(Mellnec foltaann leiratic, mill bewlchen ees tzeeleraaniosann newelee
wala naghitizteletev vr vrvnc az ew aarwa haiadon leaniaat, az zeep
Mikhalt.)
Nagytiszteletű és tudós Frölich Dávid uram hirét messze föld ismeré azon
időkben, tudniillik ezerhatszáz ötven táján, a mikor Magyarországon
egész Érsekújvárig és Egerig a török szultán, innen Nagyváradig és a
Szepességig a római császár, Váradtól a székely földig pedig Rákóczy
György erdélyi fejedelem uralkodott; – folyvást hadakozván, hol ketten
egy ellen, hol mind a három egymás ellen: a mi igen szép világ volt.
A Szepességen azonban a szomorú idők alatt is a tudományok folyvást
virágzottak, s az ottani lycaeumokba nem csak Magyarországról, de még a
lengyel földről, sőt Sileziából is vándoroltak a tanulni vágyó ifjak:
minthogy ott nagyon olcsó volt az élet.
Az nem volt nagy baj, hogy még a szepesi tizenhat városból is tizenhárom
a lengyel koronának volt zálogba adva; azért azok Magyarországhoz
számíttattak s a lengyel kegyelmes úr volt, megengedte nekik, hogy maguk
válaszszanak maguknak szepesi grófot, a kinek mindnyájan
engedelmeskedjenek; a minthogy akkor, a midőn ezek történtek, épen egy
csizmadia mester volt a «szepesi gróf». Kézsmárk, Lőcse és Igló azonban
nem voltak elzálogosítva.
A kézsmárki lycaeumnak nagytiszteletű és tudós Frölich Dávid volt a főfő
büszkesége, mint a mathematica és csillagászat professora, a kiből
minden kitelt, a mit csak embertől kivánni lehet. A nagy mathematikus ki
tudta számítani a nap- és holdfogyatkozásokat; valamint ha a városi
hirhedett toronyórának valami hibája lett, az óraművet szét tudta szedni
és újra összerakni; az időjárást meg tudta határozni egy egész
esztendőre; rendén elbánt az aureus calculussal, sőt a horoscop és cisio
felállításához is értett; az aspectusokból tudott magyarázni, a hónapok
feladatait könyvnélkül tudta, ismerte az arcanumokat és a füvek
virtusait, az antipathiákat és sympathiákat, sőt amuletumok készítésében
is tudós volt. A mellett nem csak tanár, de felavatott pap is volt, s
mind a két kathedrát be tudta tölteni.
A legnehezebb tudománya azonban még csak most következik.
Volt egy szép egyetlen leánya, a kit anya nélkül nevelt föl. A mi bizony
nagy hivatal egy férfinak!
Felesége azon a napon halt meg, a melyen a leánya született s az
özvegyen maradt tanár azt a feladatot tűzte maga elé, hogy ő ezt a
gyermeket fölneveli minden asszonyi segítség nélkül.
Hogy dajkálta, hogy pótolta nála mesterséges találmányokkal az
anyatejet? már az is csupa csoda volt; de ezt mind felülmulta az a mély
tudománynyal kiszámított rendszer, melyet leányánál kicsiny gyermek
korától fogva alkalmazott, hogy őt anyai felügyelet nélkül még is jámbor
hajadonná tudja felnevelni. Mert sem újra megnősülni nem akart, sem
asszony-cselédre nem bizta leányát, sem nőrokont nem volt hajlandó a
házához fogadni.
Már a keresztelésnél inaugurálta e bölcs rendszert. Leányának Mikhál
keresztnevet adott. Ezt első hallásra minden ember férfinévnek fogadja
el s nem keres mögötte leányt; ezer közül egy tudja tán, hogy ez mégis
nőnév; hogy így hítták Szent Dávidnak egy feleségét; azt a bizonyost, a
ki elnevette magát, mikor a nagy királyt tánczolni látta az utczán,
térdig felemelt kantussal. Tehát azért kereszteltette Mikhálnak a
leányát, mert a goromba hangzású névbe nem kap olyan könnyen bele a
gonosz.
