11. A születésből ered az öregség, a halál, a fájdalom, szomorúság,
kétségbeesés.
12. A lánckövetkeztetés zárótétele tehát: Buddha tanainak nemtudásából
keletkezik a születés, a halál, az öregség, szenvedés és fájdalom.
Lehet, hogy Buddha egész eredetinek tartotta ezt a gondolatmenetét,
pedig az általa ismert szánkja- és jóga-rendszerben fellelhető. Láttuk,
hogy ezek szerint a természetben a prakriti-ben alakul ki a lelki élet
valamilyen csalódás hatása alatt és ez a lelki élet teljesen független
magától a tehetetlen lélektől. Buddha elejti ezt a henye fogalmat és az
ő tanainak nemtudását állítja a purusa tévedése helyére.
A tanok mélyebb értelme megegyezik a modern aktualizmussal: nincsen
világ, isten, lélek, test, vagy bármilyen magánvaló (substantia), hanem
csak keletkezés és elmúlás, örök történés, mely örökérvényű törvényeknek
van alávetve. A buddhizmus tehát abban is megegyezik a modern
pozitivizmussal, hogy a törvényt megszemélyesíti, mindenek fölé emeli, a
test és a lélek szerepét vele tölteti be.[90]
4. _Buddha erkölcstana._ Emlékezzünk arra, hogy a védák mindenkit
remeteéletre köteleznek. Az öregembernek teljesen egyedül kell
kóborolnia «félve a tömegtől, mint a kígyótól, a kényelemtől, mint a
pokoltól, és az asszonyoktól, mint a hullától».[91] Buddha is ilyen
remetékből toborozza tanítványait, és később is csak az lehet igazán
híve, aki odahagyja otthonát, vagyonát, teljesen koldús életre szánja el
magát és belép a szanghába, a szerzetbe. Kolduló társadalom azonban
magában nem állhat fenn, azért a szerzeteseken kívül szükség volt
tisztelőkre, világi testvérekre, akik a teljesen szemlélődő életet élő
és semmiféle termelő munkával nem foglalkozó szerzeteseket eltartották
és ennek fejében lelki vigaszt nyertek.
A szangha nem ismeri a nyugati szerzetes élet legfőbb fogadalmát, az
engedelmességet, csak az öregeknek járó tiszteletet. Annál szigorúbban
betartja a szegénységet és a tisztaságot. Kéthetenként tartott gyónási
ünnepeken felolvasták a bűnök ősrégi jegyzékét. Ebben a négy meg nem
bocsátható bűn a következő: 1. A nemi élettől való teljes tartózkodás
megszegése. 2. Aki tolvaj szándékkal bármit elvesz, legyen bár az egy
fűszál vagy egy fillér, az már nem tanítványa a Sákja-finak. 3. Egyetlen
élőlényt, egy férget vagy hangyát sem szabad megölni. 4. Emberfeletti
tökéletességgel nem szabad kérkedni, még azzal sem «Szívesen ülök hideg
szobában», még kevésbbé elragadtatással, vagy valamilyen magasabb
lelkiállapottal.[92] Ezek elleni vétség a szerzetből való kizárást vonja
maga után. Van még egész sereg hiba, mely lefokozással, ideiglenes
felfüggesztéssel jár. Buddha azt kívánta, hogy a kolduló szerzetes, az
esős időt kivéve, szabad ég alatt lakjék. Halála után ezt a parancsot
nem vették szigorúan és a gazdag világi testvérek a szangha számára
hatalmas kolostorokat, egész városrészeket építettek. Igaz, hogy ezek
szűk celláiban alig található más, mint egy fekvőhelyül szolgáló
gyékény.
Ha Buddha tanaiból európai logikával vonná le az erkölcsi szabályokat,
akkor ki kellett volna jelentenie: minden cselekvés rossz, mert karmát
eredményez, meghosszabbítja a lélekvándorlást és gátolja a nirvánába
érkezést. Szerencsésnek nevezhető következetlenség, hogy a nirvánát,
mint nehezen elérhető távoli célt csak a szerzetesek számára tűzi ki; a
világi hívek elé inkább a hozzá vezető utat, az erényes életet állítja.
