az úrfi az istállóba, s a küsasszony
kényszerítette, hogy mondja el azt a példabeszédet, hogy hogy ment el.
Hát az úrfi megmondotta.
– Mikor itt s itt jöttünk, egy pohár bort kihozott egy küsasszony. Én
azt elvettem, s a lovamat megsórkantyúztam s a pohar (így!) kiesett a
kezemből. Egy csepp a lovam lábára cseppent belölle. Elig mentünk egy
kilometernyig, a ló megdöglött. Két fekete holló a két szemét kivájta,
megették, megdöglött mind a kettő. Idébb jöttünk, meg kellett, hogy
háljunk, nem érkeztünk az nap idáig. Tizenkét tolvaj ott volt. Felhúztuk
a két hollót a nyársra, mikor félig megsütöttük, a tizenkét tolvaj
leszaggatta, megették, mind a tizenkettő meghaltak. Nohát egy csepp
semmi megölt egyet, egy megölt kettőt, kettő megölt tizenkettőt, ez a mű
mesénk.
Nohát reggelig a küsasszony béírta a könyvébe ezt a mesét. Akkor
eléhíjja a tanácsosait, hogy jőjenek s tegyenek itéletet, mert a mesét
megmagyarázza. Mikor a tanácsosai odajöttek, kezdi:
– Egy csepp méreg megölt egy lovat, a ló megölt két hollót, két holló
megölt tizenkét tolvajt. Hát nem igaz-é?
Azt mondják, hogy:
– Vaj igaz, de a küsasszonynak mű ës adtunk három napi gondolkozást,
nekünk adjon csak három fertály órát – azt mondják – mű nem kivánunk
többet, csak három fertály órát.
Nohát akkor elémagyarázzák ők ës.
A múlt éjjel elküldött az úrfi engem vadászni, és én elmentem és lőttem
egy őzet. Néhol itt a bőre. Második éjjel megint elküldött, és megint
lőttem egy őzet. Néhol itt a bőre. – Akkor elévette a szolgálónak, a
másodiknak a köntösét. – Harmadik éjjel az úrfi ment el vadászni, és ő
ës lőtt egy őzet. – És ő ës elévette a küsasszonynak a köntösét. – Nohát
ha a mű mesénket ilyenformán ki ne találták volna, a mű mesénket soha ki
nem találták volna.
S akkor a küsasszony az úrfinak a nyakába borúlt, mert soha ki nem
találta volna.
_(Bálint Mihály István, Tatrang.)_