_Levél Harkerné Minna Westenra Lucy-nek._
_Budapest, aug. 24._
Legédesebb Lucym. Tudom, hogy alig várod, hogy hirül adjam a velem
történteket, a mióta a Whitby vasutállomástól elváltunk egymástól. Az
utamról csak annyit irhatok édes, hogy szerencsésen ideérkeztem. Nem
emlékszem semmire sem, mert mindig csak Jonathánra gondoltam és arra,
hogy mentül hamarabb ide érjek. Az én drágámat nagyon gyöngének,
sápadtnak és megfogyottnak találtam. Szeméből kihalt a határozottság és
a fény és arcából kiveszett a nyugodt méltóság, a melyet annyira
szerettem benne. Csak romja annak, a mi volt és nem emlékszik semmire
sem, a mi jó ideje történt vele. Agata nővér, a ki egy áldott jó
teremtés és született betegápoló, azt mondja, hogy iszonyu dolgokról
beszélt, a mig magán kivül volt. Nagyon szerettem volna tudni, hogy
miről, de a jó lélek csak keresztett vetett és azt mondta, hogy soha sem
fogná elárulni, mert a mit a beteg félre beszél, az az Ur Isten titka és
ha az ápolónő hivatásánál fogva meg is hallja, tiszteletben kell
tartania a titkot. Most is a betegem ágya mellett ülök, hogy az arcát
láthassam, a mig alszik. Most ébredez!… Alig ébredt a kabátját kérte
tőlem, hogy a zsebjéből szeretne valamit kivenni. Agáta nővér kérésemre
előhozta, minden holmiját. Köztük volt a jegyző könyve és én éppen el
akartam kérni tőle, gondolva, hogy abban nyomára akadok betegsége
okának, midőn ő nagyon komolyan igy szólt hozzám.
– Minna maga tudja édes az én fölfogásomat a férj és feleség közti
bizalomra vonatkozólag. Nem szabad, hogy titok legyen közöttük. Én igen
nagy megrázkodáson mentem keresztül és ha rá probálok emlékezni, hogy mi
is volt tulajdonképpen, érzem, hogy a fejem szédül és nem tudom, hogy
igaz volt-e mindaz, vagy csak egy őrült ember álma. Maga tudja, hogy
agyvelő lázam volt és ez annyit tesz, mint őrültnek lenni. A titkomat ez
a könyv őrzi, de én nem akarok bele nézni. Ujra akarom az életet
kezdeni, az esküvőnkkel. Itt a könyv Minna, fogja és tegye el, ha
akarja, elolvashatja, de nekem soha se szóljon róla, ha csak valamikor a
kötelesség nem parancsolja, hogy visszatérjünk azokhoz a keserü órákhoz,
a melyeket akár őrülten, akár józanon ide bejegyeztem. Ezzel kimerülten
dült vissza és én a vánkosa alá dugtam a könyvet és megcsókoltam őt.
Agata nővért a fejedelem asszonyhoz küldtem, azzal a kérelemmel, hogy
esküvőnket délután megtarthassuk, várom a feleletet.
A nővér visszajött és hirül hozta, hogy elküldtek az angol egyház
papjáért. Egy óra mulva lesz az esküvő.
Lucy az idő érkezett és elmult. A hangulatom nagyon ünnepi, de
nagyon-nagyon boldog. Jonathán felült az ágyban, vánkosokkal
megtámogatva. Hanem azért az _igent_ szilárdan és erősen mondta ki. Én
alig birtam szólni, a szivem annyira tele volt, hogy még az az egypár
szó is fojtogatta a torkomat. Az apácák oly kedvesek voltak soha,
sohasem fogom elfelejteni. Midőn a pap és az apácák egyedül hagytak a
férjemmel – a Lucy először irom le ezt a szót „férjem“ – egyedül hagytak
férjemmel, kivettem naplóját vánkosa alól, fehér papirosba burkoltam,
egy kis kék szalaggal, a mit a nyakamon szoktam viselni, átkötöttem és a
kötést a mátkagyürümmel pecsételtem le. Azután megcsókoltam, megmutattam
a férjemnek és azt mondtam neki, hogy ugy fogom tartani, mint külső s
látható jelét annak, hogy teljes életünkben megbizunk egymásba. És hogy
soha sem fogom kinyitni, ha csak ő vagy a kötelesség nem parancsolja.
