Vidám, kis egérke volt Tilda, apró, sűrű, fehér fogait mindig mutogatta
a világnak. (Vigyázz, világ: ezek a fogak erősek és én vidám vagyok.) És
nyomában kullogott gyakorta, de nem mindég, az ura. Sötét lomposságával
beárnyékolta Tildát. Beteges, görény-férje egy vidám kis
egér-asszonynak: Tamás. Elfértek ők a nagy emberi társadalomban, melynek
sokasága ők: élődő, emberkedő, kis jószágok.
A görény-férfi oktalan dicsekedés céljából megszerezte a tetszetős, kis
vidám egeret. Mivel pedig Tildának nem volt hozománya, de kivánkozott az
élet úribb éléskamráinak közelségébe, feleségül ugrott Tamáshoz. Mert
Tamásnak boszorkányos híre volt, hogy görény-lelkének nagy
rátermettségével mint tud ő pénzeket szerezni.
És éltek együtt: két, kis együgyű jószág. Tamás csatangolt, bujkált,
fáradott a pénzért. Tilda pedig mutogatta szép, kis egérfogait a
világnak és új és új kalapokkal bőszítette a barátnőit.
Nem is igen gondoltak arra, hogy milyen nagy ez az élet. Ők ezt még
májusi éjszakákon sem nagyon érezték. Ha megcsókolták egymást, tették
talán azért, mert ez úgy van rendjén. Tildának nem volt hozománya s
Tamás nagy érdemeket szerzett az új és új kalapokkal. Viszont Tamás úgy
vélte, hogy szeretnie is illik olyan asszonyt, kivel büszkélkedni
szokott az utcán.
De hallották, hogy körülöttük nagy vágyú asszonyok és férfiak is élnek.
Hallottak rejtelmes mennydörgésként zúgó véleményeket néhány
ismerőseiktől, hogy az élettől mindent lehet követelni s az életet
viharozva kell élni. Tamás ilyenkor pénzkeresésnek iramodva, futtában
dörmögött magában. (Csak az egészségem volna jobb. Megálljatok csak.
Azért így is megcsinálom, amit akarok. Több pénz kell, akkor majd élni
fogunk mi is.)
Ötfogásos vacsorával ülték meg házasságuk kétéves fordulóját. Tamás
meghívta vacsorára Dénest, kivel együtt tanulta Horácius ódáit
valamikor. Buzgó, izgató, forró hangú férfiu volt Dénes. Fekete, dús
haja homlokába csapzott. Nyugtalanító véleményeket közölt sűrüen az
életről. Tamás nem régen fedezte fel újra. Eldicsekedett neki a
feleségével. Tildának pedig ezt mondta:
– Ezt az embert becsüld meg. Ez egy nagy művész. Fest. Nekem barátom.
Dénes azt hitte, hogy ő Don-Juan. Pedig ő csak egérfogó volt. Tilda
megunta a fogait mutogatni. Különös dolgokat hallott a világról s
elhatározta, hogy most már torkoskodni fog.
Tamás pedig görénykedett. Lomhaságát mindig és mindig letiporva,
szaladgált a pénz után, mely kellett a konyhára, az új kalapokra s arra
az időre, ha majd ő és Tilda másként fognak az élettel bánni.
Csak pár esztendő mulva vette észre, hogy hiányzik valaki. (Ejnye,
ejnye, hol van Dénes?) Tilda összefogott ajakkal járt-kelt hetekig: ez
különös volt egy kicsit Tamásnak. Aztán szaladgált tovább, de mert
sajnálta az asszonyt, hogy unatkozik, haragudott Dénesre. (Jó, jó, azt
írja, hogy a tengert tanulja festeni, de hát várhatott volna még egy-két
hónapot.)
Tildának pedig nem a szerelem hiányzott: a lelke égett némi vádtól. De
nem érezte, hogy szeretett, sem azt, hogy csalt. Hallott később
asszonyokról, kik őrült dolgokat míveltek, mikor a szeretőjük elhagyta
őket. Erre megnyugodott egészen: ő mégis külömb ezeknél. Ő nem csinál
őrült dolgokat, egyébként is kezdte nem érteni, hogy miért ne lehessen
egy asszony hű az urához. Már-már esküdözéseket tett titokban, mikor
megismerkedett Tiborral, ki új és igen barátságos ismerőse volt
Tamásnak.
Ez a Tibor már majdnem szenvedélyeket tudott kihozni a Tilda kis
egér-lelkéből. Néha világosodásai voltak gondolatban Tildának. (Ez a
Tamás mégsem én hozzám való. Olyan, olyan, mint egy görény. Igen,
görény. Hát nem elég, ha én jó felesége vagyok?)
Közben Tamás bővebben kapargatta a pénzt. Kezdett ideje lenni arra, hogy
meghallgasson emberi fecsegéseket. Sőt kezdett egy kis fantázia is
tüzesedni a lelkében. Fiatalabbnak kezdte érezni magát s biztatni.
(Végre is a szerelem: ez a valami. És nekem olyan szép feleségem van.)
És kigyuladt a szívében egy rettenetes gyanu. Ahogy ez a gyanu először
megmelegítette a vérét, szaladt haza. Szerencsére Tibor éppen egy
félórával elébb távozott s Tilda igen szomoru volt. Érezte, hogy Tibor
unja a szerelmét. Tamás kiabált:
– Tilda, vallj be mindent. Te szereted Dénest. Azért vagy bús. Én már
ezt egy év óta látom.
