Szép özvegy. (Másnap reggel, azaz délfelé salonjában sorban törülgeti az
étagèreken és kandalló-párkányon felállított szobrocskákat.)
Azt mondta, hogy itt áll a szobra a többiek között. De ugyan melyik
lehet az? Ez itt Széchenyi, ez Petőfi, ez Schiller, ez Beranger, ez a
búsuló juhász. Csak nem ez az tán? Talán hát ez a honvéd? De azt meg
nagyon jól ismerem. Csak nem az indiai Isten, Wisvamitra? Vagy az
Apolló! Hová gondolok? Ilyen costümeben nem járnak látogatni. S hogy ő
nekem a költeményéből tiszteletpéldányt küldött? s azt én válasz nélkül
hagytam? s az ő neki nagyon fájt? Nem birom kitalálni. Pedig valamennyi
szobrot kezembe vettem már! egészen megfázott tőle a körmöm. Lizette!
mért nincs ebben a kandallóban még felszítva a tűz?
Szobaleány. Mert nagyon füstöl.
Szép özvegy. Hát el kell híni a kéményseprőt, hogy tisztítsa ki.
Szobaleány. Szaladok.
Szép özvegy. Útközben a divatárusnőhöz is nézzen be a holnapi bálra való
fejdiszemért, én addig majd itt leszek, s vigyázok a salonra, míg a
kéményseprő itt jár.