Azután kicsiny korától kezdve ő maga tanította a leányát minden jóra. Az
soha iskolába nem járt; az abéczétől a katechizmusig mindent otthon
tanult. Később, hogy a leányka elméje erősödött, megtanítá őt nem csak a
latin és görög nyelvekre, de mindazon tudományokra, a mik az életben
szükségesek és használatosak.
Ilyenek:
A tabelláris kimutatások a felől, hogy egy jó gazdasszonynak egy hónapra
1, 2, 4, 8 stb. személyre hány részecske lisztet, vajat, húst, borsót,
darát, sót kell kiszolgáltatni, hogy a háznép se a koplalás, se a
gyomortúlterhelés miatt ne szenvedjen. (NB: a sót jól el kell zárni,
hogy az egér hozzá ne férjen, mert ha az egér sót eszik, attól nagyon
elszaporodik.)
Továbbá: mivel kell etetni a háziállatokat? – Mennyi lisztet és mennyi
korpát kell kapni a molnártól a beküldött búzából? Hogyan kell kovászt
tenni, bedagasztani, kenyeret sütni? – Miért kell a lisztes ládának
észak felé fordítva lenni? S a kenyérsütés ott az északi hegyek közt nem
volt olyan tréfadolog azon időkben, mert a rozsliszt nagy ritkaság volt
s minden más elképzelhetlenből készült a kenyér. Csinálták azt tönköly
lisztből, pohánkából, csicseri borsólisztből. Galenus mindenekfelett
ajánlja a babliszt kenyeret. Dioscorides azonban vereshagymát kiván
belesüttetni. Inség idején pedig, mikor gabona nem terem, meg kelle
tanulni, hogy lehet kenyeret készíteni szárított vaczkorból,
birsalmából, galagonyából, héjastól megőrölt cseresznyéből, aszalt
bodzából, fagyökerekből és gombákból, a mi jó a szegény embernek; vagy
pedig mézkenyeret, borkenyeret, olajkenyeret, a mi uraknak és papoknak
való; azután húskenyeret, a mit Plinius dicsérve emleget, és
sajtkenyeret, a mi Zoroasternek volt kedvencz tápláléka. Azután hogyan
kell a gyümölcsöket épen eltartani, a befőtteket kékre, zöldre, veresre,
sárgára, megfesteni ártalmas hatás nélkül.
Azután: hogyan kell jó sert főzni? a mit a késmárki nők házilag szoktak
gyártani. A házi gazdáknak kinek-kinek a saját felesége, leánya készíté
a serét: nem itták azt a korcsmából.
Azt is meg kellett tanulni a jó gazdasszonynak, hogy minő gyógyszereket
tartson készen a háznál; mesterségesen összeállított liktáriumokat
százféle csodaerejű füvekből, a mi nem volt ám olyan könnyű mesterség,
mint a mostani doktoroké, a kik a hidegleléshez megrendelnek tizenkét
adag chinaport s azzal elvetik a gondját. A XVII-dik századbeli
háziasszony liktáriumához kellett galgant, dictamnus, angyélika,
gencziána, pimpinella, tormentilla, börvénygyökér, gyömbér, sárga és
veres szantálfaforgács, czitromhéj, arméniai márga, terra sigillata,
szerecsendió, fahéj, szegfűszeg, sáfrány, calmus, égetett szarvasszarv,
kámfor, thériák és nádméz! Hanem az aztán használt is minden baj ellen!
A kinek pedig igazán nagy baja volt, annak semmi sem használt meg
bizonyosabban, mint az a csalhatatlan liktarium, a mit Galenus
specificumának neveztek s a mihez vettek praeparált igaz gyöngyöt,
praeparált veres klárist, praeparált smaragdot; azután cubeba balzsamot,
paradicsomfát, szerecsendióvirágot, aranyfüstöt, pézsmát, bezoárt, manus
Christit, diagrydát, testszinű rózsaleveleket, fahéjfaolajat és alkermes
lekvárt. – Tudomány kellett ahhoz a hajdani háziasszonynak!