Az ember jócselekedeteivel biztosíthat magának jobb sorsot, szebb
jövendőt. Maga Buddha is ötszáz életet élt át, míg elég érdemet szerzett
arra, hogy elérkezzék a nirvánába. A jó cselekedetekért nem ígér örök
jutalmat, de egy-egy emberöltőn át tartó szép jövőt; a rossz tettekért
pedig kemény büntetést.
Az érdemszerző cselekedetek között a világiak számára legelső helyen áll
a szangha eltartása. Ezenkívül még öt parancsot kellett betartaniok: 1.
ne ölj, 2. ne lopj, 3. ne paráználkodjál, 4. ne hazudj, 5. ne igyál
részegítő italt.
Az első parancsot mindenekelőtt emberekre érti. A buddhista soha
fegyverrel és erőszakkal nem terjesztette a vallást, e tekintetben
egyenes ellentéte az izlamnak. A híres Aszóka király még azt is
hozzáfűzi: ne magasztald a magad vallását, szerzetét és ne gyalázd a
másét, mert amikor a vallásod és szerzeted dicsőségét a legnagyobbra
akarod emelni, akkor ártasz neki legjobban; legszebb az egyetértés,
mikor egyik meghallgatja a másik véleményét.»[93] Ez a nagy türelmesség
veszedelmet hozott Buddha tanára mindenütt, hol a mohamedánizmussal
került érintkezésbe.
A parancsot azonban kiterjeszti az állatvilágra is, mert még a legutolsó
féreg is ember lehetett azelőtt, talán éppen az arra járó atyja vagy
nagyatyja. Gyakorlatilag ez a parancsolat a mérges kígyók és tigrisek
hazájában sohasem valósítható meg egészen, de mindenesetre nemesítőleg
hatott Buddha követőire. Az állatoknak sehol a világon nincsen olyan jó
dolga, mint buddhista vidéken. A házak tetején majmok játszadoznak; a
verebek, a gyík a szobában, sőt az asztalon szedegetik a morzsákat és a
mérges kígyó egész otthonosan telepszik meg a ruhaszekrény fiókjában
vagy az ágy takarója alatt.
Amint a többi parancs mutatja, az egész erkölcstanon végigvonul a
szenvedélyek és vágyak fékezése. «Amint a várost őrzik kívül és belül,
úgy kell őrködnöd önmagad felett. Aki visszatartja a keletkező haragot,
azt nevezem én kocsisnak; másik, ki ezt nem teszi, kezében tartja a
gyeplőt, de nem tudja felhasználni.»
A világi hívő eszményét a következőképpen rajzolja meg.
«Támogassa mindenki atyját és anyját; szeresse nejét és gyermekeit;
keresse kenyerét békességben: mert ez a legnagyobb áldás.
Adjon alamizsnát, éljen vallásosan, segítse rokonait és cselekedjék
tisztességesen: mert ez a legnagyobb áldás.
Legyen türelmes, beszéljen udvariasan, keresse a vallásos emberek
társaságát, imádkozza el a meghatározott időben a törvény megfelelő
részeit: mert ez a legnagyobb áldás.
Legyen tisztességtudó és alázatos, elégedett és háladatos; hallgassa meg
a törvény felolvasását a meghatározott időben: mert ez a legnagyobb
áldás.
Legyen önmegtagadó és szemérmetes, tisztalelkű; ismerje meg a négy nagy
igazságot és értse meg a nirvánát: mert ez a legnagyobb áldás.»[94]
A családi élet szépségének megbecsülésében a buddhista az európai ember
felett állónak érzi magát. A példás, mindenekfelett álló gyermeki
szeretetet alapozza meg Buddha, amikor hangoztatja, hogy a szülők
tisztelete többet ér, mint a mennyei istenek tisztelete.
Teljesen elismerjük ezeknek a tanoknak a szépségét, keresztény író sem
nyilatkozhatna róluk szebben, de nem feledjük el a szellem
különbözőségét és erre térünk rá a buddhizmus értékelésében.