forintot elköltött ruhára Bellának, ez ötven, tíz forintot egyébre, az
hatvan, húsz forintba került az út, az 80, tíz forintot adott Bellának,
mikor a hercegékhez ment, az kilencven, a kocsit is ő fizette ki, az két
forint és csokrot is vett háromért, az 95, és a többit ellumpolta és az
utolsó tizenöt krajcáron vett három levélbélyeget s megírta bűneit
egyben az apjának, egyben a te bátyádnak s egyben a rendőrségnek s akkor
bele akart ugrani a Dunába, de nem ugrott bele, mert hideg volt a víz
biztosan.
Orczy és Gimesi nagyon nevettek, de Misi folyton csak azt mondogatta
elhűlve: százhúsz forint, százhúsz forint… ez az egész?
Szörnyen le volt hangolódva: százhúsz forint az egész… Akkor mivel volt
tele a pakktáska?…
– De nem baj, mert kifizették, – mondta Orczy – az egészet! már Pósalaky
úr meg is kapta a hatvan forintot és a te bácsid az ötven forintot, mert
tizet már kaptál, azt beleszámították. De a te Géza bácsid nem fogadta
el, mert Törökék szegények és ő sok jóval tartozik nekik, – azt mondta.
Mert Török tanító fizette ki, hogy a fia becsületét megmentse.
Misi, savanyú volt a szája, úgy hallgatta. A fiúk sokat beszéltek, az
egész iskola tudja, hogy ő nem akar többet debreceni diák lenni és ez
nagyon tetszik mindenkinek.
Akkor megérkezett a Géza bátyja s megkérte a fiúkat, hogy most hagyják
magában Misit, mert megint láza lesz.
Másnap eljött Viola Sanyival. Viola nagyon sírt s bocsánatot kért
Misitől s meg is csókolta, azt mondta, hogy »Bella csókoltatja az ő kis
poétáját« (ettől Misi lángvörös lett) és hogy Bella nagy szerencsét
csinált, a hercegéknél van és már küldött is ezer forintot, a vonatról
rögtön kocsiban a hercegékhez ment s a tanti nagyon szépen fogadta és
nagyon szereti s rá fogja hagyni az egervári uradalmat, mert nagyon
hasonlít a meghalt lányához és az hetvenkilencezer hold s most már meg
van alapítva a szerencséjük és most már Sanyi Pestre megy tanulni, ha
itt megbukik és egyetemi tanárt vesznek mellé nevelőnek!
Misi ezt mind úgy hallgatta, mint az álmot s újra nagy láza lett.
Egy hét mulva már jobban volt, fel is kelt, de maga is nevetett egy
kicsit rajta, elfelejtett járni, csakúgy szédelgett, mint az őszi légy.
– Mikor megyünk a kollégiumba, – kérdezte egy este a bátyja váratlanul,
– órára? – tette hozzá szelíden.
Misi lesütötte a szemét, igen halkan mondta:
– Soha.
Soká hallgattak. A tűz világított s kint a kis gőzös tutult.
– Akkor mi lesz belőled? – kérdezte a bátyja egészen halkan.
Misi soká hallgatott, nem merte kimondani, ami a szívén volt, csak
lesütötte a fejét.
– Hát mi akarsz lenni, édes kis fiam? – kérdezte a bátyja újra.
Misi hirtelen azt mondta:
– Az emberiség tanítója.
Újra hallgattak soká.
– Tanító: tanulás nélkül még senki se lett!… – szólt a bátyja.
Misi elszégyelte magát, hiszen akar ő tanulni, nem is tanulni: tudni!…
Tudni akar ő: mindent, amit ember tud s megrémült, hogy most elárulja
magát, a titkot, amit senki se tud, még ő maga sem akar önmaga előtt sem
tisztázni… amit senkinek se tudna megmondani, talán csak az
édesanyjának, hogy: »költő«…
– Hogy gondolod, Misikém? – szólt édes tréfájával a bölcs bátyja, – csak
úgy elindulsz és mégy az úton? és aki szembejön az élet országútján, azt
mindjárt tanítani kezded?
Misi lehúnyta a szemét titkos mosollyal:
– Igen.
A bátyja félszemmel, mosolyodva nézett rá.
Sokára, a jószagú szivarját kivette szájából s azt mondta erélyesebb s
rendesebb hangon:
– Én úgy gondolom, legjobb lesz, ha eljössz abba az iskolába, ahol én
tanítok és ott majd tanulsz, odáig, amíg mind megismered a deklinációkat
és konjugációkat és mindent, amit mások tudnak, hogy te is tovább
taníthass másokat.
Soká csendben ültek, Misi lassan sírt és boldog volt és örült, hogy így
lesz. Akkor azt mondja a bátyja nyájas szelídséggel, – mintegy lelki
biztató hang, mely a szívet feloldja a zárakból s kiteríti az isten
színe elé:
– Vagy más egyébre akarod te tanítani az emberiséget?
Misi lopva nézte, nézte a bátyját, újra könny öntötte el a szemét, s
összekuporodott, mint egy kis giliszta s egészen halkan és egészen
csendesen azt rebegte:
– Csak arra, hogy légy jó… légy jó… légy jó mindhalálig…
S fejét leejtette s szivárványszínű lett a szoba s egyszerre
kimondhatatlan vágy fogta el, menni, elmenni innen abba az iskolába,
ahol már ő tanít… ő… a drága, az édes jó bátya… az égbe… az égbe… mert
az maga az Ég…
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
24 |Csak azújabb |Csak az újabb
46 |egymátsól |egymástól
56 |királyok és bősök |királyok és hősök
57 |szőke mana |szőke mama
58 |hallalanul |hallatlanul
66 |kérdeznit őle |kérdezni tőle
67 |igen agyurak |igen nagyurak
67 |tüzet gépünk |tüzes gépünk
72 |mondta Gimesnek |mondta Gimesinek
99 |ostro mon |ostromon
102 |ktiört |kitört
102 |érzete meg |érezte meg
112 |kiálottta |kiáltotta
128 |szinfe |szinte
145 |feláloltt |felállott
168 |Julián szereztes |Julián szerzetes
181 |betgsége |betegsége
183 |szeretett vonal |szeretett volna
193 |céduát |cédulát
201 |fizetni es akartak |fizetni se akartak
209 |igazsagtalan |igazságtalan
215 |ötödikesek, nyolcadisok |ötödikesek, nyolcadikosok
258 |ő maris |ő máris
272 |azé desapja |az édesapja
272 |megtegetődzött |mentegetődzött]