Ekkor ő kezébe fogta a kezemet és Lucy először fogta meg _a felesége_
kezét és azt mondta, hegy én a legdrágább asszonyka vagyok a világon és
hogy szivesen átélné még egyszer a multat, ha engemet kellene vele
megnyerni.
Nos drágám, mit felelhettem volna minderre? Csak azt mondhattam neki,
hogy én vagyok a világ legboldogabb asszonya és hogy semmit sem adhatok
neki, magamon, az életemen és bizodalmamon kivül és hogy ezekkel együtt
szerelmemet és hüségemet életem hátralévő napjaira. És édesem, mikor ő
megcsókolt és magához vont gyönge kezeivel, ugy éreztem, mintha igazán
csak most esküdtünk volna meg.
– Lucy édes, tudod-e, hogy miért mondom el mindezt neked? Nem csak
azért, mert jól esik elmondanom, hanem mert téged mindig nagyon
szerettelek és most is szeretlek. Nekem esett osztályrészül, hogy a te
barátod és vezetőd legyek, mikor az iskolából az életre készültél.
Drágám, adja a jó Isten, hogy az életed mindig olyan legyen, a milyennek
most igérkezik, tele napfénynyel, zord szelek nélkül. Remélem, hogy
mindig oly boldog lész, a milyen boldog vagyok én most. Isten veled
drágám, nem irok tovább, mert Jonathán ébredez és nekem a férjemhez kell
sietnem. A te szeretö
_Harkerné_ Minnád.
_Levél, Westenra Lucy, Harkerné Minnának._
_Whithy, aug. 30._
Szeretett Minnám!
Tenger ölelést és millió csókot és minél hamarébb siessetek vissza
férjeddel az édes hazába. Szeretném, ha ugy jöhetnétek meg, hogy még
velünk lehetnétek itt egy ideig. Ez a jó levegő épp oly gyorsan
helyreállitaná férjedet, mint a hogy engem helyreállitott, Olyan
étvágyam van, mint egy saskeselyünek, tele vagyok élettel és kitünően
alszom. Örülni fogsz, ha megirom, hogy teljesen abba hagytam az
alvajárást. Egy hét óta ki nem mozdultam az ágyamból reggelig, ha
egyszer lefeküdtem. Artur azt állitja, hogy hizom. Igaz el is
felejtettem megmondani, hogy Artur itt van. Nagyszerüeket kocsikázunk,
sétálunk, lovagolunk, evezünk, teniszezünk és halászunk együtt. És én
jobban szeretem őt, mint valaha. Ő is azt mondja, hogy jobban szeret,
mint akkor, de ezt nem hiszem el neki, mert akkor azt mondta, hogy
annyira szeret, hogy már jobban nem is szerethetne. De hát ez ostobaság.
Már megint itt van és hiv, hogy menjek vele. Hát nem irhat többet a te
szerető
Lucyd.
P. S. A mama csókoltat, mintha egy kicsit jobban volna szegény.
P. P. S. Igaz, szeptember 28-án lesz az esküvőnk.
_Seward doktor naplója._
_Augusztus 20._
Renfield esete mind érdekesebb lesz. Most már annyira le csöndesedett,
hogy kitörései közben pihenőket tart. A kitörését követő egész héten
folyton dühöngött. Aztán egyik éjjelen épp hold feljöttekor
elcsöndesedett és csak magában mormogta: – Most már várhatok; Most már
várhatok. Az ápoló feljött jelenteni és én azonnal lesiettem hozzá. Még
mindig a kényszerzubbonyban és a kipárnázott szobában volt, de elborult
arca kissé megenyhült és a szemei visszanyerték régi, könyörgő, majdnem
azt mondhatnám, hizelgő szelidségüket. Én meg voltam elégedve az
állapotával és meghagytam, hogy szabaditsák föl. Az ápolók haboztak, de
végül ellenkezés nélkül engedtek az akaratomnak. Sajátságos, hogy a
betegnek észre kellett venni bizalmatlanságukat, mert egészen közel
lépve hozzám suttogva mondta, mialatt lopva mindig szemmel tartotta
őket.
– Azok azt hiszik, hogy én bánthatnám magát! Képzelje, hogy én
bánthatnám _magát_. A bolondok!
