Csunya locs-pocs időben érkeztem meg Párisba.
Már előtte való napon folyvást vert bennünket az eső. A nagy ütközetekre
rendesen meg szokott jönni a zivatar. A poeták azt mondják, hogy az ég
leakarja mosni könyeivel a földről az emberek által kiontott vért; a
természettudósok pedig azt mondják, hogy a tömérdek felrobbant lőpor
gáza idézi elő az esőt. Tény, hogy minden nagy ütközet után bőrig ázunk.
Mikor az egylovas bérkocsiból kiszálltam a hotelem előtt, azt kérdezé a
portásom, hogy kit keresek? «Magamat». Nagy mesterségembe került
megértetni vele, hogy én vagyok a gazdája. Arra kinyitotta előttem a
lépcsőajtót s beeresztett. Aztán meghúzta a csengetyüt háromszor. Ez azt
jelenti, hogy az «úr» érkezett meg.
A komornyik az előszobába jött ki elém. Szemet, szájat tátott, mikor
megpillantott. Szép figura lehettem. Fejemen egy kopott veres keppi,
átlyukasztott ellenzővel, a homlokom piszkos, véres kendővel átkötve,
arczom feketére égve s három hónapos bozonttal benőve, egyenruhám
piszkos, foltos, a fölött egy gummi köpenyeg csuklyával, lábaimon
czombig érő csizmával, felkötős sarkantyúval, piszkosan, sárosan,
oldalamon kard és revolver és szalonnás tarisznya.
– Itthon madame? kérdém tőle.
– A boudoirjában van.
– Mondja ön neki, hogy megjött «monsieur», aztán csináljon tüzet a
szobámban, át vagyok ázva.
A komornyik emberszerető férfiú volt; azt mondta, hogy sétáljak be csak
a salonba, ott már ég a tüz a kandallóban.
Aztán mondja még valaki, hogy nincsen democratia! mikor egy ilyen ágról
szakadt marodeurt bebocsátanak a salonba; a saját felesége salonjába.
Csakugyan égett már a tüz a kandallóban. Oda álltam eléje, hogy egy
kicsit átjárjon a meleg.
Pár percz mulva a komornyik eltávozása után bejött az asszony. Sietve
lépett be, hanem aztán megállt az ajtóban.
No bizony volt oka rá, hogy megijedjen tőlem.
De ha az én alakom ijesztő volt ő rá nézve, az ő alakja meg épen
gyülöletes volt nekem.
Három hónap óta nem láttam. Azóta nagyot változott.
Más férj előtt ilyenkor a nő gyönyörüséges, nekem utálatos volt.
– Ön eljött a táborból? Rebegé halkan.
– Igen. Elcsaptak.
– Önt? Hogy lehet az?
– Azt hitték, hogy az ellenség kéme vagyok.
– Esztelenség! Hisz önről annyi dicséretet irtak a lapok. Hányszor
veszélyeztette az életét a sebesültek miatt.
– Épen azzal lettem gyanus. Tisztességes feltser nem őgyeleg az
ütközetben.
E közben letettem a sipkát a fejemről.
– Ön meg van sebesülve? hebegé az asszony.
– Bagatelle! Egy kis horzsolás. Már behegedt.
A gummi köpenyeget is levetettem magamról.
– Hiszen ön érdemrendet is kapott.
Ott fityegett a legion d’honneur a mellemen.
Dühös voltam, leszakítottam onnan; a kandallóba akartam dobni.
Az asszony megkapta a kezemet.
– Nem, nem! Ne tegye azt! Hagyja a mellén!
S ő maga tüzte azt fel ujból a kabátomra.
– Igaza van. Hadd legyen ott. Legalább van rajtam egy «folt», a melyik
becsületes. Beszéljünk másról.
S ugyan minek is volna ezt a tárgyat tovább üzni-füzni?
Egy csatákból megjött katonának a kapott sebéről vagy a kapott
érdemrendéről beszélni a felesége előtt? Mikor én nem vagyok igazi
katona, a sebem nem igazi seb s a feleségem nem igazi feleség. S még az
érdemrendem sem az én érdemem.
– Hogy van ön? Beszéljünk arról.
S aztán kikérdeztem, mint egy lelkiismeretes házi orvos, hogy érzi
magát? Egész szakszerüleg. Ő felelt, a hogy patiens szokott nyilatkozni
az ordináriusa előtt, adtam neki tanácsokat, hogy minő életrendet
kövessen.
Mikor az megvolt, akkor azt kérdeztem, hogy nem jöttek-e leveleim?
Csak egy jött a napokban; de az is felbontva érkezett.
– Ki bontotta fel?
– A rendőrségnél bontották fel, az idegenek külföldről érkezett leveleit
egy idő óta mind felbontják.
– Bele nézett ön is a levélbe?
– Hogyne? De nem tanultam belőle semmit; mert chiffreekben van irva.
(Aha! Ez a brüsseli börzeügynököm tudósítása.)
Én úgy tettem, mintha nem volna rám nézve sürgetős a levél elolvasása.
Beszéltettem magamnak az asszonnyal a párisi élményeiről. Tarka világ
volt itt az alatt!
Csak akkor hagytam el a salont, mikor a komornyik jött jelenten, hogy
már ég a kandallóban a tűz.
Akkor azt kérdezte tőlem az asszony, hogy nem akarok-e vele vacsorálni?
– Elszoktam én már attól; majd sütök magamnak egy darab szalonnát a
tűznél.
Azt gondoltam, még mindig a bivouacon vagyok.
A szobámba átmenve, ott találtam az iróasztalomon a levelet, lenyomtatva
egy bronz súlyzóval.
Az ügynökömtől jött a levél. A titkos irás kulcsa a zsebemben volt, egy
cigaretta hüvelybe felirva. Ha véletlenül elestem volna a vérmezőn, azt
is elszivta volna valami Krankenwärter.
A levélben ez állt:
– Önnek a rámbizott összege megkétszereződött. Most van nálam négy
millió frankja. A baisse folyvást tart A párisi börzén pár napig roppant
hausset idéztek elő hamis győzelmi hirekkel. Annál nagyobb lett a
visszaesés. A francziák mindenütt vesztenek. Ha ön beleegyezik: én
tovább dolgozom a pénzével baissere.
A táborban megtanultam káromkodni.
– Sapristi! Én nem így alkudtam! A sors ironiázik velem. Én elakarom
veszíteni azt az elátkozott pénzt, melyért életem, lelkem üdve,
becsületem lett becserélve, s a vak szerencse a helyett megkettőzteti
azt. Megduplázva sem kell!
Rögtön megirtam a választ az ügynökömnek, azt a határozott utasítást
adva neki, hogy rögtön forduljon át az egész összegemmel a haussera. A
levelet átdolgoztam chiffrekre s elküldtem a póstára a komornyik által.
S aztán elővettem az iszákomból a szalonnát, profontot s a kandalló
tüzénél elkezdtem azokat megpirítani.
A ki négy millió frankot kidob az ablakon, az csak megengedhet magának
ilyen fényüzést.
Hanem a cognac már nem izlett rá. Három hónapig egyebet sem ittam, mint
cognacot Az jó hideg és meleg ellen, éhség és szomjuság ellen; jó az
influenza ellen, a váltóláz ellen, aztán meg a félelem ellen.
Most már itthon vagyok; nem kell több cognac.
A helyett jól esik egy pohár tiszta víz.
Ah, milyen régen nem ittam már tiszta vizet. Beh jól esett! Még is csak
nagy boldogság az az édes otthon! Kap az ember friss vizet inynya.
Drága sveet home!