(Illendew moodonn felwilaagosithia az eddig laatott homaliossaghokat.)
Tehát az ő atyja a vihodár. A bakó.
Az az ember, a ki vérben dolgozik.
Nem juhok és tulkok vérében, hanem embervérben.
Ez az ő háza, ez az ő uradalma itt.
Háza a városon kivül, uradalmának határköve a bitófa. Azok a kerekes
póznák az út mellett: az ő mértföldmutatói.
Az a rablósereg az ő érett buzája, a kit pallosával lekaszál, kötelével
kévébe köt, kerekével megőröl.
Ő a legfelsőbb birája az embereknek!
Tekintélyes nagy úr, a ki elől kitérnek az utczán, a kinek az emberek
levett fejjel köszönnek.
Uralkodik a tizenhat szepesi várostól kezdve Kassáig és pecsétes levele
van a császártól és lengyel királytól arra, hogy öljön…
… Mikhál nem szólt semmit, csak behunyta szemeit, hogy ne lásson és
végig feküdt a szánban.
A mint a szán a sáros, kátyulos országútról a sík avarra letért, ott az
aszú fenyéren megint olyan sima szánútra talált, a min iramodhatott
odább. Itt aztán Henrik ismét felült a szánba. A fuvaros is felkapott a
kocsisülésbe Simplex is felkuporodott melléje. A lovak megijedtek a
bitófától s arra elkezdtek futni a szánnal, mintha még ma be se lettek
volna fogva. A fuvaros jajgatott, mintha már veszteni vinnék.
– Ne busulj Hanák! biztatá Simplex. A vihodár nagy gavallér odahaza, a
maga házában. Tokaji borral traktálja meg a vendégét, meg karimás
kásával; holtig megemlegeted a vacsoráját. Körmöczi aranyat viszesz haza
tőle a feleségednek, szent Mikulást a porontyaidnak, meglásd. Én
ismerem: derék jó ember az; muzsikáltam neki egyszer, s ő danolt hozzá.
Utoljára egy marok lázsiást adott a sipkámba.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
– Rettenetes ház ez; sugá Henrik Mikhál fülébe. S a ház ura félelmes
ember. Borzalom meghálni e házban, és rettenetes szemébe nézni a ház
urának, a ki én nekem atyám. Hallgass meg engem és ne utálj meg. Gyönge
gyermekkoromban az utálat üzött el innen. Megszöktem. Irtóztam apám
mesterségétől. Vágyam volt a világban élni, emberektől szeretve,
tisztelve lenni. Elmentem úgy, hogy híremet se hallják. Koldulva,
mendikáskodva éltem panaszos kenyéren. Koplaltam és dideregtem. Jártam a
rongyban, a mit irgalomból adtak rám. Szolgáltam és tanultam.
Alázatosságra és engedelmességre szoktattam magamat. – Egyetlen jóltevőt
találtam a földön, a ki befogadott, oktatott, felnevelt és nemesitett. S
én ennek az egyetlen jóltevőmnek elloptam legdrágább kincsét, a leányát.
Nem mondtam meg neki, hogy ki az apám? ha megmondtam volna, nem adta
volna nekem a leányát. Apámnak a családi nevét senki sem ismeri. Még
nagyapja volt az, a ki ebbe a házba beköltözött, az vette át e szörnyű
hivatalt elődjétől, a kit Vihordárnak neveztek róla, s így fognak híni
ivadékról ivadékra mindenkit, a ki e ház gazdája lesz. De ő maga
emlékezik a saját nevére, s tudja jól, hogy azt rajta kívül még egy
ember viseli a világon. Az öreg Kaczenreiter gazdag ember. Sok aranyat
szerzett s azt megtakarította. Mire is költhetné el azt a bakó? Van
számára mulatság e földön? vagy pompa? Szabad-e neki birtokot vásárlani?
De nem a kincseiért jöttem én ő hozzá. Nem azért hoztalak e szomorú ház
kapujáig. Hanem azért, mert megcsaltam atyádat. Hogy apám kilétét
eltagadtam, azt adám okul, hogy ő pápista. S ez nem igaz. Ő protestans.
Canonaink szigoruak. Szülői engedély nélkül kötött házasság semmis. Nem
lehet koczkáztatnom, hogy egy napon belépjen a bakó a templomba s
megfogja palástom szegélyét s azt mondja: «Én Kaczenreiter Keresztély,
lerántalak e szent helyről tégedet, a fiamat, ki tilos házasságban élsz
egy nővel, a ki nem a tied». Nekem meg kell nyernem az atyám
beleegyezését a házasságunkhoz, különben becstelen vagyok én és te, és
házasságunk semmis. – Értesz-e engem?
E szóra a nő felugrott fektéből s egy perczig úgy érezte, mintha ki
kellene szöknie ez ördög szánkájából, mely fut a száraz fű felett, s
aztán futni, futni, futni! a míg valami mélységbe elbukik; hanem azután
csak megadta magát, lehajtá fejét, kezeit eldugta köpenye alá s azt
mondá:
– Engedelmes fogok lenni.
– A mit vétettem ellened, az, hogy nagyon szerettelek. Meg fogsz-e
gyülölni érte?
A nő ismétlé halkan.
– Szelid leszek.
– Nem tart tovább egy éjszakánál e megaláztatás. Biztatá őt a férje.
Holnap reggel tovább megyünk. Senki sem fogja megtudni, hogy a nagylétai
papnak ki volt az apja? Élni fogunk békességben és tiszteletben, Isten
dicséretében.
– Amen, rebegé a nő, nagyot fohászkodva.
A szán megérkezett az alatt a magányos ház elé.