Tisztelt Uram!
A magyar hírlapírók sorában önt tartom a legjelesebbnek. Rég ideje már,
hogy minden sorát olvasom, mert szakavatottságát, ügyszeretetét,
tárgyilagosságát és szókimondását nagyrabecsülöm. Több czikkét könyv
nélkül megtanultam és műveinek legnagyobb része megvan papirjaim közt,
így Coriolanusról írott birálata, melyben ön többek között azt írja,
hogy az én Menenius Agrippámat a világ legelső művészei is tanulmány
tárgyává tehetnék. Az angol tánczos-operett elleni küzdelmében senki sem
kisérte az ön közhasznu működését nagyobb rokonérzéssel, mint e sorok
szerény írója; s nem mulaszthatom el, bár kissé elkésetten, gratulálni
ahhoz a tanulmányához, a melyben ön a boldogult Szépligethyt szétszedte.
Még csak azt kell megjegyeznem, hogy a »Háromcsőrü kacsá«-nak az ön
jeles tollából származó fordítása a magyar széppróza egyik
legsikerültebb alkotása! Nekem elhiheti, mert multam feljogosít annak
kijelentésére, hogy én értek ehhez, s ha mondom, akkor úgy van, mert a
hírlapiró urakkal általában nem szoktam rokonszenvezni.
Szóval csakis – sőt kizárólag! – az ön jeles tolla méltó arra, hogy
szóvá tegye azokat a visszaéléseket, a melyekről az alábbiakban szólok.
Azért bizalommal fordulok önhöz, tudván, hogy ön minden igazságos ügynek
gyámolítója, hogy ne mondjam: mentsvára!
Kétségtelenül értesült róla, tisztelt uram, hogy a néhai Kadarkuthy gróf
felső györöki kastélyát és parkját a magyar szinészet érdemeseinek
hagyományozta, olyképp végrendelkezvén, hogy a györöki kastély
menedékházul szolgáljon, melyben a legkiválóbbak és legérdemesebbek
holtig tartó ellátásban részesüljenek. A végrendelet nem is maradt irott
malaszt, már a mi az intézkedés betű szerint való végrehajtását illeti,
sőt immáron huszonheten szorongunk a györöki rozoga kastélyban, de a mi
a nagylelkü végrendelkező nemes intenczióit illeti… ó, uram!… persze ezt
odafenn senki se gyanítja!
Uram! Én ettem a vidéki szinészet keserves kenyerét, sokat nélkülöztem,
s később, midőn »Belizár« első előadása után a budapesti közönség
eladdig hallatlan lelkesedéssel, s azóta felül nem mult tapsorkánnal
avatott kedvenczévé, senki se sejtette, hogy húsz éves koromban mennyit
koplaltam, s hogy sikereimet ernyedetlen munkával és igen sok lemondás,
nélkülözés árán érdemeltem ki!… Megvallom, uram, voltak napok, a mikor
éheztem, igen, uram, éheztem! Nem szégyellem, mert nemzetemért tettem.
Mit tudja azt a mai generáczió, micsoda világ volt az, mikor én Vecsey
társulatánál, proporczióra, frakkban, de ing nélkül játszottam Bligny
herczeget!
Mondom, uram, ifjuságom gazdag volt borus napokban; de soha, a
legsötétebb időkben sem ettem oly gyalázatos kosztot, mint itt, a
györöki bagolyvárban! Mindig Magyarországban játsztam, mert bár
Bulyovszky Lilla, a ki engem tartott a legjobb Armandnak, rám
irányította a külföld figyelmét, engem hazámtól aranyhegyekkel se
lehetett eltántorítani!… s azzal, hogy Magyarországban játsztam, már
megmondtam azt is, hogy olyankor, a mikor egyáltalán volt mit, mindig
jó, magyar kosztot ettem!
És ime!
Nem, uram, önnek nem lehet fogalma róla, milyen itt az élelmezés! A
rabok fellázadnának. Hogy mivel főznek, sütnek itt, azt nem tudom. Talán
margarinnal. De nem, mert a margarin drága. Inkább faggyúval, mert az
olcsó. És mit Lear király, Brankovics, Belizár!… A haladó kor elrohant
fölöttetek! Szegény Yorick!
Hát azt érdemeltem én, hogy mikor a sors lesodort az aktivitás
mezejéről, a kénytelen nyugalom sanyaru napjaiban faggyus kosztot
egyem?! Hogy miután egy negyedszázadig voltam a nemzet napszámosa, mint
naturburs, bonvivant, első szerelmes, drámai hős és nemes apa, végül
megmérgezzenek?!
Nem, uram, a nemes alapító nem ezt akarta! Nem ezt!
Mit ér a kies vidék és a jó levegő! A levegővel nem lakik jól az ember.
Provence daltelt mezői és generálszaft! Kaczagnom kell, uram, kaczagnom,
míg kezemből kiesik a pohár…
Írja ki, kérem, a Művészet rovatba, hogy az élelmezés rendszerén
változtatni kell. Kiki pénzben kapja ki a ráeső részt, és kiki maga
élelmezze magát!
Abban a reményben, hogy szerény kérésemet nem fogja megtagadni, előre is
köszönöm szívességét, és nagyrabecsüléssel maradtam
leghívebb tisztelője: _Rábay Zaránd_.