1827-ben egy összeesküvést fedeztek fel Lyonban, melynek czélja volt X.
Károlyt ottani látogatása alkalmával elfogni. Károly király nem ment
Lyont látogatni, hanem elküldte maga helyett a 9-ik municipal garde
ezredet az összeesküvők elfogására.
Azok korán hírt vettek a fenyegető veszélyről s a kik legsúlyosabban
érzék magukat terhelve, hirtelen szétrebbentek előle; ki Angliába, ki
Belgiumba menekült; egy rész szétfutott a departementokba, ott
elrejtőzve jó barátai, ismerőseinél.
Az ilyen igénybevétele a jó barátságnak rendesen sok kellemetlenséggel
jár, s a házi gazdának készen kell arra lenni, hogy vendége helyett ő
maga lakol meg; hanem ezért a ritkaságok közé tartozik, hogy a menekvő
elől valahol ajtót zártak volna.
Azok között, kik benn Francziaországban iparkodtak elrejtőzni, volt egy
fiatal költő is, Saint Creux, kinek néhány szabadságdala a nép ajkán élt
már, s kit igen szép tehetségnek tartottak ismerősei.
Saint Creuxnak azért volt nehéz magát elrejtenie, mert arczképe minden
kézen forgott; dalai előtt, miket az utczaszegleteken is árultak, ott
volt metszésben, s nagy sötét szemeiről, vékony ajkairól könnyű volt rá
ismerni, a ki egyszer arczképét látta. E mellett oly fiatal volt, hogy
még szakál nem jelentkezett arczán, a mit levágva, magát ismeretlenné
tehette volna; inkább öltözhetett át fiatal leánynak.
Valóban nem is tehetett okosabbat ennél, egy rhonemelléki parasztasszony
felöltöztette őt pórleánynak, piros szegélyű rokolyába, piros sarkú
czipővel; a fejére bóbitás, fehér főkötőt, karjára egy kosarat tele
tojással, így szépen keresztül jutott a municipauxk őrszemein, még a
sergeant meg is csipte az orczáját.
Igy jutott el egész Chateaux de quatre Rivieresig, a hol Thermé grófnő
lakott.
Thermé Josefine ismeretes volt szépsége és politikai szabadelvűsége
miatt. Ez utóbbinak köszönheté, hogy az udvartól számüzetett, s tiltva
volt neki quatre-riviersi várát elhagyni; az előbbinek köszönheté pedig
azt, hogy férje ellen indított válópere sehogy sem haladt előre, a kit
pedig szívéből gyűlölt, s a ki azt meg is érdemelte. Thermé gróf
különben azontúl is Párisban lakott. Ő kegyben állt. – Egyik oka ez volt
neje gyűlöletének férje ellen.
Saint Creux megérkezve a quatre-riviersi várba, ott szolgálatba
ajánlotta magát. Ott pedig az volt a szokás, hogy a grófnő híre nélkül
cselédet fel ne fogadjanak, tehát őt is bemutatták a grófnőnek.
Josephine meg volt lepetve a fiatal pórleány ifju szépsége által s
felfogadta őt belső szobaleányának.
Ha Saint Creux és a grófnő ahoz a fajához tartoztak volna az embereknek,
kikről az Oeil de Boeuf krónikái annyi mulatságos botrányt tudnak
susogni, e tévedésből csinos kis vaudeville leendett, a minőt bizalmas
társaságokban szokás elmesélni, hasonló neműek hallatára; – azonban a
költő ép oly nemeslelkű volt, mint tiszta szívű a grófnő; s midőn
Josephine az első este behivatá új szobaleányát, hogy esti toilettjánál
legyen segélyére, Saint Creux kezei reszkettek az első kapocs
kibontásakor, mely ama síma hófehér vállakat kiszabadítá, a másodikhoz
nem mert nyúlni; hanem térdre esett Josephine előtt s megvallá neki,
hogy ő nem leány, hanem férfi, az üldözött, szerencsétlen Saint Creux.
A grófnő meg volt rettenve e fölfedezésen. Mit tegyen? Ha elűzi magától
a férfit, kit mint költőt tisztelni tudott, azt ellenségei kezébe
juttatja; egyik legderekabb politikai párthivét; ha pedig ott tartja
magánál ez álöltözetben, mivé lesz jó híre, erénye? ha elébb-utóbb
kitudódik, akár jó barátok, akár ellenségek által.
A nemes nő hirtelen elhatározta magát; választása volt, hogy kit
áldozzon fel? a menekvőt-e, vagy önmagát? És ő a menekvőt – nem áldozá
fel.
