Másnap reggel már meg tudta Feodor, hogy mi változás történt odakünn a
világban?
Nagy csapat fegyveres nép tódult a tornyát elzáró sánczok felé a sziget
oldaláról, mig a tenger felől a hadihajó fordítá felé hármas ágyusorának
torkait.
No de a hajó messze van, közelbe nem jöhet s a polgárkatonaság nem
harczol igazán.
Mielőtt arra kerülne a sor, üdvös szokás szerint előbb az ostrom alá
vevők felszólítják a megszállt hadat a békés feladásra.
A trombitás hirnök nyomában jön a szuperintendens, mint előzetes
békeapostol. Felhivják a torony lakóit, hogy álljanak szónak.
Feodor odaküldi hozzájuk a legvénebb martalóczot, a ki a háznagyot
játszta: a süketet. Beszéljék annak a fülébe a szép mondásaikat.
Csakhogy a háznagy nem süket, ha nem akarja. Ő is csalt a csalók között.
Ez jól megérté a békekövet felhivását: «mindenkinek szabad elvonulás és
büntetlen élet: kiki annyit elvihet a toronyban felhalmozott kincsekből,
a mennyit a válla elbir. Csak a torony urát magát adják ki élve a
büntető igazság kezébe».
A visszatérő várnagy elébb megsugta a felhivás tartalmát az őrt álló
czimborának, így szájról-szájra a többi megtudta mind.
Mikor aztán a torony ura oda lépett közéjük, körülállták, megfigyelték.
– Czimboráim! szólt Feodor; itt a próba napja, a hol megmutatjuk a
világnak, hogy mit ér negyven ilyen ficzkó, mint ti vagytok, egy vár,
meg egy sziklazátony közepett? Tizenkét ágyunk van, lőszerünk tömérdek,
élelmünk a világ végéig elég. Ezen a hosszú sziklanyelven, a ki felénk
közelít, lesöpörjük, mint a hangyát; a ki a tenger felől jön, fenékbe
lőjük s ha elnyomnak bennünket, légberöpítjük magunkat ellenségeinkkel
együtt, ott is összefogózva maradunk s vagy ők visznek fel bennünket a
maguk mennyországába; vagy mi őket velünk a magunk dicső pokolországába.
Fel, tűzre és vasra barátim.
Máskor nagy hurráh-ordítás fogadta az ilyen beszédet, most csak a
szájaikat fintorgatták a marczona hősök. Előlépett a görbehátú.
– Hallám a szép szót, patronus uram, mert hát nem volnék már süket; s
azt mondanám rá: hogy igen szép vallás volt ez, a mire te minket
tanítottál. «A mi nekem jó, az a jó, a mi másnak rosz, az nem rosz; a
hűség erény és így a pokol fiainak nem való.» Nekünk szabadság van
igérve s egész hátikosár kincs fejenkint: ez nekünk jó, tehát jó; ha
téged kiadunk élve, téged négyfelé vágnak: ez neked rosz, tehát nem
rosz. Ha hozzád sem leszünk hűségesek, akkor tökéletesen tetszeni fogunk
az ördögnek. Tehát inkább csak kiadunk mi téged, mint hogy veled együtt
a légbe röpüljünk.
A körülállók mind nagyot nevettek rá.
Feodor maga is kaczagott.
Hisz ez az ő saját tanainak a diadala volt.
«A mi nekem jó, az a jó; a mi másnak rosz, az nem rosz.»
Nagyon megtanulták tőle.
– Hanem azért még sem kaptok semmit.
Mielőtt hozzányulhattak volna, kirántotta a pisztolyát s egy lövéssel
szétzúzta a koponyáját.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Sándor és Pál visszamentek az országukba s megosztoztak békében apáik
vagyonán.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A dagői torony pedig most is ott áll a sziklaszoros előfokán s jó
menedéket ád a hojszáknak és tengeri sasoknak.