_Seward doktor naplója._
_Október 11. este._
Harker Jonathán kért meg, hogy a következőket jegyezzem, mert ő maga nem
képes rá, pedig szeretné, ha pontosan és megszakitás nélküli jegyzetei
lennének.
Azt hiszem, hogy egyikünk sem volt nagyon meglepetve, mikor
fölszólittattunk, hogy valamivel napnyugta előtt Harkernét látogassuk
meg. Már valamennyien tudtuk, hogy napkelte és napnyugta rá nézve a
szabadság ideje, a mikor idegen befolyás nélkül nyilatkozhatik meg az
akarata. Ez az állapota vagy hangulata vagy egy félórával kezdődik a
napkelte vagy nyugta előtt és addig tart, mig a nap vagy teljesen ki nem
bukkant vagy le nem tünt a szemhatár szélén.
Ma este, mikor találkoztunk, kissé zavartnak látszott és mindenféle
jelét mutatta a belső küzdelemnek. Nehány perc alatt azonban
visszanyerte teljes nyugalmát és akkor intett férjének, hogy üljön mellé
a divánra, a melyen hátra dülve pihent és minket is kért, hogy a
székünket közelebb huzzuk hozzá. A férje kezét a kezébe fogva kezdte:
– Ma talán utóljára vagyunk itt együtt teljes szabadságban. Azt tudom
édes, hogy te mindig velem lész, a legvégsőkig. – Ezt a férjének mondta,
a kinek a keze szorosabbra fogta az övét. – Holnap reggel indulunk a
föladatunkra és Isten tudja mi vár ránk. Önök oly jók, hogy engem is
magukkal visznek. Én tudom, hogy mind azt, a mit bátor és komoly férfiak
tehetnek egy szegény gyönge asszonyért, a kinek tán a lelki üdve forog
kockán, önök meg fogják tenni. De jusson eszükbe, hogy én már nem vagyok
olyan, mint önök. Méreg van a véremben, a lelkemben, a mely pusztit, a
melytől el kell pusztulni, ha valamiképpen meg nem szabadulok. Én jól
tudom és önök is tudják, hogy ha meghalnék, hát önök megszabadithatnák
halhatatlan lelkemet, valamint megszabaditották a szegény Lucyét.
Megmondom hát önöknek nyiltan, most, a mig még beszélhetek, hogy mit
kivánok önöktől, mert ebben a dologban nem szabad a köztünk
legcsekélyebb kétségnek vagy félreértésnek támadni. Meg kell, hogy
igérjék nekem együtt és egyenként, még te is szeretett férjem, hogy ha
elérkezik az ideje, hát megölnek engemet.
– És mikor lesz annak az ideje? – a kérdő hang Morrisé volt, de halk és
vontatott volt a szava.
– Akkor, a mikor meglesznek győzödve arról, hogy annyira megváltoztam,
hogy jobb meghalnom, mint élve maradnom. Ha aztán testem halott, akkor
pillanatnyi haladék nélkül keresztülverik rajtam a szabaditó karót és
levágják a fejemet, egy szóval, megtesznek mindent, a mit szabaditásomra
szükségesnek látnak.
Morris volt az első, a ki fölállt, az asszony elé lépett, letérdelt,
megfogta a kezét és ünnepiesen mondta:
– Én csak egy faragatlan fickó vagyok, de esküszöm önnek mindenre, a mi
szent és nekem drága, hogy nem fogok vonakodni a ránk szabott kötelesség
teljesitésétől, ha valaha elérkeznék az ideje.
– Én igaz, jó barátom! – volt minden, a mit az asszony sebesen hulló
könyei közt mondani tudott, mig lehajolva, megcsókolta a fiatalember
kezét.
– Én is esküszöm ugyanazt, drága jó madam Minna – mondta Van Helsing.
– És én is – szólt Artur és mindegyik térdelve mondta el esküjét. Én
magam is követtem őket. Végre a férje fordult feléje sápadt arccal és
merev szemmel s kérdezte: És nekem is meg kell ezt a rettenetes fogadást
tennem, feleségem?
– Neked is drágám, neked sem szabad vonakodni. Te állsz hozzám
legközelebb, te vagy a legdrágább, te vagy az én egész világom. És most
még egy intő szót, egy intő szót, a mit soha sem szabad elfelejtened: ez
az idő, ha valaha elérkezik, hirtelen és váratlanul érkezhetik és ebben
az esetben nem szabad időt veszteni, nem szabad az alkalmat halogatni.
Lehet, hogy akkor, a mikor az az idő elérkezik, én már, de sőt bizonyos,
ha az idő elérkezik, hogy én már szövetségben leszek ádáz ellenségtekkel
ellenetek.
