A katholikusok emancipatiója s a parlamenti reform meghozta az ország
politikai nyugalmát. A figyelem most belső reformok felé, az osztályok
ellentétére fordult. 1833-ban eltörölték a gyarmatokban a
rabszolgaságot, szabályozták a szegényügyet és adótörvényt, Cobden
összekovácsolta az Anti-Corn-Leaguet, a gabonavám eltörlése érdekében,
mely a szegény népet kiszolgáltatta a belföldi termelők önkényének.
Mindez érzések és eszmék hullámot vetnek az irodalomban. Ezek a költők a
bátorságot, hogy ez égető témákhoz nyúljanak, hangjuk merészségével
együtt Byrontól tanulták. Egyikük, Bryan Waller Procter (1790–1874), a
kitűnő jogtudós, ki Barry Cornwall nevet vett föl az irodalomban,
Harrowban iskolatársa is volt. Szomorújátéka Pico della Mirandoláról s
_English songs_ (1832) c. kötete nincsenek érték híjján. Nyelvének bája
s rokonszenve a szegények iránt a maga idejében sok olvasót szereztek
neki. A szegényházról, egy halálraítélt utolsó éjjeléről és hajnaláról
szóló költeményeit, a fegyencek telepére induló rab búcsúját mindenki
ismerte akkor.
Sokkal forradalmibb Ebenezer Elliott (1781–1849). Maga is egyszerű
kovács, sorsosaival átélte az olcsó munka és drága kenyér kétségbeejtő
nyomorát. A koldusok költőjének nevezték s az is akart lenni. Az ő
elkeseredett hangjukon szólaltatta meg kétségbeesésüket ritka erővel.
_Cornlaw Rhymes_ (1831) című kötetének egyes versei élnek és gyujtanak
ma is, majd nyolcvan esztendő multán.
Thomas Hood (1799–1845) is a szegény emberek költője, kivált a nem
lázadozó, elcsüggedt szegénységé. Sírjára ez van vésve: «Ő dallá az
_Ing-dal_-t» _(Song of the new shirt)_ s ez akkor is fenn fogja tartani
nevét, ha humoros költeményei feledésbe merültek. Egy varróleány dala
ez, minden strófa a kimerültség jajkiáltása:
Oh férfiak, ha húgotok, –
Oh, anyátok, nőtök ha van;
Nem vászon, emberélet az,
Amit viseltek gondtalan.
Ölts – ölts – ölts!
Szenny, éh, rongy közt tovább!
Kettős szállal egyszerre varrsz
Inget – s halott-ruhát!…
De mit nekem a halál is!
Sápadt, – vigyorgó foga van,
Nem félem rém-alakját,
Csak olyan, mint magam,
Csak olyan, mint magam,
Ki annyit, annyit koplalok.
Oh ég! oly drága a kenyér…
De hús s vér, az olcsó dolog!
Oh egy órára csak!
Csak egy kis szünetet!
Nem szerelemre, nem reményre,
Csak míg könnyezhetek!
Ha sírhatnék: szívem könnyűlne;
De hogy’ ejtsek könyűt,
Maradjon rejtve, hisz minden cseppje
Késleltetné a tűt.
(Szász Károly ford.)
Ilyen tragikai képek mellett erős volt humoristának is. Mark Twainre
emlékeztető humorral figurázta ki az utazó angolt _(Up the Rhine)_, írt
humoros költői elbeszéléséket s éveken át kiadta _Comical Annual_ját.
Ezeknek a költőknek verseiből az élet vihara harsog. A csöndes mélázás
és szelid elmélkedés, amivel Wordsworthék megnyitották a századot,
hangját veszti s még a nőírók is Byron és Shelley költészetéhez
szítanak. Sarah Nortont (1807–1877), Sheridan unokáját, egyenesen «a női
Byron»-nak nevezték; egy pár képe, szerencsétlen házassága s a bolygó
zsidóról írt mondája _(The Undying One)_ voltak ez elnevezés alapja. A
londoni életből vett szatirikus rajzának _(Rout of the Dandies)_,
regényeinek s a nők jogait vitató röpiratainak abban az időben elég
olvasójuk volt.
Adelaide Procter (1825–1864), Barry Cornwall leánya, Letizia Landon
(1802–1838) a társadalmi problémákhoz szítanak. Dúsabbak náluk Felicia
Hemans, leánynevén: Browne (1793–1835) és Elisabeth Barrett (1809–61), a
Browning Róbert felesége. Mindkettőjükön Shelley és Byron hatása érzik.
Hemans vallásos, érzelmes költeményei, románcai és balladái, Herder
hatása alatt írt _Cid_je és népdalai költői kifejezéseik, tiszta hangjuk
és kerek formájuk által fel is tűntek. Elisabeth Browning viszont
gondolatokban gazdagabb s tanultabb. Megtanult latinul és görögül s 24
éves korára lefordította Aischlyos _Leláncolt Prometheus_át. Rendesen
nagy dolgokba fogott. Byron _Kain_jával szemben keresztény szellemű
drámát írt (_Drama of Exil_, 1844); hangot adott a szegény gyermekek
jajszavának, kiket a gazdag Anglia bányákban, műhelyekben fiatalon
keserves munkára fog. Urával Firenzében élve, lelkes költeményeket írt
az olasz egység mellett. Az angolok Shakespeare-leányának nevezték, de
ezt csak a chauvinismus mondhatta róla. Nagyobb munkái compositió híjján
szerte hullanak, alakjai nem elevenek, meséje szegényes és elnyűtt. A
_Lady Geraldines Courtship_nak az a tanulsága, hogy a gazdag asszony nem
alázza le magát azzal, ha szegény emberhez megy feleségül. Legnagyobb,
ma is olvasott munkája: _Aurora Leigh_ (1856) verses regénye, sokban
saját élettörténetének felhasználásával, egy költőnőnek a társadalmi
balitéletekkel való küzdelmeit beszéli el, míg végre egy reformátor
karjai közt boldogságot talál. Terjedelemre majdnem az _Odysseá_val
vetekszik ez a munka (12,000 vers); hősnője pompásan van rajzolva s a
női léleknek sok olyan titkát tárja fel, mit csak nő ismerhet.
Sehol sincs annyi nőíró, mint Angliában, sehol másutt nem tartják őket
annyira egyenjogúaknak az írókkal. Abban a korban szólaltak meg, mikor
elhallgattak a szabadságvágy sóhaja és a nyomor jajkiáltásai, a megrázó
érzelmek és hangok. A reformok kiölték a régi hősöket s az új társadalom
koldusait. Polgári társadalom élt és dolgozott a régi helyén. Most
szóhoz juthattak a csöndes érzelmek és gondolatok. A költészet kétfelé
vált: a józan, mindennapi világot élethíven tükrözték a nagy regényírók
munkái; ettől a világtól tündéri képekkel pihentetett ki s a szórakozás
végével zökkenés nélkül tett vissza a földre Tennyson költészete.