44. Plató mondása. Én annak ezen érvényes okot vetném ellene: Illetlenül
szólsz ember, midőn azt véled, hogy az, ki csak valamire való,
tekintetbe veszi az életet vagy halált, ’s nem néz inkább arra, ha
cselekedvén, jót vagy roszat mivel e’? ha az jó vagy rosz embernek tette
e?
45. Ugyanazé. Mert ugy van az Atheneiek valóban, a’ hová valaki vagy
azon véleményben állott, hogy ő legjobb, vagy a’ fejedelem által
állitatott, ott, mint nekem látszik, veszély között is meg kell
maradnia, és sem a’ halált, sem mást, kivevén a’ gyalázatot, tekintetbe
vennie nem szabad.
46. Ugyanazé. De vizsgáld, o boldog, ha a’ jó nem áll e’ másban, mint
fentartani vagy fentartatni. Mert ki igazán ember, nem kivánand illy
vagy amolly hosszan élni, gyáva szeretettel nem függend az életen, hanem
az istenekre hagyja ezt, és elhiszi az asszonyoknak is, hogy sorsát
senki el nem kerüli, ’s csak arra ügyelend, hogy kiszabott életidejét
mint élje le legjobban.
47. Vizsgáld a’ csillagok futását, mintha velök együtt forgattatnál!
Tartsd eszedben mindig az elemek egymásba által változását. Illy eszmék
kitisztitnak a’ földi élet salakjaitól.
48. Szépek Plato e’ szavai: Ki az embereket beszéde tárgyává teszi,
annak mintegy magasb szempontból kell által tekintni földi viszonyaikat,
gyüléseiket, hadaikat, földmivelésöket, nőszüléseiket, békekötéseiket,
születésöket, halálukat, törvényszéki vitáikat, a’ puszta tájakat, az
idegen népek különféle szokásait, ünnepeit, temetkezéseit, vásárait,
egyszóval azon összes vegyületet, azon ellenkező dolgok egyesültét egy
világba.
49. Tekintsd a’ multat, a’ kormányok annyi változásait. A’ jövőt is
előre láthatod, mert minden hasonló nemü leend ’s a’ jelen események
szabályitól nem térend el. Azért ugyanannyi, ha az emberi életet negyven
vagy tizezer esztendeig vizsgálod: mert mit fogsz többet látni?
50.
Mi földből jött, az ismét földbe száll
És a’ mi égi magból származott
Az vissza ismét a’ mennyekbe tér.
Vagy az összekötött parányok szétoldatása ez, vagy az érzéktelen elemek
némi szétszóratása.
51.
Étel ’s ital ’s varázsszerekkel él,
Utból kitér, hogy el ne érd, halál;
– De istenin lengő lehelleted’
Kinok ’s könyűk közt türni kénytelen.
(Euripid)
52. Vitézebb valaki, de ne legyen nyájosb mint te, ne szerényebb, ne
türelmesb bár mi eseményeknél, ne engedékenyebb mások hibái iránt.
53. Hol egy dolgot az istenek és emberekkel közös okosság szerint
bevégezhetni, ott mi sem rémitő. Mert hol egy szerencsés ’s állapotunk
természete szerint haladó működés gyümölcsét elérhetni, ott semmi
veszteség gyanuja nincs.
54. Mindenütt ’s mindenkor egészen tőled függ, mind jelen állapotodban
istenfélőn megnyugodni, mind kortársaiddal jogszerün bánni, mind jelen
nézetidet gondosan átvizsgálni, nehogy valami észrevétlenül lopódzék be.
55. Ne tekintsd mások vezéreszméit, hanem nézz egyenest azon czélra,
hova a’ természet vezet, tudnillik a’ mindenség természete az
eseményeknél fogva, ’s a’ tiéd kötelességeid által Az pedig mindenki
kötelessége, mí szerkezetével megegyező. A’ többi lények pedig az
okasakért teremtettek, mint általában a’ rosz a’ jobbért, az okosak
pedig egymásért. – Az ember szerkezetében tehát legfőbb a’ társasélet.
Második pedig, daczolni a’ testi szenvedélyekkel. Mert az okos és
értelmes indulatnak sajátsága, magát korlátozni, és sem az érzékek sem
az ösztön kivánságainak nem engedni. Mert ez mindenik állati. Az ész
pedig főnökösködni akar ’s magán ezek által uralkodni nem enged; ’s ez
igazságos: mert arra született, hogy mind ezeket hasznára forditsa.
Harmadik egy okos lény szerkezetében, hogy tévedéstől ’s hibától ment
legyen. Ezen elsőbbségekkel ékesitve járjon a’ kormányzó ész az egyenes
uton, ’s birja mind azt mi övé.
56. Mintha már meg haltál ’s csak mostanig éltél volna, mi mintegy
fölöslegből még hátra van, természetszerűn éld által.
