Sok év haladt el, s Öreg Igaz János egészséges volt, mint a makk. Soha
se gondolt rá, hogy a padláson egy koporsó várja, várja, de hiába várja.
De egyszer az történt, hogy a szomszédja, Fekete Nagy Péter, igen
megbetegedett. Fekete Nagy Péter szegény ember volt. Azért a felesége,
látván, hogy az urának el kell pusztulnia, így szólt:
– Nem azért mondom, de az Isten mindnyájunkkal szabad, s bizony jó volna
előre megvásárolni az Öreg Igaz Jánosék koporsóját. Öreg Igaz Jánosnak
most már nem kell, s ő bizonyosan olcsóbban adná el, mint ha majd az
asztalostól kell venni. Öreg Igaz János bizonyosan örül, ha túladhat
rajta.
– Biz’ az jó volna – felelt Fekete Nagy Péter.
A felesége hát átment a szomszédba, hogy majd jó olcsón megveszi a
koporsót.
Öreg Igaz János azonban hallani se akart a vásárról. Nem azért
csináltatta, hogy ne legyen, hanem azért, hogy legyen. Módos emberhez
úgy illik, hogy ne lássa hijját semminek, és módos ember megvárhatja,
mig a pénze meghozza a gyümölcsöt.
De a felesége pártját fogta a másik asszonynak.
– A szomszédnak kell a koporsó, kelmednek meg nem kell. Minek
tartogassuk a padláson? Úgy se szeretem, hogy benne tartjuk a paszulyt;
még majd úgy járunk, mint Tánczos Lakatosék.
Tánczos Lakatosék úgy jártak, hogy előkelő és gazdag emberek lévén, két
koporsót csináltattak előre: egyet az embernek, egyet az asszonynak. A
koporsókat felvitették a padlásra, s az egyikben ők is paszulyt
tartottak. A gondviselés úgy rendelte, hogy előbb Tánczos Lakatos haljon
meg. Az üres koporsót lehozták, a halottat belefektették, s a temetés
napjáig a halottat is felvitték a padlásra, mert a házban kevés volt a
hely; Tánczos Lakatos egyik leánya ugyanis, a fiatal Domokosné, éppen
betegágyat feküdt. A koporsót aztán csak akkor hozták le a padlásról, a
mikor már a halottat el kellett temetni. El is temették. De három nap
mulva, mikor a cseléd fölment a padlásra paszulyért, azt a rémes
fölfedezést tette, hogy három nappal előbb a paszulyt temették el.
Öreg Igaz János nem tartott attól, hogy úgy jár, mint Tánczos Lakatos;
egyetlenegy koporsóval nem eshetik ilyen tévedés. De eszébe jutott, hogy
idővel még a koporsó is veszit értékéből, s hogy hátha a koporsó nem él
addig, mint ő?!
És mert az asszony is kapaczitálta, átengedte a koporsót Fekete Nagy
Péternek, egy kis árelengedéssel.
A jó vásárnak Fekete Nagy Péter annyira megörült, hogy menten
meggyógyult. A felesége kétségbe volt esve. Mit csináljanak most már a
koporsóval, a miért annyi pénzt adtak?! Szerencséjére hallotta, hogy
Álmos Kis Rozál éppen halálosan beteg. Rohant oda, és csekély
veszteséggel nyomban túladott a koporsón.
De Álmos Kis Rozál is meggyógyult, valamint meggyógyult Szabó Pál is, a
ki Kis Rozáltól megvette.
A koporsónak ekkor már hire terjedt. Ki hallott koporsóról, a melyik
szerencsét hoz?!
És a kinek súlyos betege volt, sietett megvásárolni a bűvös koporsót.
Már nem adták árelengedéssel. Szabó Pál drágábban mérte, mint az
asztalos; a többiek meg éppen nagy árakat követeltek érte.
De ki sokalt volna akármilyen árat, cserében azért a hatásért, mely a
koporsóval járt?! Mindig akadt vevője, és a ki megvette, azonnal
kigyógyult a bajából.
A faluban csak olyanok haltak meg, a kik könnyelmüségből elmulasztották
idejében megszerezni a falu amuletjét.
Végre sok, sok év multán, a koporsó szétmállott. Soha se került földbe.