Valóban szinte jól esett, hogy még ennek a szegény embernek az elméjében
is előnyben voltam a többiek fölött. De azért nem értettem meg egészen a
gondolatai menetét: Vajjon ugy vegyem-e, hogy magához tart hasonlónak és
hogy igy mint egy összetartozónak vél bennünket, vagy pedig valami oly
nagy jót vár tőlem, hogy okvetetlen szüksége van az én jólétemre. Majd
máskor kitalálom. Ma este betegen nem akar beszélni. Még csak egy kis
cica vagy egy jó nagy macskának az ajánlata sem csábitotta szóra. Csak
annyit mondott, mit bánom én a macskákat. Most egészen más gondom van.
Most már várhatok. Várhatok.
Egy kis idő mulva magára hagytam. Az ápoló azt mondja, hogy csöndesen
viselkedett egész hajnal előttig, de ekkor nyugtalankodni kezdett, mind
izgatottabb lett és végre annyira dühöngött, hogy ennek következtében
ájulásba esett.
Három éjjel egymásután ugyan igy történt. Izgatott és dühöng egész nap,
aztán a hold keltétől nap keltéig csöndes. Bárcsak a nyomára tudnék
akadni az oknak. Majdnem ugy látszik, mintha valamely muló befolyás
alatt állna. Szerencsés gondolat. Ma éjjel a józan ész fogjon ki az
őrültön. Egyszer már megszökött a segitségünk nélkül. Ma éjjel hadd
szökjék meg a segitségünkkel. Módot adunk neki a szükésre és készen
tartjuk az embereinket, hogy szükség esetén nyomon kövessék.
_Augusztus 23._
Mindig a váratlan történik. Madarunk mihelyt nyitva látta a kalitot, nem
akart röpülni, ugy, hogy minden készülődésünk kárba veszett. De annyit
legalább mégis megtudtunk, hogy a nyugodtsága egy bizonyos ideig eltart,
legalább ezután néhány órára föloldozhatjuk a kötelékeit. Meghagytam az
éjjeli felügyelőnek, hogy a mint elcsöndesedik, csak zárják a
kipárnázott szobába, de kényszerzubbony nélkül és hagyják ugy napkelte
előtt egy óráig. A szegény ördög teste élvezni fogja a megkönnyebbülést,
ha az elméje nem képes is méltányolni. Hallga! Mi történt! A váratlan
ismét! Hivnak; Betegem ismét megszökött.
_Később._ – Még egy éjjeli kaland. Renfield szépen megvárta, mikor az
inspekciós orvos a szobába lépett. Ekkor mellette hirtelen kirobant és
végig a folyóson, az ápolókért küldtem, hogy kövessük. Ismét az
elhagyott ház udvarára ment és ugyanazon a helyen találtuk meg az ódon
kápolna ajtajához lapulva. Mikor engem meglátott, dühbe esett és ha az
ápolók idején meg nem ragadják, bizony Isten megölt volna. A mint
megfogtuk, különös dolog történt, először kétszeres erővel küzködött, de
egyszerre csak teljesen lecsillapult. Én ösztönszerüleg körülnéztem, de
semmit sem láthattam. Ekkor a beteg szemének pillantását fogtam föl és
követtem, de semmit sem láttam, a mint a holdvilág sütötte levegő égbe
bámult, kivéve egy óriás denevért, a mely kisérteties csöndben lebegett
nyugat felé. A denevér rendesen körben repked és csapkodja a szárnyait,
de ez az egy egyenes irányt tartott, mintha tudná, hogy hová és hogy
miért igyekszik. A betegem mind nyugodtabb lett és egyszer csak azt
mondta:
– Nem szükséges, hogy megkötöztessem. Megyek magamtól csöndesen. –
Minden baj nélkül visszajöttünk a házba, de én érzem, mintha valami
veszedelmet rejtne ez a nyugalom és nem egyhamar fogom elfelejteni ezt
az éjszakát.
_Westenra Lucy naplója._
_Hillingham, aug. 24._
Utánozni fogom Minnát és én is naplót irok. Akkor aztán megbeszélhetünk
mindent, ha ismét találkozunk. Vajjon mikor találkozunk ujra. Bár csak
velem lehetne most is, én olyan boldogtalannak érzem magamat. Mult
éjjel, mintha ismét épp ugy álmodtam volna, mint Whitbyben szoktam.
Talán a levegőváltozás teszi, vagy az, hogy ismét itthon vagyunk. Mindez
oly homályos és borzalmas nekem, mert semmire sem birok emlékezni. De
telve vagyok egy bizonytalan félelemmel s olyan gyöngének és kimerültnek
érzem magamat. Mikor Artur ma villásreggelire jött, szinte elbusulta
magát, a mikor meglátott és én sem birtam jókedvet mutatni. Vajjon nem
alhatnám anyám szobájában, ez éjjel megpróbálom, tán megengedi.