Akkor azt mondá Saint Creuxnak, hogy távozzék a mellékszobába és
maradjon ott, s ezentúl is legyen úgy, mintha szobaleánya volna; majd ő
rajta lesz, hogy más segélye nélkül ellehessen.
Azzal elzárta magát hálószobájába, mely Saint Creuxére nyilt.
A grófnő nem volt hozzá szokva, hogy maga fésülje haját. Szép hosszú
szőke haja volt, mely, ha leült, egészen a földet seperte. Sehogy sem
tudott vele boldogulni. Mit cselekvék? Fogott egy ollót és a szép haját
levágta. Mikor ismerősei kérdezék, hogy miért tevé azt? azt felelte,
hogy fejgörcsei miatt. Saint Creux tudta, hogy ez ő miatta történt.
Néha, mikor magányos létükben nem kellett meglepetéstől félniök, Saint
Creux elmondá élte viszontagságait a grófnő előtt s Josephine megismeré,
hogy a breton ingváll alatt valódi férfi-szív dobog, mely tele van
szerelemmel minden nemes eszme iránt. A grófnő maga is óhajtott e nemes
eszmék sorában állani.
Lassankint bizalmas viszony fejlődött ki közöttük, mely annál édesebb
volt, minthogy a veszély óvatosságra kényszeríté őket. Josephine nem
sokára egy tervet készített, mely szerint együtt keresztül szökjenek
Angliába, s ott bevárva a válóper lefolytát, melyet ez esemény után
bizonyosan mások még inkább sürgetni fognak, ott egymással
megesküdjenek.
Talán épen e terv kivitelének apró készületei vonták a grófnőre a
százfülű leskelődés gyanuját; – egy este véletlenül egy szakasz lovas
municipal-garde jelent meg a quatreriviersi vár előtt, elállva minden
kijárást.
Szerencsére a kapuk már be voltak zárva, a kutatók nem lephették meg
véletlenül a bennlevőket; azoknak nehány pillanatjuk maradt mentségükre.
A grófnő hirtelen megragadta Saint Creux kezét és hálószobájába hívta;
ott egy nagy falitükör rámáján levő arany faragvány egyik kigyótojás
alakú golyóját megnyomva, a tükör lassan felnyilt, egy háta mögé rejtett
fülkét tárva fel.
– Rejtsd ide magadat, szólt Josephine Saint Creuxnak, s maradj itt, míg
a kutatók eltávoznak; ha fejed fölé nyúlsz, egy szőrzsinórt fogsz
találni; azt húzd meg, mert az nyitja fel a szellentyüt, melyen
keresztül friss levegő jut hozzád. Különben zárva kell lennie, mert
denevérek jönnének bele s czinczogásukkal elárulnák a rejteket, melyben
egyszer másfél napig volt rejtve a hugonották üldözésekor Gaston
marquis, s innen szabadult meg.
Saint Creux szót fogadott és beállt a rejtekbe, s magára hagyta zárni a
tükrös ajtót.
– Még egyet; súgá neki a tükrön keresztül Josephine; ha engem el
találnának innen erővel vinni, mikor látod, hogy eltávoztak, könnyen
kijöhetsz, ha a belső zár rugóját magad felé húzod. Innen aztán a
melléklépcsőn a kutatók eltávoztával észrevétlenül megmenekülhetsz.
E pillanatban már ajtaja előtt csörömpöltek a katonák.
A grófnő bátor nyugalommal lépett eléjük s kérdezé, hogy mit akarnak?
A gárda kapitánya tudatá vele, hogy ők Saint Creuxt keresni küldettek
ide, a kinek biztos tudomás szerint Chateaux de quatre Rivieresben kell
rejtőzködnie.
– Megengedem önöknek, hogy keressék nálam, szólt a grófnő.
A kapitány három őrt állított a grófnő mellé, felvont fegyverrel; rájuk
bízva, hogy minden mozdulatára figyeljenek, ő maga pedig a többiekkel
elment a várat felkutatni.
Egész reggelig tartott a kutatás; akkor visszajött a kapitány, arczán
rejthetetlen boszúsággal, s jelenté a grófnőnek, hogy Saint Creuxt ugyan
nem találták meg, hanem azért parancsa van a grófnőt fogva vinni magával
Párisba.
A grófné mondá, hogy készen van. Ő maga sietteté a kapitányt, hogy
induljanak minél elébb. Nem akarta Saint Creuxt sokáig várakoztatni szűk
menhelyén.
Öt percz mulva utban voltak a grófnő hintójában és a lovasok
nyergeikben.
Josephine könnyebbült szívvel tekinte vissza várkastélyára, midőn már
messzehagyták azt. Ezóta Saint Creux megmenekült.
A grófnőt bezárták a status-börtönbe s ott ült azután évekig, a nélkül,
hogy csak hozzá is szóltak volna. Eleget könyörgött, folyamodott, nem
kapott soha semmi választ.
