_Bevezetés._
Tíz esztendővel ezelőtt – ma 1909-ben élünk, ugyebár? – nem volt még
vasútja Varjas városának. A kis város ugyan alig esik ötven-hatvan
kilométernyire Budapesttől, az útak azonban mindenkor igen rosszak
voltak és így Varjas a valóságban távolabb volt, mint Szeged, vagy akár
Kolozsvár. A varjasiak sohasem voltak kapaszkodók, országos emberek nem
igen kerültek ki közülük és így nem is volt sok keresni valójuk odafönn.
A városuk, ha kicsi fészek volt is, az ő szemükben a világ közepe volt
és jól megélt a maga emberségéből, akár egy középkori kis köztársaság,
vagy a nagy óceán egy félreeső szigetországa. Központja volt az egész
gazdag Topoly völgyének és tizenöt falu parasztsága járt be a vásárokra.
Ezek mind a varjasi kereskedő urak adófizető jobbágyai voltak.
Ha varjasi emberek Budapesten jártak, hazaérkezésük után nem győztek
eleget sopánkodni a fővárosi lármán és az ottani drágaságon. A villámos
vasút éjfélig zakatol, egy tojás ára pedig három-négy krajcár.
Ez az utóbbi adat valósággal dühbe hozta a varjasi gazdasszonyokat. Hogy
vannak emberek, akik télen-nyáron Budapesten laknak, hallgatják az
örökös lármát és mindig négy krajcárjával veszik a tyúktojást, az a
varjasiak szemében oly rejtelmes jelenség volt, melyre senki sem tudott
kielégítő magyarázatot adni. Emlegették ugyan, hogy a pestiek nem igen
főznek otthon, inkább korcsmában esznek és aludni is többnyire nappal
szoktak, ez azonban nem volt magyarázat, ha becses megfigyelésszámba
mehetett is. Úgy kell lenni mégis, hogy a budapestiek démoni ügyességü
felekezet, mely egyebek között ahhoz is ért, hogy keresztül bujjon az
egyszeregy vaskerítésén. E gyanús képességükért azonban senki sem
irigyelte és senki sem becsülte őket Varjason.
Az állandó összeköttetést a fővárossal a kereskedelmi ügynökök és az
egyetemi hallgatók tartották fönn. Az ügynökökkel szívesen kötöttek
üzletet a varjasiak, egyébként azonban nem vették komolyan az ilyen
jött-menteket. Azok persze egyre a hiányzó vasutat emlegették. Ők egy
napi keserves kocsikázás után döcögtek le Varjasra, pedig ha gyorsvonat
járna, akkor egy ujságolvasásba kerülne az egész út. A varjasi kereskedő
uraknak azonban volt egy különös, fölényes mosolyuk a reform-ügynökök
számára. A mosoly körülbelül ezt jelentette: Persze, persze, hogy aztán
a pesti cégek kiszipolyozzák az egész Topolyságot!
A kereskedőknél is nagyobb ellenségei voltak a vasútnak a talyigások.
Azok vasvillára kaptak, ha valaki a gőzkocsit emlegette. Pedig szavuk
volt a külső soron.
Az egyetemi hallgatók – rendszerint csak hárman, négyen voltak fönn
egyszerre – mind vasútpártiak voltak. A fiúk, ha hazajöttek vakációra,
furcsa pesti szabásu ruhákat és még furcsább nézeteket hoztak magukkal.
Szidták a varjasi kövezetet és a világítást, nem kevésbbé a
polgármestert és a rendőrkapitányt, sűrűn emlegették a modern kort és a
haladást. Ha azután mint diplomás emberek tértek meg, egy ideig még
bosszantották polgártársaikat a pesti ruháikkal, meg a
reformötleteikkel, egy-két esztendő múlva azonban lekopott róluk mind a
kettő, a fiúk meghíztak és elcsendesedtek, megbecsülték a polgármestert,
összetegeződtek a városi kapitánnyal, szóval szakasztott olyan varjasiak
lettek, mint a többiek.
Ha a nyílt színvallásig nem is jutottak el, azért tíz esztendővel
ezelőtt már két érzelmi táborba sorakoztak a varjasiak: a vasutasok és a
talyigások táborába, ahogyan tréfásan nevezték egymást.
Egyelőre a kis város még ravasz mosollyal az ajkán folytatta
Csipkerózsa-álmát. Ha történetesen a lánchídas fővárosról álmodott,
akkor pillanatnyi hangulatához képest két különböző Budapest jelent meg
előtte, vagy a vasutasoké, vagy a talyigásoké. Az egyik az ifjúság
dicsőségében ragyogó metropólis, a magyar király, a szuverén
országgyülés, a nemzeti kultura székhelye, Európa legszebb városa, a
magyarság büszkesége és reménysége. A másik a lármás, mocskos házrakás,
idegen, veszedelmes emberek tanyája, honnan festett haju nők és mesés
szemérmetlenségü férfiak özönlenek szét az országban.
Az igénytelen események, melyeket elmondani fogunk, abban az időben
adták elő magukat, midőn a kis Varjas nagyhirtelen fölriadt és végleg
fölébredt százesztendős álmából.