14. Vagy egy kikerülhetlenül szükséges sors, egy sérthetlen rendje a’
dolgoknak uralkodik, vagy szelid gondviselés, vagy az alap ’s kormányzó
nélküli vakeset. Ha kikerülhetlen kényszerüség uralkodik, miért daczolsz
ellene? Ha gondviselés mellyet megengesztelhetsz, úgy tedd magad az
isteni segélyre méltóvá. Végre ha vezértelen zavar uralkodik, nyugtasd
meg azzal magad, hogy ezen hullámvihar közt eszedben van vezetőd. Ha
megragad az örvény – ezen kis testet és lelket ’s hasonlókat elvihet
magával bizvást, mert az észt magával ragadni nem fogja.
15. A’ szövétnek fénye világit, mig el nem alszik. És addig nem veszti
el sugárfényét, – benned pedig az igazságszeretet, jogszerüség, és
mérséklet előbb kialugyék!
16. Ha valami benned azon véleményt kelti föl, hogy valaki vétkezett,
gondold mindjárt: ugyan honnét tudom, hogy az vétek? De föltéve, hogy az
vétkezett, ugy maga itélte el magát ’s ahhoz hasonlit, ki saját arczát
marczangolja; és végre, ki nem akarja, hogy a’ gonosz vétkezzék, az
ahhoz hasonlit, kinem akarja, hogy a’ fige fa figébe hajtsa nedveit,
hogy a’ gyermek sirjon, hogy a’ ló nyeritsen, ’s több más hasonló
szükséges dolgokat nem akar. Mert ugyan mit fog az tenni, kinek illyen
jelleme van; ha tehát te annyi ügyességgel birsz, javitsd meg őt.
17. Ha kötelességeddel meg nem egyezik, ne tedd; ha nem igaz, ne mond;
mert akaratod minden dolgokban tőled függ.
18. Mindenkor vedd tekintetbe, mi legyen az, mi benned ezen véleményt
előidézi, ’s visgáld meg, megkülönböztetvén rajta az alakot, az anyagot,
a’ czélt és az időt, melly alatt megszünnie kell.
19. Érezd végre hogy van benned valami jobb és istenibb, mint az, mi az
indulatokat fölingerli ’s téged mintegy kötélen hurczol! – Mi van most
az én elmémben? Talán félelem? vagy gyanu? vagy kéjvágy? vagy más
hasonló?
20. Először: Semmit ok ’s czél nélkül! Másodszor: Tekinteted semmi másra
ne legyen irányozva, mint csupán közhasznu czélra.
21. Nem sokára – sehol sem fogsz lenni, semmi sem lész abból, mi most
van, és egyike sem azoknak, kik most élnek! Mert minden dolgok
változásra ’s mulandóságra, rendelvék, hogy ismét mások örökös soraikba
beállhassanak.
22. Minden képzelődés, ’s ez tőled függ egészen. Csak háritsd el, ha
akarod, utadból a’ képzelődést – ’s te, mint a’ hajós, ki egy sziklát
került ki, szélcsendben fogsz a’ nyugott révbe evezni.
23. Semmi müködés, melly maga idejében megszünik, ez által kárt nem
szenved. Épen olly kevéssé fog az, ki ebben munkás részt vett, ezen
szünet által károsodni. Hasonlón a’ minden működések foglalatja, tudni
illik az élet sem szenved kárt az által, hogy maga idejében megszünik;
’s épen olly kevéssé fog az, ki maga idejében ezen sort bevégezte, ez
által valami rosz helyzetbe jönni. Azon időt pedig, vagy is az
élethatárt a’ természet tüzi ki; néha, mint az öregségben, az embernek
saját természete, mindenkor pedig az egyetemtermészet; mert részeinek
megujitása által ifjul meg ’s tenyészik mindig a’ világ. Mind az pedig,
mi az egésznek hasznos, mindenkor jó és maga idején van Az életnek
bevégzése tehát senkinek sem káros, olly kevéssé mint gyalázat; – mert
hiszen sem tőle nem függ a’ köz jó, sem vele nem ellenkezik, – sőt
inkább hasznos, mert az egészre nézve annak idejében, vele megegyezőleg
’s javára történik. Igy az istenkövető, ki mindenben az istenségnek
engedelmes, és pedig okos meggondolással engedelmes.
