A _Habeas Corpus_ és a _Declaration of rights_ óta folyvást emelkedett a
polgárság. A parlamenti háborúk során megerősödött, a gyarmatokban
meggazdagodott; Locke elmélete az állam éltető erejévé tette. Tudatában
is van erejének és féltékenyen őrzi jogait. Mikor a király ki akarja
zárni a parlamentből Wilkest, amiért lapjában szóvá tette a
trónbeszédet, négyszer választják meg újra s mikor a megvásárolt követek
mégis kizárják, a felsőházban Chatham, az alsóban Burke kél ki ez önkény
ellen, a londoni polgárság pedig felír a királyhoz, hogy ez a parlament
nem képviseli a népet s így törvénytelen. Fel kellett azt oszlatni és
befogadni belé Wilkest. Pedig Wilkes üres politikai kalandor volt, de
éppen az mutatja a polgárság értelmét, hogy kitartott az elv mellett, ha
ilyen egyénről volt is szó. Részt vett a küzdelemben az egész nemzet. A
_Public Advertiser_ nagy időközökben politikai leveleket adott közre a
Wilkes esetről, Junius aláírással, melyek mind nagyobb feltünést
keltettek. Elmés, csípős és fordulatos volt a levelek hangja, eleven a
formájuk – kivált mikor az író Philo-Junius néven önmagával polemizálni
kezdett, csakhogy ismételhesse és megerősíthesse nézeteit – meggyőzőek a
fejtegetések, tiszteletreméltó írójuk bátorsága, mely akkor sem lohadt,
mikor a lap kiadóját a király ellen írt levél miatt törvény elé
állították. 1768 november 21-étől 1772 január 21-ikéig 69 levél látott
napvilágot, később kötetbe gyüjtve is megjelentek. A könyv előszava azt
mondja: «Hallgassatok meg, mikor arra intelek: sohase tűrjétek elszánt
és szívós küzdelem nélkül, hogy alkotmányotokat megtámadják, akármilyen
csekélységben is. Egyik eset a másikat vonja maga után. Felhalmozódnak
és törvényekké válnak… Írjátok lelketekbe s véssétek bele gyermekeitek
szívébe, hogy a sajtó szabadsága palladiuma az angol nép minden polgári,
politikai és vallási jogának. A király hatalma s az előljáróké nem
önkényes hatalom. Csak megbizottai az állammnak, nem tulajdonosai».
Nemcsak az angolokénak, minden alkotmánynak védelme a Június
levélsorozata. Az angolok legnagyobb politikai írójuknak tartják e
levelek szerzőjét s magánlevelek kézírásának, stilisztikai fordulatainak
és felfogásának összevetéséből kinyomozták, hogy e vasálarc mögött a
dublini születésű Sir Philipp Francis (1740–1818) rejtőzik, aki a
hadügyi hivatalban nem bírván előre menni, 1774-ben átlépett a kalkuttai
bírósághoz, 1781-ben visszatért Londonba s a Bath-rend lovagja lett. Ő
mellette mások is küzdöttek az angol nép politikai szabadságaiért. Oly
államtudósai voltak ennek a kornak, mint Burke, aki a választójog
szabályozásában s a nyilt szavazásban kereste a parlament
megtisztításának eszközeit s olyan szónokai, mint William Pitt, később
Earl of Chatham (1708–1778), akinek cicerói beszédeit ma minden
gimnazista ismeri Angliában, és Sheridan, aki a Byron szemében
felülmúlta Foxot, Burket s korának minden szónokát.
A szabadság mellett támadnak szószólói a jólétnek is. Adam Smith
(1723–1790), az erkölcstan és logika tanára Glasgowban, értekezést ír a
nemzetek jólétének természetéről és okairól. Oly korban, mely csak az
arany és ezüst felhalmozásában kereste a gazdagságot s mindent
elkövetett, hogy ami máshol olcsón terem, azt az ország sorompóinál
drágává tegye: Smith a szabad kereskedés hasznosságát hirdette s azt,
hogy a jólétnek egyedüli forrása, minden értéknek teremtője: a munka.
Tanításai, amint azokat Cobden Richárd tovább fejlesztette s Malthus
kiegészítette, ma az útfélen röpködő szárnyas igék; de hogy azzá lettek
és ma is azok, éppen az a bizonyság igazságuk mellett.