Szeretnék úgy belédsímúlni
Természet — mint egy falevél,
Mint egy fűszál, mely egyformán nyugodt,
Ha harmat száll rá, s ha rá száll a dér.
Szeretnék úgy belédsímúlni,
Mint egy elvesző árnyalat
Az alkony ezerszínű tengerén,
Szeretném fölszívni az árnyakat,
S magamat tőlük fölszivatni én.
Szeretnék úgy belédsímúlni
Természet — mint egy lehelet,
Mint szél fuvalma, mely alig-alig
Borzolja fel az alvó vizeket,
Szeretnék úgy belédsímúlni,
Mint egy tétova napsúgár,
Mely jár az erdő sűrű rejtekén,
És nem keres és nem talál,
Szeretnék úgy belédsímúlni
Természet, mint egy tűnő napsugár.
(S szeretném, ha mellettem elmenet,
Valaki szólna:
„Nézd, már itt az ősz,
Sárgúlnak lassacskán a levelek.“
És nem ismerné meg a levelet.
És szeretném, ha rajtfelejtené
Valaki a szemét az alkonyégen,
S szólna: „ezerszinű az alkonyat,
Igy láttuk ezt valaha, — vele — régen.“
És nem sejtené, hogy egy árnyalat
Az esti szinek közt én vagyok épen.
És szeretném, ha jönne valaki
Az erdő rejtekébe
És szólna: „nini, milyen különös:
A nap e mély homályban is ragyog.“
És nem tudná, hogy az is én vagyok.)
Szeretnék úgy hozzádsímúlni
Természet — mint a vén moha
A fák északos oldalán,
S nem lenni hozzád hűtelen soha.
Szeretnék úgy belédsímúlni,
Mint tücsök hangja holdas éjeken
S szeretném, ha valaki elborongna
Rajtam, mint múltból zengő éneken.
S szeretnék úgy vegyülni el beléd,
Természet — mint a síri por,
Mit ezeréves hantokról a szél
Nagy — messzi tengerpartokra sodor
Ott játszana velem egy kisgyerek,
Kicsiny kezén futnék fel és alá,
S e port, mely egyensúlyát nem leli:
Egy percig egyensúlyban tartaná.