A radomiczi kastély a Sternberg grófi családnak ős fészke. Még azokkal a
sánczokkal van körülvéve, a mik a husziták támadásait diadalmasan
kiállták. A régi emlékek mind jó karban vannak fentartva; a várfelügyelő
sorra megmutogat mindent a látogatóknak, a kiket a kiváncsiság idehoz: a
fegyvertermet, a kaszabörtönt, a vas szűzet, az ódon himzéseket, a
kitömött állatok gyűjteményét, s sorba elmagyarázza a falakon függő ősi
képek neveit, viselt dolgait; a mennyiben azok nem volnának a kép
szegleteire felírva lapidár veres betűs sorokban. Az ősi sirbolt is
megnézni való, azokkal a századokat jelző márvány emlékekkel, az
oroszlánra taposó pánczélos alakokkal, kik vaskesztyűs kezeiket imára
összetéve tartják. Maga a várkastély kápolnája is megnézésre méltó,
freskóival, oltárképével és nagybecsű monstrancziájával.
Csupán egy szobának az ajtaja szokott rendesen elzárva lenni, a legutóbb
meghalt Alfréd gróf hálószobájáé.
Ennek a szobának a kulcsa az ifjú Fülöp grófnál szokott állni. S ez nem
is nyitja fel annak az ajtaját más, mint a családhoz tartozó rokonok
előtt.
A medvevadászat két első napja sikertelen volt. Az első hajtásban a
medve kitört és elmenekült. A másodiknál a megriadt vadász, a kire
ráment a maczkó, nem mert rálőni. (Először látott hajtott medvét.) Hanem
aztán a harmadik hajtás bő kárpótlást nyujtott: egy nagy anyamedvét
vertek fel, két hathónapos bocsával együtt. No ez már ugyan magával
hordta nemének bizonyságát a két fiában; de azért Magláy Fülöp csak
leterítette azt egy jól irányzott lövéssel, a két bocsnak pedig a másik
Fülöp oltotta ki az életét szép kettős lövéssel. Az elejtett anyamedve
gyönyörű példány volt, sokszor volt már a hajtásban; a lehúzott bőre
alól valami tizenkét mindenféle kaliberü golyót szedtek ki (volt köztük
egy rézgolyó is), a miket különböző alkalmakkor ajándékoztak emlékül a
vadászok a maczkónak, s a miket az szépen megköszönt és elvitt magával.
A Fülöp golyója azonban épen a szivén ment keresztül; az már egy
medvének is sok.
Ennek a torát aztán fényes lakoma ünnepelte meg.
Fülöp bátya megirta a diadalt a hugának. Kellemetes örömmel és
ijedtséggel kevert kedélyhullámzást remélt vele okozni a kicsikének.
A következő napon nem volt hajtás, azt pihenőnek hagyták. A többi
czimborák változatosság kedvéért elmentek pisztrángot fogni, Sternberg
Fülöp azonban otthon tartotta druszáját és leendő sógorát, hogy holmi
prózai ügyekről értekezzék vele. Meg akarta ismertetni az atyja
végrendeletével, mely intézkedik a vagyon felosztása iránt a fiú és
leány között. A vőlegénynek ezt szükséges megtudni. Az anyai birtok
egészen Adél hozományát fogja képezni; az apai birtoknak pedig a
becsárából készpénzben fizeti ki neki a bátyja a járandó negyedrészt az
esküvője napján.
Könnyen megegyeztek: gavallér ember volt mind a kettő. A mit az egyik
mondott, a másik ráhagyta.
Akkor aztán, a horgászó társaság visszatértéig még marad egy kis elölni
való idejök.
– Jer velem, – mondá Sternberg Fülöp. – Tekintsük meg, a míg magunkban
vagyunk, azt a szobát, a hol az atyám meghalt.
Egyedül mentek oda.
Az egész szoba azon módon volt hagyva, a hogy a gróf halála napján
találták. Hirtelen és véletlen volt a halála. Még erőteljes férfi volt
akkor, az életősz kezdetén.
