Muskátné _Julihoz fordul_. Most már megbékélhet velem, asszonyság.
Juli. Nem haragudtam az asszonyságra.
Muskátné. Mégis… békéljen meg velem.
Juli _emelt, egyhangú, nagyon erélyes hangon, szinte diadalmasan, a
pontnál nem eresztve le a hangját._ Nem békélek meg.
Muskátné. Hát én megbékélek magával, asszonyság. Mindenki szidja
szegényt, csak mi ketten nem. Maga se mondja, hogy rossz volt.
Juli _még emeltebb hangon, nagy, keserű diadallal, megint nem eresztve
le a hangját a pontnál._ De én azt mondom.
Muskátné. Megbocsátom magának asszonyság. Engem is megütött. Nem bánom.
Elfelejtettem.
Juli _az ezentúl következő feleleteket hidegen, az asszonyra rá se nézve
adja. Röviden, határozottan beszél._ Azt megteheti.