_Aug. 26._
Ismét egy rossz éjszaka. A mama nem igen hajlott a kérésemre. Ő maga sem
jól érzi magát és nyilván attól fél, hogy megzavarná az álmomat. Ébren
próbáltam maradni és egy darabig sikerült is. De mikor az óra éjfélt
ütött, fölriadtam a neszre, hát ugylátszik, mégis elszunyadtam. Valami
kaparást és csapkodást hallottam az ablakomon, de nem törődtem vele és
minthogy egyébre nem emlékszem, valószinü, hogy rögtön ismét elaludtam.
Ismét rossz álmaim voltak. De csak emlékezni tudnék rájuk. Ma reggel
szörnyü gyönge vagyok, az arcom kisértetiesen sápadt és a torkom fáj,
valami baja lehet a tüdőmnek, mert valahogy mintha soha sem birnék elég
levegőt kapni. Iparkodnom kell jó kedvünek lennem, mire Artur jön,
különben tudom, hogy kétségbe esik sápadt, rossz szinem miatt.
_Levél Helmwood Artur Seward drnak._
_Albemarle hotel aug. 31._
Kedves Jack! Egy szivességre akarlak kérni. Lucy beteg; vagyis nincs
valami különös baja, de borzasztó rossz szinben van és minden nap
rosszabbul lesz. Én kérdeztem tőle, hogy nincs-e valami baja; nem merem
az édesanyját kérdezni, mert nem akarom az öreg asszonyt, a ki szintén
nagyon beteg, a leánya miatt nyugtalanitani. Westenráné megvallotta
nekem, hogy napjai megszámlálvák (szivbajos) noha szegény Lucy mit sem
tud erről. Meg vagyok róla győződve, hogy valami bántja az én kedves kis
menyasszonyomat. Félőrülté tesz, ha rágondolok; és elszorul a szivem, ha
rá nézek; én megmondtam neki, hogy téged meg foglak kérni, hogy nézd meg
és noha eleinte vonakodott – tudom is, hogy miért szegény pajtás – végre
is beleegyezett. Tudom, hogy fájdalmas föladat lesz neked kedves jó
barátom, de az _ő_ kedvéért történik és nem szabad haboznom a kéréssel,
sem neked a cselekvéssel. Holnap déli két órakor eredj villásreggelire
Hillinghamba, nehogy Westenráné gyanut kapjon és villásreggeli után Lucy
módját fogja ejteni, hogy egyedül lehessetek. Én benézek teára és aztán
együtt távozhatunk. Én roppant tele vagyok aggodalommal és tanácskozni
szeretnék veled, mihelyt csak lehet azután, hogy Lucyt láttad. Kérlek,
el ne maradj!
_Artur._
_Távirat Helmwood Artur Seward drnak._
_Szeptember 1._
Atyámhoz hivtak, a ki rosszabbul van. Levél megy. Irj kimeritőn ma esti
postával Ringbe. Ha kell, táviratoz.
_Levél Seward dr. Helmwood Arturnak_
_Szeptember 2._
Kedves öreg pajtás!
A mi Westenra kisasszony egészségét illeti, sietek veled azonnal
tudatni, hogy véleményem szerint semmiféle általam ismert betegségben
nem szenved. Hanem azért meg kell mondanom, hogy egyáltalán nem vagyok
megelégedve a kinézésével: Fájdalom, de nagyon különböző attól, a mi
volt, mikor utoljára láttam. Természetesen, nem szabad felejtened, hogy
nem volt alkalmam olyan alapos vizsgálatra, a milyet szerettem volna.
Kölcsönös barátságunk mintegy akadálya ennek, a melyet sem az orvosi
tudomány, sem a szokás nem tud leküzdeni. Legjobb tán, ha elmondom neked
pontosan, mi történt, rád bizva, hogy egy bizonyos mértékig levon belőle
a következtetéseid. Végül majd megmondom, hogy mit tettem és hogy még
mit szándékozom tenni.
Westenra kisasszonyt látszólagos jókedvben találtam. Az édesanyja jelen
volt és én pár pillanat alatt rájöttem, hogy minden igyekezete oda
irányul, hogy édesanyját megnyugtassa és ne engedje aggságoskodni.
