A tudós hasznosítja a természet erőit és meghatározza törvényeit, de
mélységesen rejtve marad előtte azok való lényege.
A tudományok hajnalhasadásakor a tények úgy tünnek föl, mintha igen
könnyen volnának megmagyarázhatók. Mikor azonban a tudomány bővül, az
olyan, látszólag egyszerű jelenség is, mint egy gyantásbot villamossá
tétele, egy gyertya elégése, vagy egy test esése, megmagyarázhatatlanná
válik.
A megfigyelés birodalmában a tudomány sohasem mondott csődöt. Csupán a
magyarázatok birodalmában állhat be igazi csőd.
Minthogy minden tudományos igazságunk csupán a mi mértékünkkel
alkalmazott hozzávetés, magyarázata attól az agytól függ, amely
megformulázza.
A tudományos törvényekből levont következtetések, végül rendesen nagyobb
fontosságra tesznek szert, mint ezeknek a törvényeknek a fölfedezése. A
thermodynamika három főtörvényét néhány sorba lehet összefoglalni, s
mégis alkalmat adtak számos kötetnyi magyarázat megszületésére.
A látszólag legbiztosabb tudományos igazságok is csupán egyezményes
bizonyosságok. Igy pl. a geométria lényeges sarktételei a gondolkodásnak
fölfoghatatlan testekre vannak alkalmazva.
Igy pl. hiába próbálnánk elképzelni egy pontot, amelynek ne volna három
kiterjedése. Egy reális pontnak, – azaz olyannak, amelyet a gondolat föl
is foghat – szükségkép van kiterjedése és következésképen átmehet rajta
több párhuzamos vonal, ami ellentétben áll a geométria egyik leghíresebb
sarktételével.
A nagy tudományos fölfedezések azzal kezdődnek, hogy intuiciók ébrednek
a lélekben föltevések formáját öltve, s ezeket kell azután a
tapasztalatnak igazolnia.
Aki nem akarja a hipotézist vezérül elfogadni, az arra kárhoztatja
magát, hogy a vakeset legyen a mestere.
Minden idők emberei éltek a föltevésekkel, azonban míg a tudatlan
végleges bizonyosságul fogadja el azokat, a tudós csupán kisérleti
igazolás után tulajdonít nekik értéket. A föltevés az ő szemében csak
egyik lépcsőfoka az igazságnak.
A tudományos és különösen a filozófiai tannak, hogy győzzön, nincs
szüksége nagyon biztos okok támasztékára. Elég, ha csupán nagyon erős
hiten alapszik.
A banalitás, mihelyt algebrai nyelvbe ültetik, sok ember szemében
megszünik banalitás lenni. A leghatározatlanabb elméletet is könnyen
elfogadják, hacsak mathematikai képlet mezét ölti föl.
A tudományok története bizonyítja, hogy az igazságul fogadott tételek
java része a legtöbbször csak egyszerű pillanatnyi szempont, amelynek
rendeltetése az, hogy eltűnjék.
Valamely dogma régisége egyáltalában nem bizonyít még szabatossága
mellett. A bölcselők és a tudósok két ezer éven át hittek az atóm
elpusztíthatatlanságában. Ma ellenben már bebizonyult a tapasztalásból,
hogy az anyag is alá van vetve annak az egyetemes törvénynek, amely
szerint a dolgok megöregedésre s elhalásra vannak kárhoztatva.[3]
Még tudományos kérdésekben is ritkaság, hogy meggyőződéseink csak
tapasztalaton alapuljanak. Még a legkönnyebben bizonyítható elméleteket
is, mint a vérkeringésről, vagy az anyag anyagtalanításáról szólót, csak
azután fogadták el, miután hivatalos tekintéllyel fölruházott tudósok is
hozzájárultak.[4]
A hasznosság és igazság nagyon különböző ismeretek. Lehet, hogy az ember
kénytelen elfogadni valamely szükségszerűséget, de veszélyes volna az
emberi szellem haladására, ha – amint ezt a pragmatisták teszik –
azonosítanák az igazat a hasznossal.
Két, ellentétesnek látszó igazság néha nem egyéb, mint ugyanannak az
igazságnak egymást kiegészítő töredéke.