24. Ezen három elvet mindenkor szem előtt kell tartanod. Elöszőr arra
nézve, a’ mit tész, ne jörténjék soha semmi alap nélkül ’s másképen mint
azt az igazság maga kivánja; arra nézve pedig, mi kivülről érne: jöjjön
az bár a’ vak esettől vagy a’ gondviseléstől, azt ne szidalmazd, ezt ne
gáncsold. Másodszor, gondold meg, minő minden lény, fogantatásától
egészen addig midőn lelket kap, ’s lelkessé lételétől addig, midön
lelkét elveszti, ez mellyik rendszerbe tartozzék, miből szerkesztetett
össze, ’s mibe oszlik föl. – Harmadszor, hogy ha te a’ földön fölül
emelkedve, az emberi életet fölülröl szemlélnéd, minden változásait
észre vennéd és egyszersmind a’ légi és mennyei lények egész lakkörét
egy pillanattal áttekintenéd, hogy te mondom még is, bár mennyiszer
fölemelkednél is azon magasabb körbe, csak valami hasonlót ’s rövid
ideig tartét találnál. ’S erre lehetnél e’ büszke?
25. Csak véleményedtől szabadulj ’s mentve vagy! De ki gátol, hogy azt
magadtól ellökjed?
26. Midőn neheztelsz valamire, elfeledéd, hogy minden az egyetemes
természettel megegyezőleg történik; elfeledéd, hogy idegen vétek téged
nem illet; elfeledéd, hogy minden mi történik, ugy történt mindenkor és
ugy történend mindenha és mindenütt; elfeledéd, minő rokonságban áll az
ember az egész emberiséggel, hogy itt nem csak a’ vér és mag közössége
létezik, hanem az észé is; elfeledéd, hogy minden ember okossága isten
’s az istenségtől eredett; elfeledéd, hogy senkinek sincs tulajdona,
hogy gyermekét, lelkét, szellemeit szinte onnét kapta; elfeledéd, hogy
minden a’ véleménytól függ; elfeledéd végre, hogy mindenki csak a’
jelenben él ’s következőleg hogy csak azt veszti el
27. Azokat vedd sokszor szemügyre, kik valamiért gyakran igen
fölháborodtak, kik magas tisztségek, kik szerencsétlenségek, kik
ellenségeskedések vagy más viszontagságok által föltüntek. Aztán igy
gondolkozzál magadban; hol vannak mind ezek? – Lettek füst és hamu;
nevök mese, vagy még csak az sem! Képzeld továbbá azon örömet magadnak,
mit példáúl egy Fabius Catulinus az ő falusi jószágán, egy Lucius Lupus
az ő kertjeiben, egy Stertinius Bajaeban, egy Tiberius Capreán, egy
Rufus Veliában találni vélt, ’s általában minden érdeket, melly
balitéleten alapszik! minő hiu szorgalmas törekvéseik tárgya, ’s
mennyivel volna bölcsebb, magát minden előforduló alkalommal, mint
igazságos, mérsékletes ’s az istenségnek képmutatás nélkül
engedelmeskedő embert mutatni. Mert a’ büszkeség, melly ál-alázattal
kérkedik, mindenek közt a’ legkiállhatlanabb.
28. Kérdeztetvén, hol láttad az isteneket kiket olly igen tisztelsz,
vagy miből tudod lételöket, – azt feleld; hogy először már szemmel is
láthatók, és másodszor, hogy lelkem is becsüli önmagát, noha én soha nem
láttam; épen hasonlón következtetek az istenekre nézve, a’ hatalmukról
tett tapasztalásokból az ő lételökre ’s tisztelem őket
29. Minden tárgyat minden oldalról, alakjára ’s anyagjára nézve
megvisgálni, ’s teljes lélekből, a’ mi helyes azt cselekedni, ’s a’ mi
igaz azt mondani, – ez az élet üdve! Mert ha egy jót ugy füzesz a’
másikhoz, hogy köztük semmi hézagot nem hagysz, mi lesz más az eredmény
– mint vidám életélvezet!
