I.

_Gallipoliból Anno 1717. 10. octobris._

Édes néném, hálá légyen az istennek, mi ide érkeztünk ma szerencsésen,

Francziaországból pedig 15. septembris indúltunk meg. A fejdelmünknek,

istennek hálá, jó egészsége volna, hogyha a köszvény búcsút akarna tőlle

venni: de reményljük, hogy itt a török aër elűzi.

Édes néném, mi jó a földön járni. Látja ked, még Sz. Péter is megijedett

volt, mikor a vízben sippadoztak a lábai: hát mi bűnösök hogy ne

félnénk, amidőn a hajónk olyan nagy habok között fordúlt egyik oldaláról

a másikára, mint az erdélyi nagy hegyek – némelykor azoknak a tetején

mentünk el, némelykor pedig olyan nagy völgyben estünk, hogy már csak

azt vártuk, hogy reánk omoljanak azok a vízhegyek; de mégis olyan

emberségesek voltanak, hogy többet nem adtak innunk, mintsem kellett

volna. Elég a, hogy itt vagyunk egészségben; mert a tengeren is

megbetegszik az ember, nem csak a földön, – és ott, ha a hintó megrázza,

elfárad, és jobb egyepetyéje vagyon az ételre: de a hajóban az a

szűntelen való rengetés, hánykódás a főt elbódítja, a gyomrot felkeveri,

és úgy kell tenni, valamint a részeg embernek, a ki a bort meg nem

emésztheti. A szegény gyomromnak is olyan nyavalyában kelletett lenni

vagy két első nap, de azután úgy kellett ennem, valamint a farkasnak.

A fejedelmünk a hajóból még nem szállott vala le, hogy egy tatár hám,

aki itt exiliumban vagyon, holmi ajándékot külde, és a többi között egy

szép lovat nyergelve. Itt a fejdelemnek jó szállást adtak, de mi ebűl

vagyunk szállva, de mégis jobban szeretem itt lenni, mintsem a hajóban.

Édes néném, a ked kedves levelit, vagyon már két esztendeje, hogy

vettem. Igazat mondok, hogyha az esztendő egy hónapból állana. Reménlem,

édes néném, hogy már ezután, minthogy egy áërrel élünk, gyakrabban

veszem kedves levelét. De, minthogy egynehány száz mélyfölddel közelebb

vagyunk egymáshoz, úgy tetszik, hogy már inkább is kell kednek engemet

szeretni: én pedig, ha igen szeretem is kedet, de többet nem írhatok;

mert úgy tetszik, mintha a ház keringene velem, mintha most is a hajóban

volnék.

Zágoni Mikes Kelemen törökországi levelei (1. kötet) · 第 8 / 119 题