A szarvasbőrrel terített ágyon még ott hevert a kis zsebbeli imakönyv, a
mit a gróf magától soha el nem hagyott. Az éji asztalkán a
gyertyatartóban fenékig kiégett a viaszszál; tehát éjjel kellett a
halálnak történni. A mellett volt egy kis fekete üvegcse: bizonyosan
digitalisz-cseppekkel, meg egy kis arany kanál; a pohárból a víz
elpárolgott régen. A vadászöltöny szépen rendben volt rakva egy székre,
a czombtakaró saruk, meg egy vastag nemez kalap, a mi teli volt tarka
madártojásokkal, azt tanusíták, hogy a megboldogúlt aznap gázlókra
cserkészett a kokojszásban.
A szoba közepén pedig volt egy nagy bőrkarszék, rézfejű szegekkel
kiverve.
– Ebben a székben találták az öreget meghalva, – mondá Sternberg Fülöp.
– Hogy kerülhetett ő ide erre a székre? – kérdé Magláy Fülöp.
– Innen nézett maga elé, oda arra a falra.
– Hát mi van azon a falon?
Az egész hálószoba tölgyfa táblázattal volt burkolva, a mibe művészi
vésővel voltak faragva mindenféle vadászdiadal jelvények; lábaiknál
felakasztott fáczányok, nyulak, fajdok. A székkel szemközt álló fatáblát
épen egy szép pávamódra szétterjesztett farkú fajdkakas ékesíté.
– Hát mit nézhetett azon?
– Meg akarod tudni?
– Van valami változtatva ezen a szobán azóta, hogy az atyád meghalt?
– Csak ez a tábla van helyre tolva. Ez kijár a helyéből.
– S mi van alatta?
Sternberg Fülöp egyet fordított a kifordított fajdkakasnak a fején, s
arra az egész tábla félrehúzódott a helyéből. Alatta egy nagy
életnagyságú olajfestmény tünt elő. Vénus, a kis fiával, Ámorral. A nő
háttal van fordúlva, csak a fejét fordítja hátra visszanéző arczczal, s
a kis eleven, szerető, piros arczú gyermek a vállára kapaszkodva, néz
azon keresztül. A kövér, rózsaszin kis kezek olyan ellentétet képeznek a
fehér rózsa szinével vetekedő vállon és nyakon.
Hosszan végig omló aranyveres hajzat takarja a csodaszép női termetet, a
hogy az a fürdőből kiszállt.
Magláy Fülöpnek a szívverése elakadt, a mint azt a képet meglátta. Ez a
nő, és ez a gyermek ottan!
Kifutott a szobából.
– Hát téged mi lelt? – kérdezé Sternberg Fülöp, a mint a szobát ismét
rendbe hozva és bezárva utána sietett.
– Semmi, semmi, – hebegé az. – Nem tudom mi bajom támadt? Úgy
elszédültem egyszerre.
– A fulladt levegő odabenn. Magam is elfulladok, ha soká benn vagyok.
A hazaérkező vendégtársaság lármás zaja aztán új hangulatot hozott a
termekbe, a kisértetek lábcsoszogása elveszett benne.
Hanem Magláy Fülöpnek a jó kedve meg volt ölve végképen.
Félrehúzta magát a társaságból, alig lehetett rátalálni, mikor az
ebédhez keresték; ott meg se enni, se inni nem akart. Szavát nem
lehetett venni. Beszéltek előtte bolondnál bolondabb adomákat, a miktől
a többiek veresre nevették magukat: az ő arcza még csak el sem
mosolyodott.
– Tán biz az elejtett nőmedvének a lelke kisért Pipó! – szólt nevető
kötődéssel a druszája hozzá.
Magláy Fülöp csak a fejét bólintotta meg rá, magában mondva: «Bizonyára
lélek volt az, a ki megütött; de ugyan a földig ütött.»
Még az nap búcsút vett a barátaitól, azt mondta, hogy sürgős izenetet
kapott a jogigazgatójától, haza kell sietnie Pestre.