A mai világbeli ismeretes alfabeten kívül még volt harminczkét betűjegy,
a miknek értelmét a jó háziasszonynak ismerni kellett, hogy a szereket
megtudja rendelni, egy tojásdad kör, áthúzva vonallal jelentette azt,
hogy «só»; egy négyszög, alul egy kereszttel, azt, hogy «borkő»; egy
patkó azt, hogy «borszesz»; egy kör négy szarvval azt, hogy «olaj»; egy
dült négyszög azt, hogy «szappan»; egy háromszög azt, hogy «kútvíz»; két
háromszög hegyével összeállítva azt, hogy «lepárolt víz»; egy korona meg
egy csillag volt a «regulus stellatus». Ennek a tudása nélkül egy
asszony nem lehetett tökéletes.
Hát még a sok mindenféle aqua vitae készítés. Ezt most nem is tudják,
hogy micsoda. Pedig ennek a következő virtusai voltak: hogy először is a
vért meleggé és folyóvá teszi, azután a mérget a szívről eltávolítja;
végre a nedves és hideg matériákat felszárítja, azonkívül az emlékezetet
megerősíti. Hát a drága jó balzsamok, a mikkel a szenvedőnek az orra
nyilásait kellett bekenni, meg a mindenféle olajok, a miknek a
királynéja a «victriol» (nem vitriol!!), melyet «iható aranynak»
neveztek ősanyáink; végre a mindenféle vizek, eczetek, savak,
ellenmérgek, flastromok és füstölők, a mik nélkül rendes asszonynak a
háza nem szűkölködhetett soha, mert ő volt a családnak természetes
orvosa és ápolója.
S a konyhaművészet semmivel sem volt kevésbé bonyolódott, mint a
patikai. Őseink gyomra igen szövevényesen összerakott ételekhez volt
szoktatva. Tudomány volt az egy asszonyra nézve: nehezebb a
metaphysicánál.
Azonkívül ő rá nézett az egész kertészet, a mi ismét nem volt olyan
együgyü tudomány, mint most.
Ősanyáink, mint kertésznők, sok mindenfélét tudtak, a mi már azóta
feledékenységbe ment régen. Hogy a fáról le ne hulljon a gyümölcs, a
gyökerébe lyukat furtak s abba galagonya csapot vertek; hogy a
cseresznye korán érjék, a tövére oltatlan meszet raktak; a ki azt
akarta, hogy piros almái teremjenek, az ójtó galyat jól beáztatta
csukavérbe; s ha Tarestinus tanácsát követte, veres eperfába ójtott
körtét s annak a husa aztán piros lett; ha azt akarta, hogy a gyümölcse
zamatos legyen, a fa oldalába lyukat furt s aromaticus olajakat töltött
bele. Ősanyáink kitalálták, hogyan kell a körtefát szőlőtermésre
kényszeríteni; emberfej alakú czitromokat termelni; betüket mutató
fügéket produkálni, a miknek mandula magja van belül; tudták a módját,
hogyan kell a diót héj nélkül papirba takarva elültetni s akkor héj
nélküli diót fog teremni; a naspolyát rózsafába ójtani, a mikor az édes
és szagos gyümölcscsel ajándékoz meg; ha pedig azt akarták, hogy a
keserű mandula édeset hozzon, Theophrastus utasítása szerint vas
szegeket vertek a gyökerébe; – megtudták becsülni a holdat, mint a kerti
növények tenyészetének vagy előre, vagy hátramozdítóját; – még a jámbor
becsületes burgonya számára is százféle utasítással szolgáltak, nevezvén
azt a, csak nem rég Amerikából behozott gumót «adenes caradensesnek» meg
«tartufli»-nak, a mit cserépben, melegágyban neveltek, üvegben, mázos
fazékban elraktak olaj közé téve; a minek az angolok szerelemrehevítő
erőt tulajdonítottak, a francziák szárazbetegséget gyógyítottak vele; a
burgundiak ellenben eltiltották, mint a bélpoklosság előmozdítóját.
Ismerték és mívelték seregeit az olyan kerti növényeknek, a mikről az
utókor még csak beszélni sem hall többé. Minden ételük tele volt
válogatott fűszernövényekkel. S a végtelen nagy számú gyógyfüvekkel és
festőnövényekkel egész vásárt üztek; a sáfrány a szepesi piaczokon
mázsaszámra került eladásra s elhordták Törökországig: a jó szepesi
gazdasszonynak kincsbánya volt a kertje.
