Kezdetben voltak a betűk és én így szóltam: »úr ír«. Az úr, akiről itt
szó volt, magas ember volt, fején fényes cilinderrel – hogy miről és mit
ír, arról kevés sejtelmem volt, de éppen azért izgatott ez a kérdés.
Egyik barátomtól megkérdeztem, de az kitérő választ adott.
Egy másik barátom engem kérdezett, hogy mi hol lakunk. Az uccát nem
tudtam pontosan megmondani, de biztosítottam, hogy Pesten az a
legelőkelőbb ucca. További kérdésekre kicsit zárkózottan, mint olyan
ember, aki magánügyeiről nem szívesen nyilatkozik, – de rövidségéhez
képest elég plasztikus válaszban elmondtam neki, hogy mi csak néhány éve
lakunk itt, azelőtt a Bakonyban birlaltunk szerény kastélyt, a hozzávaló
ménessel és két wigwammal. Meg voltam róla győződve, hogy a barátom nem
tudja, mi az a wigwam és bosszantott, hogy nem kérdezi, tehát úgy tesz,
mintha tudná.
Barátom azonban nem kérdezte, sőt a saját dolgaira tért és elmondta,
hogy náluk vettek egy fürdőkádat. Könnyedén bólintottam és futólag
megjegyeztem, hogy nálunk van már ugyan négy kád, egy az ebédlőben, egy
az írószobában és kettő a wigwamokban, de tudomásom szerint most vesznek
a hozzámtartozók még ötöt, melyek közül kettőre rácsavarható laterna
magikát szereltek fel és egy kis gépet, amelynek segítségével a fürdőkád
magától mozog, mikor benne ülök, – sétál forog, sőt egy kicsit – egy
egész picikét – fel is tud emelkedni a levegőbe.
Arra a figyelmeztetésre, hogy hiszen a wigwamok bakonyi kastélyunkban
vannak és nem itt Pesten, megmagyaráztam, hogy itteni lakásunk csak
ideiglenes és hogy a kastélyt most alakítják át amerikai rendszerüvé.
Megjegyeztem, hogy e célból éveken át tanulmányoztam Amerikát, mert apám
engem bizott meg ezzel a jelentéktelen dologgal, egy kicsiny, de tartós
gőzhajót bocsátott rendelkezésemre: – akkora az egész, mint ez a pad, de
nekem igazán nem kellett nagyobb, fő hogy a vitorlát derék gépem mindig
jól hajtotta és így néhány hónap alatt megtettem az utat. Őszintén
bevallottam, mert nem szerettem a hazudozást, hogy a kis gőzhajó már
nincsen meg, – egy gyárba adtuk, ahol mostan tágítják egy kicsit.
Ezután bizonyára abbahagytam volna ezt a témát, mert akkoriban még nem
voltam barátja a fecsegésnek és dicsekedni se szerettem: – de hát mit
tehettem, a barátom kíváncsiskodott és tudni óhajtotta, milyen rangom
volt a hajón. Mosolyognom kellett ezen a naivságon és tartózkodó, de nem
barátságtalan leereszkedéssel megmagyaráztam neki, hogy ezen a hajón
nincsenek rangok és ilyenre én nem is reflektáltam, – különben pedig egy
régebbi tengerészutam alkalmából, amiről most nem akarok beszélni,
megkaptam a másodtábornoki kinevezést és címert és én teljesen meg
voltam elégedve ezzel.
Barátomat érdekelte, hogy rablókkal nem találkoztam-e abban az időben.
Jólelküen felvilágosítottam, hogy a tengeri rablók csak vitorláshajókat
támadnak meg: – s ha e fajta kalandokban volt némi szerény szerepem, az
csak szárazföldi rablókkal és gyilkosokkal kapcsolatban történhetett,
akiket apámmal együtt hajtottunk a bakonyi rengetegben. A felidézett
emlékek hatása alatt röviden elmondtam egyik érdekes hajtásunkat, mikor
tizenkét rablót és négy gyilkost hajtottunk almáspejkón, akik fára
másztak előlünk, mire apám addig rázta a fát, míg négy rabló és – ha jól
emlékezem – egy gyilkos leesett. Ezek közül hármat otthon
megszelidítettünk és a kisebb házimunkák elvégzésére szoktattunk.
Láttam, hogy barátomat meglepik az apámról mondottak: megkértem tehát,
ne szólna senkinek ezekről a dolgokról, mert nem szeretem, ha
kérdezősködésekkel zaklatnak. Apám valamikor megállított két lokomotivot
félkézzel és emiatt most nagyon nehéz a helyzetünk, – kiderült ugyanis,
hogy a lokomotivok az ellenségé voltak és emiatt apámnak sok baja volt
az ellenséggel. Ha megigérné, már mint a barátom, hogy igazán nem említi
senkinek ezt a dolgot, akkor – titoktartásra – közölném vele, hogy a
király sajátmaga volt kénytelen beleavatkozni az ügyekbe. Egy reggel
személyesen megjelent bakonyi kastélyunkban, – még egyszer
figyelmeztetem, ne említsen erről semmit, mert súlyos politikai
következményei lehetnek, ha valaki megtudja. Szóval – ha igazán érdeklik
ilyen jelentéktelen dolgok, amiknek én kevés fontosságot tulajdonítok –
megjelent a király és igen kérte apámat, ne ingerelné az ellenséget.
