Európába csak azért jöttünk vissza, hogy Jemmyt gyógyíttassuk, aki
egyszerre csak néma kezdett lenni; s Amerikában a ki doktor, az csak
universal gyógyszereket árul.
Már most érthetsz mindent.
Értheted, hogy egy délamerikai nábobnak az öt esztendős fia, mikor a
némaságából megtér, miért szólal meg magyarúl? Ki tanította erre?
Soha sem szeretett ez a gyermek senkit, csupán engem, és senki sem
szerette őt: egyedül én.
Én pedig szeretem egész lelkemből és igazán; mert ennek a gyermeknek
köszönhetem egész boldogságomat. Nem csak a gazdagságomat; a nélkül
lehet az ember boldog; lehet a mellett boldogtalan. Hanem ezt itt.
(A nábob elővett a tárczájából egy fényképet, négy nevető gyermekarcz
egy fürdőkádból előkandikálva, olyan egyformák: gömbölyű rajtuk minden.
Az egész, mint egy madárfészek.)
– Ezt hozta nekem az én kis Jemmym… Ha ő nem jön, ezek sem jönnek.
(Könyei ragyogtak a szemében.)
– Látod barátom: nincsen ördög. Engem a pokolba taszítottak s a
mennyországba estem.
*
(– Bocsánat, hogy még egyre kiváncsi vagyok: mi lett Szigfriddel?
– Óh az most igen hires ember. Egész honett módon keresi a kenyerét: itt
van a párisi hyppodromnál, jó fizetéssel alkalmazva mint lóidomár. Azt
mondják, hogy igen szépen tud ugratni: én még nem láttam. Nagyon
dicsérik, a kik látták. Én nagyra tudom becsülni, ha valaki a talentumát
értékesíti.)
Ez alatt szépen ránk virradt az idő. A felkelő nap a bezárt redőnyök
résein át aranypiros karikákat rajzolt a falszőnyegekre, hosszú
fénykorongokat toldva hozzá a sűrű szivarfüst ködén keresztül.
A mi, puncstól és cognactól ráspolyos hangjaink közé egyszerre egy
csengő hang vegyült.
«Apácska, apácska!»
S egy kis szárnytalan Kherub-fej jelent meg az alcoven függönyhasadéka
között.
– No, gyere ide Jemmy! Szólt neki az én barátom.
A gyermek a hivásra kiugrott az ágyból, s mezítláb, egy ingecskében
odafutott az apjához, s felkuporodott az ölébe, belecsimpajkozva mind a
két karjával a nyakába.
S ennek a pajkos sikongatására aztán a szomszéd szobában is egyenrangú
visítozás támadt. Az volt a gyermekek hálószobája. Úgy volt ez, mint a
madaraknál: ha egy a fiókák közül el kezd csipogni, a többi pulya mind
felüti a fejét és utána csipog.
«Verik a reveillet!» mondá az én barátom. Következik a csapatszemle.
De nemsokára megjelent maga a főhadszertármester; az oldalajtón
benyitott az asszony. Reggeli pongyola volt rajta.
– Önök «még» ébren vannak? kérdezé.
– S te «már» ébren vagy? viszonzá a férj.
A nő megállt előttem s néhányszor csendesen megbólintá a fejét, mintha
azt mondaná: «már most értesülve van ön?»
Azután odament a férjéhez s a gyermeket megölelte és megcsókolá.
Először csókolta meg születése óta.
S a gyermek nagyon jó fizető volt. Húsz csókot adott vissza egyért, s
azután egyik karját az anyja, másikat az apja nyaka körül fonva,
egymáshoz szorította a fejeiket. Az ő feje volt legfelül. Soha szebb
képet nem láttam életemben.
Azután kivette a nő a gyermeket az apja öléből s a saját karjára emelte.
Oda szorítá az arczát az orczájához.
– Gyere kicsikém a kis testvéreidhez. Korán van még. Alugyatok tovább.
S átvitte őt a másik négyhez. A gyermek csókokat hányt a kezével az apja
felé.
A Silver King megszorítá a kezemet.
– Ez a nap ünnep lesz a családunkban örökre: az első anyacsók ünnepe.
Szótlanul viszonoztam a kézszorítást.
– És most még egy felvilágosítással tartozom, szólt a nábob, búcsuzásunk
előtt. Meglepő lehet, hogy egy családapa ilyen titkait a családéletének
elmondja egy jó barátja előtt, a kiről tudja, hogy az azokat tovább
fogja adni. Hanem hát mi rólunk annyiféle mesét költött már a
népfantázia: hogy gazdagodtunk meg? Egyik azt mondja: általános kéme
voltam a poroszoknak, azoktól kaptam kincseket, a miért a francziák
hadállásait elárultam nekik; a másik azt hireszteli, hogy a nőm egy
király szeretője volt: az tett dúsgazdaggá; a másik azt állítja, hogy
még most is az, s én a civillistában osztozom; van, aki arra esküszik,
hogy az ördögnek adtam el a lelkemet, s az hordja nekem a mesés
kincseket. Ezekkel szemben az őszinte igazság leleplezése a legjobb
védelem. Ember voltam, emberi dolgok történtek velem, amiket nincs okom
eltitkolni. Nincsen ördög!