Hát még azután a virágos kert dolga! Ebben az időben volt egész
világszerte az a nagy tulipán-szédelgés, a mi a jelenkor alapítási
szédelgésben találja csak párját. A virágkertésznek diákul és francziául
kellett érteni, hogy megértse a becsét a «gagner un oeilles,» a «hazard»
a «paragonner» rendkívüli szerencséjének; a mi annyit jelent, mint egy
új válfaj virág előállítása, vagy petytyegetett tulipánok és rózsák
előteremtése egész franczia terminologiát kellett a fejében tartania, ha
megakart élni. A hozzáértő kertésznőnek tudnia kellett, hogy micsoda
virágfajok vetendők és ültetendők [01.png], [02.png], [03.png] aztán
[04.png], [05.png], [06.png], csillagképletei alatt? miknek árt a
[07.png], [08.png], [09.png]? s mily ritka növények azok, melyek a
[10.png], [11.png] és a [12.png], csillagzatokat kedvelik. A mi végett a
kalendáriumot szüntelen a kezükben kellett tartani.
Hja bizony azt mind nem adták ingyen! Ennek a tudománynak saját irodalma
volt, élén a hirhedett Tabernaemontanus műkertészszel és tudóssal, a ki
egy millió forint ára tulipánnak és szegfünek volt ura s hajókat
járatott Európa, Amerika és China között növények szállítása végett. –
Európa legkitünőbb litteratorai nem szégyenlettek a virágokkal
foglalkozni, épen úgy, mint a mostaniak a politikával s Verulami Baco, a
nagy philosoph s Anglia államkanczellárja, a helyett, hogy a bomlott
keleti kérdésen törte volna a fejét (a mire ugyan akkor sokkal jobb
alkalom lett volna, mint most,) abban harczolt Sturmius és Wormius német
tudósok szövetsége mellett, hogy diadalmasan bebizonyítsa Bauhinus
franczia ellenében, hogy a scythiai Borametz-fa csakugyan létezik,
melyet Scaliger fedezett fel, s melynek az a tulajdonsága, hogy a
lehajló ágain levő virágoknak szájuk van s azokkal a Borametz a körüle
termő füvet lelegeli: sőt ennek van egy testvére, a mely meg épen a
virágaira repülő legyeket eszi meg.
Az ilyen dolgokat aztán üdvösségesebb dolog volt olvasni a fiatal
hajadonoknak, mint az újabb időkbeli mendemondákat és hivalkodásokat.
S ha pedig szerelemről, vagy ellenszenvről kellett nekik valamit
megtudni: ezen bölcs iratokból bőségesen megtudhatták, hogy a fügefa és
a ruta szeretik egymást, azért szokás rutát ültetni a fügefa mellé, a mi
viszont a békákat, a füge ellenségét elkergeti; a spárga szereti a
nádat; a rozmaring a zsályát, ezért, a ki rozmaringot akar ültetni,
annak elébb zsályával kell megdörzsölni a kezét, hogy rászája
megéledjen; a narancs szereti a cyprust; a szőlő a cseresnyefát; a
liliom szeret a rózsa mellett, de a foghagyma mellett is, a mi az ő
dolga; ellenben vannak növények, a mik egymást gyűlölik, ki nem
állhatják: ha a nemes anthorát a vad napellus közelébe ültetik, minden
ápolás daczára elszárad, elfonynyad; a cicuta és az angelica elpusztítja
egymást; a szőlő ellensége a káposztának; a mi annyira megy, hogy ha egy
ember bortól megszédült, ha káposztát eszik rá, kijózanul tőle, ha pedig
a fazékban fövő káposztára bort locsintanak, a káposzta soha se fő meg
puhára. (Sokkal üdvösségesebb volt ilyen szerelmes történeteket olvasni
az ártatlan hajadonoknak, hogysem mint olyanokat, melyek férfiak és nők
között történnek, a miket ha igazán megtörténtek is, jobb elhallgatni,
mint kipublikálni; mert vagy megborzad tőlük a szemérmes olvasó, vagy
pedig ellenben kedve támad neki azokhoz hasonlót cselekedni.)
