1. A kísérleti lélektannak kevéssé kiemelt, de legnagyobb jelentőségű
törvénye az eszmék rugalmassága, lappangó energiája, melynél fogva
sarkalnak bennünket megvalósításuk, a tettek felé. Ezért ha valamely
népnek külső hatások következtében romlik az erkölcse, de tiszta marad
az irodalma, nemes a gondolatvilága, ne essünk kétségbe, hamar
felocsudik az aléltságból, kijózanodik a mámorból; ha azonban lapjai
mételyezik a közvéleményt, irodalma támadja az életfenntartó elveket:
vallást, hazát, otthont és családot, akkor már kongatja önmaga fölött a
lélekharangot. A bírói székek betöltői, a fegyházak előljárói
tapasztalatból tudják, mennyire igaza van Proalnak, a francia
államügyésznek, ki már a múlt század vége óta hirdeti: «A bűntények és
öngyilkosságok okainak felderítésére nem elég hangoztatnunk: keresd az
asszonyt, hanem azt is hozzá kell tennünk: keresd a könyvet, mert a
könyvek az emberiség legnagyobb jótevői, de egyúttal legnagyobb
gonosztevői, legveszedelmesebb felbujtói.»[1]
Az eszmék hatalma azonban nemcsak a közéletben érvényesül, hanem az
egyéni jellem kialakításában is. Jól mondja Bourget, a nagy lélekelemző:
«Lelke mélyére szállva mindenki elismeri, hogy nem volna ugyanaz az
ember, ha nem olvasta volna ezt vagy azt a művet.»[2] Hányan köszönik
életirányuk megváltozását egy-egy olvasmánynak; hányan sülyednek
erkölcsi romlásba fércművek meggondolatlan olvasásával! Proal szerint a
csábítók a fiatal leányoknak regényt kölcsönöznek és gyorsan elérik
céljukat, a züllött leányok pedig, kiket bánt társnőjük ártatlansága,
szintén regénykölcsönzéssel kezdik sátánművüket.[3]
Nagy kérdés azonban, melyek az igazi, életet irányító emberi okmányok,
milyenek a hatásos könyvek? Az észhez vagy a képzelet útján a szívhez
szólók? Ha a közvetlen hatást vesszük szemügyre, akkor bizonyára azok,
amelyek kielégítik a kíváncsiságot, felcsigázzák a képzelő erőt, mint a
mozgóképekben megszemélyesített, a regényekben felhigított gondolatok.
De tulajdonképpen mégis csak ezek a kölcsönkért _gondolatok kormányozzák
a világot_. Egyetlen regényíró vagy költő se dicsekedhetik oly döntő
befolyással a XIX. század szellemi életére, mint Kant, Darwin vagy Marx
Károly. Újságok és regények az ő gondolataikat váltják aprópénzre.
Végeredményben tehát mégis a bölcselők az emberiség jótevői vagy
gonosztevői, akár öntudatosan, akár öntudatlanul. A nagy emberek
gondolatai nem szürke elméletek, mint az epigonok füstfaragása, hanem
életet adó, nemzetet alkotó hatalmasságok.
Ennélfogva minden művelt emberhez méltó, hogy ne csak higításban
tized-századkézből fogadja el az emberiséget mozgató nagy eszméket,
hanem merítsen a forrásokból, ismerkedjék meg Kelet és Nyugat legnagyobb
gondolkodóival.
2. A keleti bölcseletet modern történetíróink szeretik elhanyagolni. Az
egyébként joggal világhírű Überweg legújabb kiadása még 1926-ban is
három lapot szentel Kelet összes gondolkodóinak.[4]
Legtöbben azért nem foglalkoznak velük, mert «Keleten minden vallás, ott
nincsen filozófia.» Ez az állítás azonban nagyon elhamarkodottnak
látszik. A vallás lényege Isten iránti szeretet és istentisztelet, ezért
Isten nélkül nincsen vallás. Már pedig Buddha istentagadó, Konfucius
agnosztikus, Lao-ce panteista, eredeti rendszerük tehát nem lehet
vallás; ők sokkal több jogon bölcselők, mint vallásalapítók. Zarathustra
viszont az emberi elme legnagyobb teljesítményével és legmélyebb
gondolataival állítja helyre az ősi monoteizmust és alakítja ki az ó-kor
legtökéletesebb erkölcsbölcseletét; bizonyára ő is megérdemli, hogy a
gondolkodók sorába iktassuk. A vedantáról végül olyan komoly tudósok,
mint Deussen, azt tartják, hogy a világ legtökéletesebb rendszere,
melyet Európa még mindig nem ért utól.
Mások ismét arra hivatkoznak, hogy Keletről még kevés biztosat tudunk; a
szaktudomány – főleg a kínai és perzsa gondolkodókra nézve – nem fejezte
még be feladatát, és különben is a távol Kelet minket nem érdekel, nem
érinti az európai gondolkodást.
Erre az a válaszunk, hogy a szakkutatás végét nem lehet megvárnunk; a
tudományos haladás a hosszú analitikus munka után szinte kívánja a
szintézist, másszóval mindannak rendszerbefoglalását, amit különböző
szerzők egy tárgyról, egy emberről megállapítottak. E nélkül az
analitikus abban a veszélyben forog, hogy elmerül az aprólékos
megkülönböztetésekben és figyelmen kívül hagyja a tárgy nagy egészét;
viszont a szintétikus írónak attól kell óvakodnia, hogy a külsőleg
egyenlő jelenségekben szem elől ne tévessze a változatos belső
magatartást. Erre figyelve a fővonalakat már most is meg lehet
rajzolnunk, bár a részletekben a szakemberek még sokszor eltérnek
egymástól.
Az érdeklődés terén is kezd már megtörni a jég. Az európai kultúra
veszedelme sok fáradt lélek figyelmét Keletre irányította, és lassanként
milliók fordulnak az ősrégi gondolkodók felé, kik a brahmanizmusban és
buddhizmusban az emberiség egyharmadának életfelfogását harmadfélezredév
óta irányítják. A mai vajudó világon misztikus törtetés vonaglik át és
Kelet titokzatosnak vélt rejtelmeitől vár vigasztalást: Ex oriente lux!
azt hiszik, hogy kelet felől világosság támad.