Vôt ėgy embör, a ki a fiját sosė intötte, hanem a rosz cseleködetre
tanította. Anynyira elroszszult a gyerök, hogy mán mikô erősödött,
bujdosójé köllött neki lönni. Itt oszt a gyerök az erdőbe tanyázott
mindég, mer faluba, városba nem möhetött sosė, mer a röndőrök, csöndérök
nagyon mögverték. Az erdőbe osztán fagyükerekkel mög nádböngével (= töve
a nádnak) élt. Ėcczör az erdőbe mönt a fijatal embörnek az apja fájé és
ű möglátta, hogy az erdőszélin a fát szödögeti, mögüsmerte, de az apja
űtet nem üsmerte mög, mer mán akkô nagyon mögszőrösödött, nem
borotválkozott. Aszongya néki: „Ugyan, bácsikám! gyűjön ki hônap is,
hozzon ken kinyeret, mer mán régön nem öttem, inkáb szödök érte jórakás
szárazfát!“
Az embör csakugyan is kimönt másnap, a fijatal embör az erdőszélin
várta, de fát nem szödött. Mikor odaköszön az öreg embör: „Jó napot,
édös fijam!“ Aszongya a fijatal embör: „Agygyon Isten kennek is, öreg
bácsi! No – aszongya – hozott kend-ė kinyeret?“ Aszt kérdöszte legelsőb
is. Aszongya: „Hosztam“. „No, ha hozott kend, gyé kend be âra az erdőbe,
ott van az a rakásfa, a kit szöttem, ottan majd bekötheti ken!“ Mikor
anynyira bemöntek, hogy mos má nem láthatta sėnki, aszongya neki: „Hát,
öreg! fogja ken mög eszt a vékon fát és húzza kê lė a fődre!“ Az öreg
lėhûszta, a fija asz kérdöszte: „Hajlik-ė?“ Aszongya az öreg: „Hajlik“.
„Most emerrül próbálja ken, a másik ôdalára hajlítani!“ Az öreg âra jis
hajlította, âra jis hajlott; mögén kérdözi a fijú: „Hajlik-ė?“ Aszongya
az öreg: „Hajlik“. „No, fogja ken mög eszt a vastagot, hát e hajlik-ė,
húzza ken!“ Aszongya az öreg: „Hasztalan húzom! mer e mán öreg, nem
hajlik“. „Hát, tugygya ken, hogy ha öreg a fa, nem hajlik? Üsmer kend-ė
engömet?“ „Nem üsmerlek“, mongya az öreg. „Én vagyok a ken fija, a kit
kend a roszra tanított, nem hajlított kend, akkor még hajûttam vôna.
Kennek köszönhetöm, hogy mos ijen vagyok, hanem mos mögnyúzom kendet
eleventen!“ Akor odakötötte a fáhon aval a kötéllel, a kivel az öreg
mönt fájé, oszt mögnyúszta, akkor êmönt az (bíró) urakhon, bejelöntötte
magát, mos mán tögyenek vele, a mit akarnak. Kérdöszték az urak, hogy:
„Mijé nyúszta mög eleventen az apját?“ Aszonta, hogy ű nem lött vôna
ijen, ha az apja roszra nem tanította vôna, mos mán nem fog rosz lönni,
nem fogi sėnkijét sė bántani, még ha az úcczán tanáli is, viszszaagygya.
Az urak aszonták, ha az apja nem tanította vôna roszra, űtet sė nyúszta
vôna mög; akkor az embört szabadlábra eresztötték.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –