_legmélységesebb tisztelettel_.
Fenséges Császári Királyi örökös Fő Herczeg!
Életem alacsony köréből, mellynek nagy részét Császári Királyi Fenséged
dicső édes Atyja magas érdemeinek buzgó tiszteletére a’ legszentebb
érzelemtől elragadtatva töltöm el, bátorkodom hódoló alázatosság, és hív
bizodalommal Császári Királyi Fenséged magas pártfogásáért esedezni; ’s
bár mélyen érzem, melly gyenge legyek illy nagynemű érdemek
magasztalására, ’s tudom milly kevés szüksége vagyon illyen kitűnő
fénynek a’ dicséretre; de még is méltóztassék Cs. Kir. Fenséged
kegyelmesen megengedni, hogy két, már ifjú korában olly fényesen sugárzó
érdemét tisztelve említhessem; mert miként mellőzhetném el hallgatással,
hogy, miként a’ nap már keletén tenyészetre ébreszti a’ szunnyadó
természet elemeit; olly jótékonyan kezd Cs. Kir. Fenséged is már élte
hajnalában a’ tudományokra hatni: Kinek homlokán mély belátás, arczán
báj és méltóság, virágzó ajakán áldást harmatozó nyájas erő vetélkedve
ömledeznek.
Mi más gerjedelem lehete az, melly Cs. Kir. Fenségedet a’ Magyar tudós
Társaság nagy gyülésébe vezérlé, mint a’ tudományok azon szeretete,
mellyet mi, még élte zsengéjében látván, tőle a’ legszebb jövendőt
várjuk, mit a’ számos közönség, ’s a’ magyar tudós világ a’ szív’
mélyéből szakadó Éljennel méltányla, ’s örök édes emlékezetben ápol.
Ha a’ harczmezején csattogó fegyverek és életveszély között küzdő bajnok
homlokát diadalmi babér ékesíti; mit érdemel az, ki a’ pusztitó elemek
dúlásaitól nem remegve, hervadhatatlan felebaráti szeretetből,
embertársai aránti szánakodásból, kész vala megvíni a’ háborgó
természettel? Nincs koszorú elegendő jutalmul, illyen tündöklő érdemnek,
melly az emberiség javára saját drága életét veszélyeztetni kész.
Ezt tevé pedig Cs. Kir. Fenséged, a’ Fővárasainkat végpusztulással
fenyegető vésznapokon, midőn szánakozó szivvel, férjfias elszánással,
Fenséges Nádor Atyja áldásával felfegyverkezve, ezer veszély között mint
Israël mentője jelent meg, a’ majdnem haldokló számos szerencsétlen nép’
könnyeit törűlve, ’s csakugyan számos elnyomorúlt családot védangyalként
ápolva mente meg inségtől és végveszéltől.!
Ha Cs. Kir. Fenséged már léte bimbójában illyen tettekkel örvendezteté
a’ Nemzetet, mit várhat, mit reménylhet ez, ha élete’ magas virága
kifejlik, ’s igy a’ Haza és emberiség javára folyvást csüggedetlen
buzgósággal törekszik?
Midőn kis munkámat Cs. Kir. Fenséged dicső Nevének, ’s még dicsőbb
érdemeinek mély alázatossággal áldozom; forró imádsággal fordulok az
egek Urához, hogy Cs. Kir. Fenségedet, mint hatalmas Császárok, és
tántoríthatatlan buzgóságú Apostoli Királyok magas ivadékát a’ Nemzet
javára, ’s a’ Magyar Anyaszentegyház örömére a’ legtelesebb egészségben,
és fényes dicsőségben éltesse ’s virágoztassa.
Fenséges Cs. Kir. Fő Herczegségednek.
_Herczegfalván Martius végén_ 1838.
legkisebb szolgája ’s káplánja Horváth Dániel.
Elő-Szó.
Ámbár A. M. T. S. Boethiusnak minden munkái a’ Tudósok egyező itélete
szerint bölcsek, nyomósak, és igen hasznosak; még is azok közt a’
Bölcseség vigasztalásáról szerzett irata a’ többit jóval felül haladja.
Ez az oka, hogy e’ jelen munka, mint mulatságom leg böcsösebb tárgya,
édes honi nyelvünkön megjelent.
A’ latin nyomatok közt az 1735-dik évi N. Szombathi Egyetem kiadását, a’
mennyire tehetségem, a’ dolgok méltóságos tárgya, a’ magyar nyelv’
tulajdona, és a’ versek ritka szerkezése engedé, kivántam pontosan
követni.
Mi a’ munka külső voltát illeti: a’ szabad, és kötött beszédek egymást
váltogatják; a’ kötetlen, a’ Bölcseség és Boethius közti nyájas
szóváltásból alakult rövid kérdések, és feleletekből szövetett, hogy a’
tárgy méltóságához, a’ gyarló ember akadályozott elméje könyen
eljuthasson.
A’ versek különbféle alakokban Pindarus, és Horatius lelkével zengenek,
mint valóságos billegei a’ fellengző elmének, és csalhatlan jelei az
elméken túl repkedő fenséges lénynek.
A’ magyar nyelveni előadásokban nem szabtam magamat a’ szigorú nyugoti
nyelvek szabályaihoz; hanem a’ szabad nemzet ékes keleti nyelvével úgy
éltem, mint születésemtől fogva tanúltam, Rajnis, és Révaitól hallottam:
bár azok is nem csalhatlan renddel, hanem józan véleményökkel
kinálgatták a’ piros magyar ajkat; de tudjuk azt is, hogy az Ország több
részeiben különböző kifejezésekkel élnek honosink, még is értelmesen!
A’ mostani nyelvészek elveitől sem írtózom annyira, hogy kárhoztatnám,
sőt T. T. Lovász Imre alapos nézeteit becsülvén, mit jónak, és helyesnek
véltem, felvettem, ’s be soroztam, útálván az erőszakos kiejtéseket,
homályt okozó kurtításokat, mellyek a’ magyar nyelvet nem csak sántára,
és bénnára változtatják, de gyakran érthetetlenné teszik; meg emlékeztem
koszorús Virág bölcs intéséről is: mit a’ Poëtai munkák előszózatában a’
magyar nyelvről ád:
– – – – – – – Nincs-e Azoktul Sok korcs benne, kik Attyainak mondatni
szeretnek?
Tudom jól, és érzem sokhelyi tekély hiányát; de engedelem, mert ez is
csak egy korlátozott ember lelki tehetségének műve, melly sok
javításokat, ki igazításokat, és aesthetikai csinosításokat szenvedhet
még; a’ mit méltán várhatni Tudósainktól a’ haszontalan, és néha epés
Kritikai rostálgatások helyett, egy új ’s javított kiadásban.
Addig is vegye dicső Magyar hazám ezen törekedésem ártatlan kis
áldozatját olly részvétellel, a’ minő buzgósággal oltárára ajánlotta:
_a’ Fordító_.
An. Manl. Torqu. Sever. Boethius.
Boethius élete.
Anicius Manlius Torquatus Severinus Boethius született Romában
legrégibb, és nemesb Torquatok nemzetéből 453-ik évben K. u. Fényes
eredetét tündöklő ragyogással nemesíté, bölcseséggel, és erényeivel
meghaladván jelenkorát. Szármozék ő azon üdőben, midőn a’ korcsosság a’
durvasággal párosodván, mind a’ vallást, mind a’ tudományt a’ szabad
mesterségekkel együtt vad dühével ostromolná. Ezeknek Boethius ellent
állván, mint egy Istentől ihletett, leve azoknak védője, mentője, és
terjesztője.
Gyermek kort túl élve Athénába útazott, hol 18 évet töltvén, vissza tére
tudományokkal teles. Csak hamar Görög, és Romai szónoksága magyarázván
Nicomachus, Euclides, és Aristoteles munkáit, hálára birá utódit, örökös
becsben maradván a’ tudós világ előtt fényes érdeme. Midőn Porfirius
jövendöléseit fejtegetné, tetszett Roma Főnökeinek illy nagy lelket a’
köztársaság kormányával megbízni, és azért mint fiatalt még több diszes
hivatalok szerencsés viselete után, köz egyezéssel a’ világon uralkodó
váras Polgármesterévé nevezik 487-ben.
Ezen fényes polczán méltóságának 512-ik évben harmadszor lévén, úgy
vezette a’ köztársaságot, hogy egyedül csak annak boldogságát látszatnék
szívén hordozni, ’s egyszersmind tulajdon elméje csinosbításában is úgy
szorgoskodott, mintha más tárgy őt nem is érdeklené; mert több
megbecsülhetetlen munkáival szaporitá a’ tudós világ kincstárát, mint
elméjének, ’s tudományinak legnemesb rajával. Változhatlan állandósága
olly legyőzetlen volt, hogy a’ gonoszok czinkossága által, már-már
romokra hanyatló hazáját ön vállaival támogatná.
Theodoricus Királyt kormányzói tulajdonokkal kiképzé úgy, hogy már mint
elkorcsosodott embert, az ő lelkével jobbra illesztené. Vagyonai a’
szükölködők tárháza levének; a’ midőn örvendett a’ szegények sorsát
esmérni, és bő kézzel azt ápolni. Nem hanyatlott ő az igazság
tiszteletében; mert állhatatos maradt a’ fenyegetés idején, mint a’
hizelgő kegyelmek igéretén; mellyekre gyakran a’ gyémánt szivek is
meglágyulnak, és az ártatlan lelket megvesztegetvén, az igazság útjától
eltérítik.
Triguillát, Conigastust, és Cyprianust mint Udvari Méltóságokat a’ Romai
Nemességből veszedelmes törekedések miatt kizárá.
A’ birodalmat fonnyasztó éhség üdején, adót zsarolni nem engede. Az
elnyomatott Paulinus, és Albinus legnemesebb Tanácsbeliek ártatlanságát
a’ gonoszok ellen védé, és megerősíté. Ezek, és illy nyilván tekélyes
erény példáji, valamint minden nemes lelkü szivében szeretettel
tiszteletet gerjesztettek; úgy az epés szivek irígységből gyászos
veszedelmet indítottak ellene.
Elkészültnek kelle lenni Istentől az érdemmel teles erénynek, hogy
méltán lehessen egek látványa. Minekutánna ritka szerencsével látná két
fiát Polgármesteri czimzettel diszleni; rögtön Boethius fejére egy
zivatar torlik, egyedül vérével szünhető. Triguilla gonosz czimbora
társaival, igaztalan vádokkal, és az ő neve alatt irt zendítő irásokkal
Aniciust megtámodá; Basilius egy hitszegő, csélcsap, Gaudentius, és
Opilio halandók szemete, kiket ember útált förtelmes tetteikért,
Boethius ellen bizonkodtak, midőn ő tőle minden mentség üdeje
megtagadtatnék, ’s vele a’ bölcseség, vallás, tudomány, és erkölcs
számüzettek.
Arany világa napnak, sötét fellegekkel bevonatik, hogy azokat szét
vervén ragyogóbb fénnyel tündököljék. A’ Papiai börtönből 524-ik évben
nyujtá világ szeme elébe 5 könyveit a’ „bölcseség vigasztalásai“ név
alatt; melly műve minden agyarkodó fogait megtöré ugyan, ámbár ez által
a’ gonoszok fulánkja még inkább ingereltetnék. Meghivaték társaságba a’
ravaszság, és vétkek egész csordája útálatos szándékkal, melly az
ártatlannak bizonyos halál vala. Csak ugyan folyvásti gonoszsággal a’
halálos büntetésre reá birák Theodoricus Királyt a’ vért szomjazók,
mellyet a’ Papiai Kormányzó végbe vitt. Ezt hallván Boethius nem változa
arczban, nem kedvében, bátorítva áll élte feddhetlen tisztaságán,
nyilvánítva férfiú vitézségét, mellyen a’ düh, és igaztalanság erejeket
foganatlan vesztegették. Siet hát a’ halál csapása alá nagyobb gyorsal,
mint mások a’ válogatott gyönyörre. Áll vérpadon a’ rettentlen bajnok,
kit a’ legmostohább sors üldöz; nem tud hanyatlani, nem remegni a’
büszke erkölcs, melly mennél több nyomorral küszködik, annál erősbben
alapul; romjain, mellyeket hazugság, irigység, és ravaszság okoztanak,
a’ dicsőség polczára botlás nélkül felhat, és annál magasbbra emelkedik,
mennél mélyebbre sülyedni véletik. Tántoríthatlan állva tehát a’ Hóhér
pallosa által, mellyet az álnokság fent élre, az igazság, és szentség
hitét megsemmisítni, jobb életre költözött 23-ik Oct. 524 évben, éltének
71-kén. Vele a’ szentséges tudomány, és erkölcs éke meg-gyilkolva, melly
a’ tekéletes férfiúban tündöklött. Ezen halál nemével illett t. i. egy
nagy férfiúnak a’ halhatatlanság legfőbb polczára jutni.
Elhunyt tehát a’ nagy ember, kinek sem mássa a’ jámborságban, sem párja
a’ bölcseségben nem találtatott; kétessé hagyván utódinak, ha ő
tartoznék-e többel a’ bölcseségnek, és erkölcsnek, a’vagy ezek ő neki.
Dicső hamvai Papiában nyugosznak, ezen czímzet alatt:
Moeoniae, et Latiae linguae clarissimus, et qui
Consul eram, hic perii, missus in exilium.
Et quia mors rapuit, probitas me vexit in auras,
Et nunc fama viget maxima, vivet opus.
Nem sokára több gyászos csapás érte a’ régi Latiumot, mert ezen század
múlta előtt megszünt a’ tiszta Római nyelv szűz lenni, korcsositák azt
Gothus, és több berohanó népek ajkai. Megszünt a’ legfényesebb
Polgármesteri hivatal is vele, ezer veszély térivé változván Roma
hajdankori gyöngyvirág kertje.
Boethius életét többen irták, kik közül elég legyen említeni ezeket:
Julius Martin. Rota – Vossius – Gervaise Histoire de Boece Senateur
Romain avec l’ analise de tous des ouvrages etc. Paris 1715.
A’ Tudósok mindenkor nagy tisztelettel szóltak, és itéltek Boethiusról:
igy p. o. Scaliger in hypercritico: ingenium, eruditio, ars, sapientia
facile provocat omnes authores, sive illi Graeci sint, sive Latini. Quae
tamen libuit ludere in Poësi, plane sunt divina, nihil illis cultius,
nihil gravius, neque densitas sententiarum venerem, neque acumen
abstulit ardorem, ut recte censeas, paucos ci posse comparari.
Joan. Lau. Mosheim Helmstadii 1755. p. 245. Boethius vir illustris,
Philosophus, orator, poëta, Theologus, nulli suorum temporum elegantia,
et subtilitate ingenii secundus.
Fent említett munkáin kivül nevezetes még a’ „Hetekről“ szóló könyve,
mellyet virágzó éltében ira János Romai Diaconusnak Aquinas Tamás
bizonysága szerént, és igy kezdi: Postulas a me, ut ex hebdomadibus
nostris ejus quaestionis obscuritatem etc. Ezen irat egy példánya bőr
hártyán Párisban Colbert könyvtárát ékesíti, melly 1400 évben
másoltatott le. Mély tudományát bizonyítja még a’ „Sz. Háromságról“ az
akkori tévelygők ellen irt könyve is: Investigatam diutissime
quaestionem, quantum nostrae mentis igniculum illustrare lux divina
dignata est, formatam rationibus, litterisque mandatam offerendam vobis,
communicandamque curavi, tam vestri cupidus, quam nostri studiosus
inventi etc. Ajánlván M. Symachus ipának. Ezen három munkáját
Boethiusnak legnagyobb örömmel fejtegette Aquinási Sz. Tamás, mellyek
munkái közt diszlenek, ámbár a’ bölcseség vigasztalásáról máskép
vélekedik Laurentius Pignonus ellen Echardt Jakab, és azért a’ Velenczei
1747-ki kiadásban helyet nem nyerhete, az említett fejtegetések között.