1830-ban a juliusi meleg napok alatt a párisiak elűzték X. Károlyt, a
status-börtönökből kibocsáták a foglyokat. Ekkor kiszabadult Josephine
is.
A szabadulás fölötti örömét nevelte az a tudomás, a mit legelőször
siettek értésére adni: hogy válópere rég be van fejezve; Thermé gróf
azóta meg is házasodott. Tehát második börtöne is megnyilt. Két láncztól
szabadult meg.
Öröme mámorában sietett haza kastélyába Chateaux de quatre Riviersbe,
melyhez egykor annyi szomorú, most már annyi kedves emlék kötötte.
A juliusi napok diadalszavára bizton reménylette, hogy Saint Creux
sietni fog őt felkeresni, a mit annál inkább várhatott, minthogy Saint
Creux felől gyakran hallott is hírt, majd ismerősöktől, majd hírlapok
által. A megindult politikai mozgalomban e név kezdette szerepét
játszani.
Azonban Josephine hiába várt hetekig, hónapokig; Saint Creux nem jött
felé; ő később türelmetlen, féltékeny, majd haragos és méltatlankodó
kezdett lenni; utóbb annyira ment, hogy ő maga egy izben, midőn Saint
Creux épen valami szomszéd megyében demagogoskodott, oda sietett, hogy
őt meglepje.
Elszomorodva tapasztalá, hogy ez nem volt az ő kedvencze, nem a
leányarczú költő, hanem valami brutalis alakoskodó, ki az ismeretes
hazafi nevét felhasználta a világ bolondítására.
Még két, vagy három ilyen ál-Saint Creuxt fedezett fel azután, kik mind
a könnyenhivő közönség ámítására, majd dicsvágyból, majd aljasabb
érdekekből felhasználták a nép rokonszenvét e név iránt s ha egy helyütt
leálczázva, odább kergették őket, másutt megint újra kezdték ugyan azt a
comœdiát. Később ennek a divatja is elmult, s Saint Creuxről egészen
elhallgatott a világ.
Josephine már egészen letett róla, hogy az igazi Saint Creuxt feltalálja
s csüggedten tért vissza elhagyatott kastélyába. Bizonyosan vagy
elfeledte őt a régi hű szerető, vagy elveszett a kietlen nagy világban.
Ott képzetében fölidézte az édes emlékeket, mik lelkét e név viselőjéhez
csatolták. Hogy élt hónapokig körüle, egyszerű bretonleány öltözetében,
milyen jól illett az neki. Szelid arcza alig hazudtolá meg köntösét.
Milyen boldog volt, ha fejét úrnéja kezére lehajthatá, mint ragyogtak
szemei, azok a szép fekete szemek; mikor arról beszélt, milyen boldog
jövendő vár reájuk, akkor meghazudtolá arcza a hajadoni mezt.
És mintha csak tegnap, mintha csak egy órával ezelőtt történt volna,
hogy őt Josephine a tükör mögötti fülkébe elrejté. A nagy zavarban
egymást utoljára megcsókolni is elfelejték.
Nem is hitték talán, hogy ez utoljára van; azt gondolák, egy óra mulva
ismét felnyithatja a grófnő kedvese börtönét. Milyen különös is volt az.
Mintha még most is ott kellene neki állani.
A grófnő ábrándozva, félig öntudatlanul nyúlt a tükör titkos rugójához,
tán azt remélte, hogy valami utbaigazgató jelt találhat ott Saint
Creuxtól.
A tükör elfordult lassan, s a feltárult fülke mélyében – akkor is ott
állt Saint Creux.
A régi hű szerető, breton leányöltözetében, – csakhogy már régen
meghalva.
Lábainál hevert a szellentyű zsinórja. Azok az apró kis férgek, miknek
lepéi este a gyertyavilág körül repkednek, miket molyoknak szoktak
nevezni, azok ölték meg Saint Creuxt, összerágva a szőrzsinórt, melynek
a szellentyűt kelle fölnyitni s az ifju ott fulladt meg.
A tükör hátulsó részére tűvel ez volt felirva:
– Kedvesem, a szellentyű zsinórja elszakadt; én itt megfulladok, de el
nem árullak. Adieu.
Az ifju még az alatt halt meg, a míg a grófnőt a három őr szobájában
tartóztatá; – szó nélkül, a halálküzdelem legkisebb nesze nélkül, a
falnak dűlve s fejét kezére támasztva. Alig három lépésnyire kedvesétől
lehelte ki lelkét, a nélkül, hogy ő maga hallotta volna végsóhaját, a
mely ő hozzá és ő érte szállt el…