Apám becsületére hivatkozott, de aztán megegyeztek valamiben, azt én nem
tudhatom, hogy miben, mert engem nem vontak bele a tanácskozásba.
Különben pedig a fagylaltosgépekre kellett felügyelnem, mert akkor egész
nap fagylaltot ettünk, – nem úgy említem ezt, mint kivételes dolgot,
mert őszintén szólva, mi reggelire fagylaltot és csokoládét szoktunk
enni – de akkor délben is fagylalt volt.
Barátom figyelmesen hallgatott végig és egy üveget mutatott, amivel a
betűket nagyobbnak lehetett látni. Mosolyogva jegyeztem meg, hogy
ismerem ezt a szerszámot: hiszen nekünk otthon van egy há… három méter
nagy darab belőle, amibe ha belenéz az ember, egy betűt akkorának lát,
mint egy kisebb ház, – ezzel az üveggel mi gyakran nézzük a csillagokat.
Ó igen, nagyon helyes kérdés, a Mars-csillagot is szoktuk nézni vele.
Hogy mekkorának látjuk? Na, nem nagynak, – akkorának talán, mint az
Erzsébet-tér – de viszont nagyon tisztán és világosan meg tudjuk
különböztetni az egyes tárgyakat.
Ó igen, elég érdekes dolgok, amiket látunk. A Marson főleg hangyák
vannak, de akkora mindegyik, mint nálunk egy ember. Páncélos hangyák
vannak és repülő hangyák, – és mondhatom, jelenleg éppen nagy a
mozgalom; tudnia kell ugyanis, hogy kétféle hangya van a Marson: vörös
hangyák és fekete hangyák és ezek éppen háborúban vannak egymással.
A részleteket aznap nem mondhattam már el barátomnak, de hazafelé,
útközben, összeszedtem gondolataimat a vörös és fekete hangyákkal
kapcsolatban, hogy másnap, ha megint szóba kerül ez a dolog, helyes
válaszokat adhassak tudnivágyó barátomnak.
Másnap, mikor barátom megint előhozakodott az üveggel, már örömmel
értesíthettem őt, hogy az előtte való este – direkte az ő kedvéért –
behatóan tanulmányoztam a hangya-háborút, jó teleszkópom segítségével. A
vörös hangyák hadállása most elég jó, mondtam, – egy nagy hegy mögött
helyezkedtek el és készülnek átkelni a folyón, zárt sorokban, a vörös
hangya-király vezetése alatt, aki nyolcszáz millió vörös hangyát
vezényel. Érdeklődésére megigértem, hogy holnapra áttanulmányozom a
fekete hangyák hadállását is, és bővebben referálok a fekete
hangyakirályról, aki már most is rokonszenves nekem, mert haláltmegvető
bátorsággal védte magát egy hegyszorosban, ahol gondolkodva sétált
éppen, midőn egy barlangból vörös hangya ugrott elő és kardját
lobogtatva rátámadott.
Hazafelé menet főleg a fekete hangyakirállyal foglalkoztam. A vörös
hangyával szemben tanusított viselkedése mondhatatlanul meghatott engem
is. Éreztem, hogy ilyen viselkedéshez nemcsak roppant testi erő és
bátorság kell, de őszintén szólva, olyan lelki nemesség, mely a gonosz
és áruló támadásokkal szemben éppoly kérlelhetetlen szigort vált ki egy
királyból, mint ahogy jóvá és könyörületessé hangolja őt saját népével,
az özvegyekkel és árvákkal és más védtelenekkel szemben.
Biztos voltam benne, hogy a fekete hangya-király előbb-utóbb győzni fog,
de barátomnak ezt nem mondtam meg. Tudtam, hogy a fekete hangya-király
fölényes győzelme csak akkor hat rá teljes erővel, ha előbb végigkíséri
a megpróbáltatások egész kálváriáján: – közöltem hát vele, hogy a vörös
és fekete hangyák között kitört háború egy óriási mű anyagát képezi: ez
a mű egy akkora könyvben van leírva, mint ez a ház, ennek a könyvnek a
lapjait gépek hajtják és az ember egy hídon állva olvassa a lapokat: –
egy lap akkora, hogy a felére rá lehet írni az egész Robinzont. A
hangyák háborúja négyezerkétszáz lap hosszú lesz.
És aznap, hazamenet, részleteket dolgoztam ki magamban, hogy másnapra
kész legyen az anyagom. Két hangya összebeszél, hogy elárulja a fekete
hangya-királyt, – egy sötét völgyben találkoznak és éjnek évadján
megtámadják a palotát. Szerencsére a hangyakirályné ébren van és
figyelmezteti férjét. Azonnal fellármázzák a tábort, két főhangya
vezérlete alatt megindul a hadsereg és hosszú, sötét rajban megindul a
tenger felé…
Erről a fekete, kanyargó rajról beszéltem másnap. Távol a tenger vize
csillog a lemenő nap fényében. Vadregényes hegyek és végtelen lapályok
váltakoznak. Az erdők mélyében, fák között, bokrok árnyában rejtekeznek
és figyelnek a vörös hangyák. Órák kérdése, mikor törnek elé… A fekete
raj komoran, baljós nyugalommal, összenyüzögve zúdul le a völgyre…
Így lettem íróvá.