Alkonyodott. Illatos volt a Tilda szobája. Tilda úgy érezte, hogy neki
egy derék, jó kis ura van. Átfogta Tamás nyakát, össze-vissza csókolta
az ő kis görény-urát. A könnyei megeredtek s úgy zokogta:
– De rossz vagy. De rossz vagy. Miket gondolsz rólam. Sohasem szerettem
Dénest. Mindig is utáltam. Csak a te kedvedért hallgattam ezt el.
És úgy érezte, hogy nagyon igazat mondott. Boldog volt Tamás. És mikor a
gaz Tibor csakugyan elmaradt, Tilda majdnem hogy szerelmes lett az ő kis
urába.
Ám jött Tildának pillangó-kergető, képes-kocka rakó, régi,
gyermekpajtása, Dezső, ki híres ember volt. Nagy énekes. És Tilda
sóhajtott. (Ő az igazi. Miért is nem vártam én ő rá?) És úgy vélte, hogy
most kezdi érteni azokat, kik az élet nagy éléséről s a nagy vágyakról
beszéltek előtte.
Már nem szaladgált olyan makacsul mindig pénzért ez időben Tamás. De
valahogy tudatosabban büszkélkedett a feleségével, mert most már több
ideje is volt rá. Sőt némi lelki életet is kezdett élni Tamás. Sőt igen
nagy kedvvel megfigyeléseket is gyűjtött. Dezső akkoriban mindig velük
tartott. Egy vacsora alatt váratlanul kiabálni kezdett Tamás:
– Tilda, te mindig elpirulsz, mikor a Tibor nevét kimondják. Hát nem
gyanus ez, Dezső?
Mikor aztán együtt maradt a feleségével, valahogy nyugtalanítani kezdte
a saját mondása Tamást. Visszaemlékezett igen sajátos jelekre. Tilda
bajt sejtett:
– Mi lelt téged, édes, vén szamaram?
– Tilda, te szeretted Tibort. Te még most is szereted.
Tildának az jutott eszébe, hogy most már mennyivel több telik kalapra s
az ő szegény kis ura hogy kinozta magát ezért a kis módért. Gyöngédeket
gondolt. (Milyen jó ember ez a Tamás!)
Két kezével egyszerre kezdte szerelemmel simogatni a Tamás arcát.
Gőgicsélt:
– Kis szamár uram. Kis csacsi uram. Hogy jút ilyen az eszedbe? Az az
utálatos fráter. Egy örökkévalóság óta nem is láttam. Amig idejárt,
addig sem nagyon szerettem. Hogy jut ilyen az eszedbe…
És valóban csudálkozott Tilda, hogy ilyen lehetetlenség jut a Tamás
eszébe.
És valóban Tamás is kezdte szégyelni, hogy ilyen eszébe jutott.
Elhatározta, hogy jóvá teszi a dolgot. Különben is, Dezső nemsokára
elutazott. Tilda valósággal kényszerítette az urát, hogy az módot adjon
a penitenciára. Évek teltek el, míg megengedte az urának, hogy csak be
is mutasson neki egy idegen férfit.
Mert gyászolt kicsi egér-lelkében Tilda. Gyászolta évekig Dezsőt. (Ő
volt az, akit úgy festenek, hogy hozza valakinek az életet. Érzem: ő
volt nekem az élet.)
Így sóhajtozott önmagában s nem vette észre, hogy a Tamás lompossága
csodálatosan elsímult. Nem tudta észre venni, hogy Tamáshoz új vágyak,
nagy görénynagyságú új vágyak érkeztek meg. Mert ő egér volt s az ő
szerelmei csak egérnyiek voltak. Tamás beleszeretett a feleségébe. Éppen
akkor, mikor Tilda mégegyszer nekiragyogtatta az életnek szép, kis fehér
fogait s elhatározta, hogy a nyártól búcsúzik. És Gézával búcsúzik el.
Jött aztán egy május: Tamásnak valaki Dezsőről beszélt. És orgonavirágok
nyíltak és Tamás szerelmesebb volt, mint valaha. A szenvedély új erőket
adott neki. Durván a vállába markolt neki akkor este:
Mindent tudok: te Dezsőt szeretted. Most is szereted, hiába tagadsz,
hiába tagadsz.
Kertre nyiló ablakaik tárva voltak s bemuzsikált hozzájuk az illatos
élet. Tildát sírógörcsök fogták el, aztán lebukott a szőnyegre.
Átkarolta balkezével az ura térdét, jobb kezét esküre emelte:
– Esküszöm mindenre neked, hogy kínozol, hogy rossz vagy. Nem is
érdemled meg, hogy hű vagyok, hogy szeretlek. Esküszöm neked, hogy
sohasem szerettem Dezsőt.
És Tilda nem is tudta elgondolni, hogy élt valaha Dezső. És ellágyult
nagyon-nagyon Tamás, lelke tündéri éjszakát jósolgatott. Lázban dadogta,
míg csókolta az asszonyt:
– Bocsáss meg, bocsáss meg, de nagyon szeretlek.
A májusi éjszaka pedig kegyesen hintette arany mámorporát minden földi
egerekre és görényekre. (Éljetek okos, boldog kis egerek, görények s más
vidám kis jószágok: ti éltek igazán.)