57. Csak azt szeresd a’ mi téged ér, ’s mit sorsod ád; mert mi
öszhangzóbb veled.
58. Mindennél a’ mi ér, azokat szemeid előtt tartsd, kiket ugyan az
érvén, fölötte nehezteltek idegenkedtek, ’s panaszkodtak. És most hol
vannak ők? Sehol. Tehát miért akarod hasonlón viselni magad? ’s miért
nem hagyod azon idegen indulatokat inkább azoknak, kik illy módon
magokat ’s másokat fölinditnak, magad csak azzal foglalkodván, mint
fordisd azon eseményeket nemesen hasznodra? Mert van olly nemes
használat, mi által munkásságodnak anyagul szolgálnak. Csak légy
figyelmes és törekedjél, hogy minden cselekvénynél mint becsületes ember
állhass magad előtt. Emlékezzél meg e’ két szabályra, ’s hogy
cselekvényed tárgya mindig bir érdekkel.
59. Tekints belsődbe. Belől van a’ jónak forrása, ’s örökre folyhat, ha
mindig ásod.
60. A’ testnek is szilárdsággal kell birni, hogy sem mozgásában, sem
állásában szabálytalanságot el ne áruljon. Mert mint az ész, az
arczvonalokban mutatkozik, ’s a’ gondolkodást ’s becsületességet bennök
kifejezi, ugy valami hasonlót lehet az egész testre nézve várni. De mind
ezekre mesterkéltség nélkül kell ügyelni.
61. Az élet mestersége a’ viváséhoz hasonlóbb, mint a’ tánczoláséhoz.
Mert várotlan megtámodásokra is készen kell lenni, és rendűletlenül
megállani.
62. Gondold meg mindenkor azok tulajdonit és elveit, kiknek helyeslése
után törekszel. Mert sem akaratlan hibáik miatt haragudni, sem
helyeslésökre vágyni nem fogsz, ha véleményeik és szenvedélyeik
forrásait látod.
63. Minden lélek, ugymond Plato, akaratlanúl fosztatik meg az
igazságtól. Hasonlón a’ jogosság, mérséklet, méltányosság ’s más illy
erényektől. Igen szükséges erre mindenkor megemlékezned: ugy mindenek
iránt szelidebb lész.
64. Minden fájdalomnál legyen előtted, hogy az nem becstelenitő ’s a’
kormányzó észt roszabbá nem teszi; mert azt sem önmagában, sem
társadalmi viszonyában tekintve, meg nem ronthatja. A’ legtöbb fájdalmas
érzelmeknél már Epicur mondása megnyugtathatna, hogy azok sem
elviselhetlenek, sem öröké tartók, ha megemlékszel határaikra és semmit
hozzájok nem koholsz. Arrólis megemlékezzél, hogy sok, mi a’ fájdalommal
egyenlő, nekünk észrevétlenül okoz kellemetlenséget, p. o. az álom, a’
nagy hőség, az étvágy hiánya. Mihelyt tehát illyesmi terhedre van, mond
magadnak: hogy a’ fájdalom alatt roskadozol össze.
65. Vigyázz, nehogy az embertelenek iránt ugy viseld magad, mint ezek az
emberek iránt.
66. Honnét tudjuk, ha Telauges nem volt e’ nemesebb jellemü, mint
Socrates? Mert nem elég, hogy Socrates dicsőségesebben halt meg, hogy a’
sophistákkal ügyesebben vitatkozott, hogy a’ legnagyobb hidegben az éjet
nagyobb türelemmel tölté a’ szabad ég alatt, hogy ama Salamisit vissza
hozni rendelő parancsolatnak nemesebben szegült ellene, és (mit azonban
ha igaz volna is, alig lehetne hihetőnek tartani) hogy ő az utczán
büszke léptekkel járkált; hanem inkább azt kell visgálni minő volt
Socrates lelke? Megelégedetté tehette e, ha embertársaihoz igazságos ’s
az istenek iránt kegyes volt? Mások roszaságának nem hizelgett e soha?
Az egésztől reá mért sorsot nem fogadta e’ idegenkedve, ’s nem viselte
e’ mint valami eltürhetlent ’S nem engedte e’ a’ testecske szenvedésiben
részt venni a’ lelket.
67. A’ természet nem vegyitett ugy a’ tömeggel össze, hogy magadat saját
határid közé vissza nem vonhatnád, ’s magad űgyeít önmagad el nem
végezhetnéd. Mert igen könnyen megtörténhető, hogy valaki isteni ember
legyen, és senkitől ollyannak el nem esmértetik. Emlékezzél meg arra
mindig, hogy a’ boldog élethez csak kevés szükséges, és hogy azon
reménnyel fölhagynod nem szabad, mi szerint, szabadelmü, szerény,
községbarát, és az istenség iránt engedelmes ember lehess, ha mindjárt
azon kétségbe kellene is esned, hogy a’ vitatkozásban vagy a’
természettanban nagyra vihesd.