Valószinüleg kitalálja, ha nem tudja is bizonyosan, hogy anyja a
legnagyobb kiméletre szorul. Együtt villásreggeliztünk és minthogy mind
a hárman becsületesen igyekeztünk, hát sikerült is végre egy kis igazi
jókedvre szert tenni. Reggeli után Westenráné lepihent és Lucy egyedül
maradt velem. A mig a cselédek jöttek-mentek, Lucy jókedve nem
változott, de mihelyt az ajtó becsukódott mögöttük, lehullott róla az
álarc és ő mély sóhajjal egy székre dülve, szemét befogta a kezével.
Mihelyt láttam, hogy elkomolyodott, azonnal megragadtam az alkalmat,
hogy kikérdezzem. Nagyon szeliden mondott ennyit:
– Nem mondhatom magának, hogy mennyire utálok magamról beszélni. Én
figyelmeztettem őt, hogy az orvos titoktartásra van ugyan kötelezve, de
hogy te nagyon komolyan aggódol az egészsége miatt Ő azonnal megértette
szándékomat és egy szóval elintézte a dolgot.
Megmondhat Arturnak mindent, a mit akar. Én nem törődöm magammal, csupán
csak vele! Igy hát teljesen szabad vagyok. Azt könnyen láthattam, hogy
kissé vértelen, de egyáltalán nem láttam a sápkórnak a rendes jeleit és
véletlenül csakugyan módomban volt vérének a minemüségéről meggyőződni,
mert ablaknyitás közben a nehezen nyiló ablak kitört és megvágta az
ujját. A sebzés csekély volt magában véve, de én fölhasználva az
alkalmat, fölfogtam néhány csöpp vérét és analizáltam. A vér minősége
tökéletesen rendes és magában véve erős egészségre enged következtetni.
Egyébként is teljesen meggyőződtem róla, hogy testileg semmi ok nincs az
agodalomra. De minthogy rossz kinézése nem lehet ok nélküli, arra a
következtetésre jutottam, hogy lelkében, vagyis elméjében kell az oknak
rejleni. Panaszkodik, hogy néha alig tud lélegzetet venni, – hogy
mélyen, kábultan alszik, – hogy rossz álmok gyötrik, de a melyeknek a
lényegére nem bir visszaemlékezni. Azt mondja, hogy gyermek korában
álmában gyakran járkálni szokott és hogy mig Whitbyben tartózkodtak,
visszaesett ebbe a gyermekkori rossz szokásába és hogy egy izben egész a
keleti sziklacsucson levő temetőig elsétált éjjel álmában és hogy Murray
kisasszony találta meg ott és hozta haza, de azt állitja, hogy
mostanában nem vett erőt rajta ez a szokása. Én nem vagyok tisztában az
esettel és igy azt tettem, a mit legjobbnak véltem; irtam öreg
mesteremnek és barátomnak, Van Helsing professzornak Amsterdamba, a ki
többet tud az ilyen rejtélyes betegségekhez, mint bárki más a világon.
Megkértem őt, hogy jőjjön át és minthogy azt mondtad, hogy minden a te
költségedre menjen, hát megirtam neki, hogy ki vagy és milyen viszonyban
Westenra kisasszonynyal. Van Helsing látszólag igen önkényes ember, de
ez csak onnan ered, mert tudja, hogy a miről beszél, azt jobban tudja
bárki másnál. Ő nagy filozófus és metafizikus és egyik
legelőrehaladottabb tudósa korának; e mellett azt hiszem, a legnyiltabb
jellemü ember. Mindez kapcsolatban vas idegzetével, jéghideg
nyugalommal, legyőzhetetlen akarattal, önuralommal és türelemmel – és a
legjobb szivvel, a mely valaha dobogott – teszi őt képessé arra a nemes
föladatra, az emberiség szolgálatában, a melynek teóriában és praxisban
egyaránt megfelel, mert nézetei épp oly tág körüek, mint mindent
fölölelő szimpatiája. Ezért mondom el mindezt neked, hogy lásd, hogy
miért van benne oly nagy bizodalmam. Tudom, hogy Van Helsing valamely
személyes oknál fogva bármit is megtenne a kedvemért. Kértem, hogy
azonnal jöjjön. Holnap ismét látni fogom Westenra kisasszonyt.
Stoveéknál fogunk találkozni, nehogy anyját nyugtalanitsa ismételt
látogatásom.