_Harker Jonathán naplója._
_Október 15. Várna._ Londont 12-én reggel hagytuk el, ugyan az éjjel
Párisba értünk és elfoglaltuk megrendelt helyünket, a keleti expresz
vonaton. Éjjel-nappal utaztunk és ma öt óra tájt értünk ide. Artur
azonnal s konzulátusra ment, megnézni, hogy nem kapott-e táviratot, mig
mi, többiek ide jöttünk a hotelbe. Hála Istennek Minna jól érezte magát,
erősödik és a szine is kezd visszatérni. Nagyon sokat alszik, az uton
csaknem folyton aludt: de napkelte és nyugta előtt nagyon éber és élénk
és Van Helsing ilyenkor rendesen hipnotizálni szokta. Mindig azt kérdi
tőle, hogy mit lát és hall. Az elsőre azt feleli:
– Semmit, minden sötét körülöttem, – a másodikra pedig ezt:
– Hallom a hullám törését a hajó oldalán és a viz rohanását. Hallom a
szél süvöltését. – Nyilvánvaló, hogy a _Katalin cárné_ még mindig a
tengeren van, Várna felé sietve utjában. Artur lord éppen most tért
vissza, négy telegramot kapott, egyet minden napról mióta elutaztunk és
mindegyikben ugyanazzal a hirrel, hogy a hajóról még sehonnan semmi
tudósitás nem érkezett a tulajdonosához. Artur tudniillik ugy
intézkedett, mielőtt elhagyta volna Londont, hogy ügynöke mindennap
küldjön neki táviratot arról, hogy érkezett-e tudósitás a hajóról vagy
nem.
Megebédeltünk és korán lefeküdtünk. Holnap a vicekonzulhoz megyünk
engedelmet kérni, ha lehet, hogy a hajó érkezése után azonnal a
födélzetére mehessünk. Van Helsing azt mondja, hogy nagy szerencse volna
ránk nézve, ha napkelte és nyugta közt mehetnénk a hajóra. A gróf, még
ha denevér alakját öltené, sem repülhetne keresztül a maga akaratából a
folyó vizén. És minthogy emberi alakot nem mer ölteni, nehogy gyanut
keltsen, hát kénytelen lesz a ládában maradni. Tehát ha napkelte után
mehetünk a hajóra, akkor kezünkben van, fölnyithatjuk a ládát és
elbánhatunk vele, mint szegény Lucyval, mielőtt fölébredhetne. A
hajósokkal és tisztviselőkkel nem hinném, hogy sok bajunk lenne. Hál’
Istennek! ez olyan ország, a hol vesztegetéssel mindent el lehet érni és
mi bőven el vagyunk látva pénzzel.
_Október 16._
Minna jelentése mindig ugyanaz, locsogó hullámok, suhogva rohanó viz,
vaksötétség és kedvező szelek. Nyilván jókor érkeztünk és készen várjuk
a _Katalin cárnét_. A Dardanellákon nem jöhet át, hogy hirt ne kapjunk
róla.
_Október 17._
Minden rendben van a gróf fogadására, a mint megérkezik utjáról. Artur
jelentést tett a hatóságnál, hogy _Katalin cárnén_ egy láda érkezik, a
mely alighanem lopott jószágot tartalmaz, annak a kipuhatolására
jöttünk; és engedelmet csikart ki tőlük, hogy a saját felelősségére
fölnyittathassa. A hajó kapitányának szóló rendeletet kaptunk és egy
másikat a beérkező hajók terhét átvevő ügynökséghez, a melyben meg volt
hagyva, hogy mindenben kezünkre járjanak. Már meg is határoztuk, hogy
miképpen járunk el, ha a ládát kinyittatjuk. Ha a gróf benne lesz, Van
Helsing és Seward doktor bánnak el vele. Morris, Artur lord és én pedig
őrködünk, hogy meg ne zavarják őket. Van Helsing azt állitja, hogy a
gróf teste, ha sikerül vele elbánni, csakhamar porrá omlik össze. Ebben
ez esetben semmi nyoma sem marad tettünknek, ha esetleg gyilkosság
gyanujába keverednénk. De még ha nem igy volna is, nem tágitanánk
eltökélt szándékunktól és talán valamikor ezeknek a jegyzeteknek a
tanusága ment meg bennünket az akasztófától. Kőt kövön nem hagyunk, csak
hogy végrehajthassuk szándékunkat. Megegyeztünk a tisztviselőkkel, hogy
külön hirmondóval értesitenek bennünket abban a pillanatban, a mint a
_Katalin cárné_ érkezését jelzik.
_Október 24._
Egy egész hete a várakozásnak. Minden nap érkezett távirat, mindig
ugyanazzal a tartalommal: Semmi hir a hajóról. Minna reggeli és esteli
hipnotikus felelete mindig az: Locsogó habok, rohanó viz, csikorgó
árboc.