68. Semmi hatalom nem gátolhat, a’ legnagyobb lelki derültségben élni,
ha bár minden még olly igen ellened emelje is szavát; ha bár vad állatok
eltépik is a’ tégedkörnyező tömeg tagjait. Mert mi gátol, hogy elméd,
mind e’ mellett magát nyugodtan tartsa, a’ körülmények fölött igazán
itéljen, ’s a’ nyujtott alkalmat czélszerüen használja? hogy az itélet
igy szóljon az eseményhez: te ez vagy valóban, ha bár a’ képzeletnek
máskép látszol is? hogy a’ tényerő az alkalomnak mondja: épen téged
kerestelek? Mert a’ jelen mindenkor nyujt anyagot nekem, okszerü és
házafiúi erénynek gyakorlatára, röviden olly müvészetnek, melly egy
emberhez vagy istenhez méltó Mert minden esemény vagy az istenre, vagy
az emberekre vonatkozik. Egy sem hallatlan, vagy nehezen kezelhető,
hanem inkább esméretes és könnyü.
69. Az erkölcsi tökély azt hozza magával, hogy minden napot, mintha az
utolsó volna, úgy töltsünk el, ingerlettség, bágyadtság, ’s képmutatás
nélkül.
70. Az istenek, halhatatlan létökre nem elégedetlenek a’ miatt, hogy
olly végtelen időn által; annyi gonosztévőt kell eltürniök, sőt
míndenképen gondjokat viselik; és te, ki olly hamar meg fogsz szünni ’s
ki szinte egyike vagy a’ vétkezőknek, te akarnál kifáradni?
71. Nevetséges nem saját roszaságát kerülni, mi lehető, hanem másokét,
mi lehetlen.
72. Mit az okosság és közszellem okszerünek és közhasznunak nem talál,
azt józanon tartja maga alattinak.
73. Ha te jót tettél, ’s egy másik jótéteményben részesült, miért
keresz, mint egy bolond, még valami harmadikat, legyen az jó tetted
dicsérete vagy viszonzása.
74. Senki nem fárad bele, önhasznát keresni: a’ természetszerü
cselekvény hasznot hoz; tehát fáradhatlan légy hasznot keresni, másoknak
hasznot hajtván.
75. Az egyetemes természet eltökélé egykor magát világot alkotni. Most
pedig, vagy minden, mi történik, szükségképi következmény szerint
leszen; vagy még a’ legfőbbek is, mikre a’ világot kormányzó ész kitünő
figyelmét forditja, minden okszerüség nélkül léteznek. Sok esetben
vidámabbá teend, ha erre megemlékszel.
Nyolczadik könyv.
1. Az is a’ hiu dicsvágy elnyomására szolgál, hogy nem tölthetted egész
éltedet, legalább nem gyermekséged óta úgy, mint philosoph. Tehát
egyszer már annyira ki jöttél a’ sorból hogy egy bölcsnek hirét nem
igényelheted Ennek világi helyzeted is ellene küzd. Ha tehát valóban
átláttad, miben áll a’ fő dolog, ugy hagyj föl minden dicsvággyal, ’s
elégedjél meg azzal, hogy mi éltedből talán még hátra van, azt a’
természet akarata szerint töltsed el. Arra ügyelj tehát, mit kiván az,
és – félre minden egyébbel. Hiszen saját tapasztalásod mondja, milly sok
utakon jártál a’ nélkül hogy a’ boldogságot meglelted volna: sem
mesterséges okoskodásokban, sem gazdagságban, sem hirben, sem kéjekben,
sehol sem. – Hol van tehát? Azon tettekben miket az emberi természet
követel. – Mint fogjuk ezeket gyakorlatba venni? Ha bizonyos elvekhez
ragaszkodunk, mellyekből vonszalmak és cselekvények származnak. – Minő
elvek azok? Mik a’ jóra és roszra vonatkoznak; hogy tudniillik az
emberre nézve semmi nem jó, mi őt igazságos, mértékletes, szilárd és
szabaddá nem teszi, és semmi nem rosz, mi a’ nevezett tulajdonok
ellenkezőjét nem okozza.
2. Minden tettnél kérdezd magadtól: mint leszen az reám nézve? Meg fogom
e bánni? – Nem sokára – aztán meghalok és mindennek vége! Mit kivánok
tehát többet, mint hogy jelen cselekvényem egy okos és társas lény
cselekvénye legyen, melly az istenséggel ugyan azon törvény alatt áll.
3. Alexander, Cajus és Pompejus – mik ők Diogenes, Heraclit és
Socrateshez képest? Ezek esmérték a’ tárgyokat, azoknak működő erejét és
alkatrészeit; és vezérelveik mindig ugyanazok voltak. De amazok, mi sok
fölött voltak aggodalomban? mi sokhoz szolgailag lekötve?