Valaha régen, az operett fénykorában, néhány esztendőn át Sári és Váry
voltak az operett-királyok.
Az ő társasczégük szállította a szinházaknak a legvígabb,
legbolondosabb, leghatásosabb operett-szövegeket. A szinházigazgatók
csak velök dolgoztattak; a zeneszerzők közül csak annak volt
szerencséje, a ki tőlük szerezhetett szöveget.
Ők voltak a pompás, csengő, gyujtó hatású és mulatságosan furcsa
rímeknek a nagymesterei. Az ő tollukból ömlött a zengő szó a
legtökéletesebb könnyedséggel, a legédesebb lágysággal, a legtarkább
szinekben. Az ő csipkeruhás és mégis fátyolkönnyű verseik motoszkáltak
legtovább a néző fejében.
A zeneszerző néha ólomlábon járt, de az ő szavaik mindig utólérhetetlen
vígsággal és szédítő vakmerőséggel röpködtek, mint sok-sok ifjú fecske,
és köztük egy-egy pacsirta.
A mit mondtak, az csupa ötlet, kedvesség és finom gúny volt, a mely csak
az általános emberi gyöngeséget bántotta; csupa elmésség, szelid humor
és gráczia. Verseik meglepő fordulatossága jókedvet árasztott; tréfáik,
művészi köntösükben, gyönyörködtettek, szerte kalandoztatták a
képzeletet, és néha álmodozóvá tették a meglepett hallgatót.
Hanem rettenetesen illetlenek voltak.
Illetlenek voltak már akkor is, a mikor Charivari néven követték el első
pajkosságaikat az ujságok verses rovataiban. Illetlenségök növekedett,
mikor Sárira és Váryra magyarosodva első operettjükkel kopogtattak a
Siker kapuján. És végül, mikor a szinházigazgató urak, ezek a komoly,
szigorú üzletemberek (hallgatva arra a tanácsra, a melyet a közönség
kedvét lesve, legtitkoltabb énjüktől szereztek) rámutattak a
hivatalszobájuk falán olvasható jelmondatra: »Szerelem kell a népnek!« –
illetlenségök többé nem ismert határt.
Önmagukról megfelejtkezett mitológiai istennők, gyönyörű asszonyi
idomok, pogány szerelem, szoknyaráncz, trikó – efféle volt az, a miről
daloltak. A többit az elbeszélő már nem is írhatja le.
Mert – hej, huj, trallala, lárum! – bajos volna kinyomatni az a sok víg
bolondságot, a mit Sári és Váry összefirkáltak… noha valójában kissé
szomorú fiúk voltak.