30. Csak egy napvilág van, ha bár falak, hegyek ’s számtalan más tárgyak
által föl osztatik. Hasonlag csak egy a’ közös anyag, ha bár ezer
különféle rendeltetésü testekbe szét van is osztva; csak egy a’ lélek,
ha bár számtalan ’s kiszabott határu lényekbe legyen is elosztva; – és
csak egy az okos szellem, noha fölosztva lenni látszik – A’ nevezett
tárgyak némelly részei ugyan, például a’ lelkek és az érzék nélküli
testek semmi társodalmi hajlam által nem köttetnek össze egymás közt,
csak a’ világszellem és a’ nehezség törvénye tartja őket össze. De az
okosság sajátlagosan vonzódik rokonaihoz, ’s ezen társodalmi ösztöntől
soha meg nem lehet fosztani.
31. Mit kivánsz? Csak létezni e? Nem. – Tehát érzeni? mozogni? nőlni? ’s
ismét meg állapodni? beszélgetni? szemlélődni? – Mind ezekből mi látszik
neked olly kivánatosnak? Ha pedig mindegyikét magában olly csekélnek
találod, ugy fordulj ahhoz, mi utoljára meg marad, az ész és istenség
iránti engedelmességhez. De ellenkezik ezen lények tiszteletével, ha a’
fölött zúgolódol, hogy a’ halál által azon dolgokat elveszted.
32. A’ végtelen, átgondolhatlan időből mi kis részecske jutott minden
lényeknek osztályrészül! Egy pillanat – és az örökkévalóságtól
elnyeletik! Mi csekély részecske az egész test-tömegből? Mi csekély rész
a’ világ-szellemből? Mi kicsiny a’ földgöröngy mellyen mászkálsz! Legyen
ez szemeid előtt, ’s nagynak tarstd csupán azt cselekedni mit
természeted parancsol, és azt türni, mit az egyetem-természet magával
hoz.
33. Mint használja az uralkodó ész önmagát? Minden ettől függ. A’ többi,
függjön bár saját önkényedtől vagy nem, hamu és füst.
34. A’ leghatályosb gondolat, melly a’ halál megvetéséhez vezet ez: hogy
még azok is, kik az érzéki kéjt jónak, a’ fájdalmat pedig rosznak
nyilvánitották, megvetették a’ halált.
35. Annak, ki mit sem tart jónak, egyéb a’ mi jókor jön; kinek közönyös,
ha ő nagyobb vagy kisebb számu okszerü cselekvényeket mutathat e föl;
kinek mindegy ha a’ világot hoszabb vagy rövidebb ideig szemlélhette e –
annak, mondom, a’ halál sem lehet rémitő.
36. Ember! te ezen nagy állodalom polgára voltál; mit érdekel ha teljes
öt évig e? Mert mi a’ törvények szerint történik, senkinek sem okoz
jogtalanságot. Mi van abban rémitő, hogy téged nem egy zsarnok, nem egy
igazságtalan biró hiv el, hanem a’ természet, melly téged ezen
állodalomba bevezetett? Mint a’ szinjátszót, kit a’ praetor fogadott
föl, ismét a’ praetor ereszti is el a’ szinpadtól. De a’ darab öt
fölvonásait én még nem végeztem be, hanem csak hármat. Jól mondod! De az
életben három fölvonás is tesz egy darabot; mert hogy mi legyen egy
egész, azt az határozza meg, ki egykor szerzője volt, most pedig
föloszlatója a’ játéknak. Te egyik sem vagy. Távozzál tehát
kiengesztelve; ő is ki elbocsát, kiengesztelve bocsát el.
(Vége.)