1. A legtöbb keleti népnél a filozófiai gondolkodás teljesen
egybeforrott a vallással. E tekintetben India az egyetlen kivétel, hol
kifejezett filozófiai rendszerekkel találkozunk, bár ezeknek is
középpontja a szent tudomány könyve: a Véda. Az egész mű ó-ind nyelven
íródott és terjedelemben hatszor nagyobb a szentírásnál.[17]
Tartalmát, szerkezetét és beosztását legjobban megértjük, ha elképzeljük
az áldozat bemutatásánál a hindu szertartás lefolyását. _Négy különböző
rangú és műveltségű pap szerepel benne._ Az első a szavaló, kiáltó
(hotár), ki az istenektől származó és előttük kedves himnuszokat oly
tökéletesen adja elő, hogy az áldozattal egyenlő mértékben
gyönyörködteti, lelkesíti, sőt erősíti a hindu pantheon lakóit. «Mint
tehén a borját, úgy nyalogatja az istent és bőg utána.»[18] 2. Az éneklő
(udgatár), a kántor, ki az áldozat előkészítését és bemutatását kíséri
énekkel (saman). 3. Az áldozópap (adhvarju), ki az áldozatot előkészíti,
a bemutatás cselekedetét végzi és közben megfelelő formulákat mond
(jadzsus), végül a 4. főpap, a brámán, ki az egész szertartást vezeti, a
többiekre felügyel, mindenkinek kijelöli a helyét és megszabja, mikor
mit kell tennie.
_Mind a négy számára évezredes hagyományok alapján külön-külön
kézikönyvet_ állítottak egybe. A szavaló kézikönyve a Rig-véda, a versek
tudománya; ez az indogermán kultúra legősibb emléke. Az éneklőé a
Szama-véda, szövege alig egyéb, mint a Rig-véda szemelvénye. Az áldozó
papé a Jadzsur-véda, a cselekmények és szertartások foglalata, misztikus
jelentőségük magyarázatával. A brámánnak tulajdonképpen nincsen
kézikönyve, mert neki tudnia kell mind a három védát. Később azonban,
mint negyedik könyvet az Atharvavédát, az áldozathoz nem tartozó
varázsló formulák gyüjteményét hozzák vele összefüggésbe azért, hogy fel
lehessen venni a védákba. Ezek mondják meg, hogyan lehet az ellenséget
megrontani, idegen varázslatokat meghiúsítani, szerencsét kierőszakolni
az istenektől születéskor, lakománál, betegségben, temetéskor.
2. _Minden papi kézikönyvnek három része van;_ 1. az imakönyv, benne
találhatók a himnuszok, énekek és formulák; ez a _Szanhita_, mely a
mantrákat tartalmazza. 2. utasítások (rubrikák) arra, mikor milyen
himnusszal, formulával kell élni; ezek mind a négy védában az
úgynevezett _brahmanák_. – Filozófiai szempontból ez a szent könyvek
legfontosabb része, mert megmagyarázza a ritusok értelmét, sok legendát
gyüjt egybe. Minden könyv végéhez hozzáfűzték a titkos tanokat, a nagy
brahmanok és az erdei remeték bizalmas beszélgetéseit. Ezek az
upanisadok (bizalmas ülések) vagy vedanták, a vedák végén levő tanok,
melyek nem egyszer ellentétben állnak magukkal a védákkal. 3. Ilyen nagy
liturgikus könyv nem használható s főleg meg nem tanulható jó
tartalomjegyzék, index nélkül, ezt nyujtják a _szutrák_, rövidre fogott
tömör vezérszavak gyüjteményei, melyek külön meg sem érthetők magyarázat
nélkül. Ezek háromféleképpen csoportosítják a védák tartalmát a szerint,
amint nyilvános istentiszteletre, házi ájtatosságra vagy a napi élet
teendőire alkalmazhatóbb. Ez utóbbi a dharma-szutra, az indiai
jogirodalom kezdete, belőle származik Manu, az első ember törvénykönyve,
mely a kasztok életét és kötelességét szabályozza. A szutrák sajátos,
nekünk idegenszerű irodalmi műfajjá fejlődtek; verses formájuk karika
néven szerepel.[19]
3. A négy véda három-három tagozása mellett, fel lehet még osztani az
egész Védát tartalma szerint is: külső vallásos gyakorlatokra és
filozófiai vagy inkább teozófikus elmélkedésre. Így határozza meg egyik
német fordítója Ludwig: «A védák nem embertől származó legfőbb
tekintélyű kijelentésekből állanak, melyek _a dharmát és a bráhmánt
tanítják_.»[20] A dharma annyi, mint törvénygyüjtemény, az előírások
valóságos tengere, gyakorlati tanítás arra nézve, hogyan állhat az ember
jó lábon az istenekkel, sőt varázsigékkel, áldozatokkal hogyan
parancsolhat nekik és így itt a földön mindenben szerencsésen élhet. A
bráhmán nem törődik az egész törvénnyel, se áldozattal, se külső
istentisztelettel, a legmagasabb szemlélődés útját jelöli ki, mely az
embert az abszolut való boldogító látásának részesévé teszi és így
megváltja minden földi szenvedéstől.
A külső istentisztelet és a belső áhítat között oly merev ellenmondásra
találunk itten, melyet négyezer esztendő vergődésének sem sikerült
áthidalnia. Már a szent könyvek alapgondolata szerint kétféle a vallás,
más a tudósé, más a tudatlané: kétféle a tudás, az egyik merő látszat,
érzéki világ, másik a színvalóság; kétféle az igazság, egyik a nép,
másik a bráhmán számára.
4. A védákat és a hindu irodalmat filozófiai szempontból legalaposabban
Deussen, a kieli egyetem tanára tanulmányozta át. A német tudós
hangya-szorgalmával 35 évig búvárkodott, végzett nagy tanulmányutakat,
míg megírta a filozófia egyetemes történetét, melyben két kötetet (1500
lapot) szánt a védák és a vedanták rendszerének. Kiválók még M. Müller
Oldenberg, Dahlmann, S. J. Hardy stb.
Deussen az indus gondolkodásban három korszakot különböztet meg. I. a
régi védák, a himnuszok vagy a Rig-véda korszaka, Kr. e. legalább
1500–1000-ig. II. az újabb védák, a brahmanák bölcselete, Kr. e.
1000–500-ig, III. a vedanták vagy upanisadok bölcselete és a védák utáni
korszak Kr. e. 500-tól a jelenkorig.[21]