A szép Mikhál pedig mind ezen tudományokat nem csak erős észbeli
tehetséggel, de valódi kedvvel is tanulta; ebben talált gyönyörűséget,
hivatást és hasznot. Könyvei, gazdasága, virágai mulattatták s
jövedelmet hoztak, a mi nem megvetendő: ha meggondoljuk, hogy azon
időkben egy lúdnak az ára volt egy dénár, egy tinóé három magyar forint,
egy paragone-tulipán hagymáért pedig senki sem sajnált tíz koronás
tallért. És a mi a legnagyobb haszon volt: a virágok és könyvek elvonták
a leányt a világi hivalkodástól. S ebben feküdt a nagytiszteletű úr
rendszerének alapja.
Mikor el kellett távoznia hazulról leczkékre: elővette a grammatikát, a
lexicont, meg a foliánsokat; feladott belőlük Mikhálnak könyvnélkül
megtanulásra annyit, a mennyi elég volt arra, hogy azt az időt teljesen
lefoglalja, a mit a professornak a lycaeumban kellett tölteni s azzal
bezárta a ház ajtaját s zsebébe tette a kulcsot. Mikor aztán hazajött,
akkor kikérdezte a feladott leczkét pontosan. S ez csalhatatlan ellenőr.
Cseléd, gouvernante megcsalhatja a kérdezősködőt, de a folians nem
csalja meg. Az rávall a leányra, hogy ott volt-e a szeme a könyvben az
egész idő alatt, vagy másutt kalandozott?
Ennélfogva a szép Mikhál rengeteg sok tudományt összegyűjtött.
A házból csak ünnepnapokon szokott kijárni és csupán a templomba,
rendesen atyja oldalánál. Olyankor kávébarna ruhát viselt, állig érő
gallérral, a ruha ujjai egész a körmehegyéig értek, ővén nem volt semmi
boglár, mint a hogy más leányok fel szokták azt cziczomázni. A pártája
is egészen fekete volt, s arra hosszú fátyol volt terítve, mely elől
egész arczát körülfogta, hátul pedig termetét annyira betakarta, hogy a
hosszan leeresztett két hajfonatból még annyi se lássék ki, valjon
szőke-e az, vagy gesztenyeszínű? A szemeinek sem volt szabad elárulni,
valjon kékek-e vagy feketék? Hanem éneklés alatt szépen a zsoltárba
nézve, a lesütött szempillák alá kelle rejtőzni azoknak, prédikáczió
alatt pedig a lelkészre szegezve maradni, a mikor férfi a szeme közé nem
nézhetett; úgy levén bölcsen elintézve, hogy a férfiak is külön
padosztályban üljenek, a nők is külön; még pedig a férfiak a nők háta
mögött. A diákok pedig olyan magasan ültek a chorusban, hogy annak a
szélétől épen sehova se láthattak, mint csupán a zsoltárt jelező
táblára.
Lakodalomba, torba, mulatságba soha sem hordta a nagytiszteletű úr a
szép Mikhált. A canonok tiltják a pap leányának a tánczot. De más
leányokkal sem engedte barátkozni, mint a kik csak haszontalanságokat
fecsegnek.
A háza is ahhoz való volt, hogy minden csábítási alkalmat elzárjon jó
eleve. Mikhál szobájának ablakai mind az udvarra nyiltak, azt pedig két
oldalról elzárta a szomszédok tűzfala; a negyedik oldalon nyitva volt az
udvar a kert felé, de azt meg magas kőfal zárta el a világtól és az is
szegekkel volt kiprémezve, s a fal és szegsor még nem volt elég: túl
rajta a nagy piacztól, hol a diákok lapdázni szoktak, egy nagy pocséta
árka választá el, melyről a kézsmárkiak azt állították, hogy ők abban
pisztrángot termesztenek, de inkább hihető, hogy házaik természetes
védelmére hagyták azt ott a város közepén s csak felhőszakadások
alkalmával töltötte meg azt a patak pisztránggal, a mit a halastavakból
lesodort. Ilyenformán a szép Mikhál szive egy oly megerősített várnak
volt tekinthető, melyet se fortélylyal, se erőhatalommal bevenni
ellenségnek nem lehet.
Ellenségnek tekintetett pedig minden férfinemen levő halandó, a ki nem
épen a nagytiszteletű úrnak különösen kiválasztott kedvencze volt.